Summárum. Avagy összegzés. Milyen is volt az elmúlt fél év? Milyen is volt Finnország? Milyen kérdés ez? Aki olvasta a blogot az tudja, aki nem, az pedig pár bejegyzés alapján rájöhet. Itthon vagyok, hazajöttem. Találkoztam a barátokkal, a rokonokkal, ettem nagyi palacsintájából (hála égnek), és elkezdtem gyakornokként dolgozni egy cégnél. Finnország? Messze van már... Fura ez. Mintha meg sem történt volna. Mintha csak egy gyönyörű álom lett volna. Valahogy sokkal egyszerűbb volt visszarázódni a régi életbe, a régi világba. Noha kissé nyűgös vagyok, nem zokog az albérlet magányában a Club 16 után, valahogy az egész félév valótlannak tűnik. De pár dolgot kaptam tőle.
-Egyrészt kihúzott háttal járok. Nem csak azért, mert oda akarok figyelni az egészségemre. Valahogy mielőtt kimentem biztos voltam benne, hogy van bennem valami hiba. Valami gáz. De kimentem, találkoztam rengeteg remek emberrel, baráttal, megszerettem őket, és magamat is megszerettettem velük. Igaz barátokra találtam, és nem volt ebből gond, ebből probléma. Nincs miért összegörnyedni. Büszke lehet az ember magára, rájöttem, hogy egy közösségi lény vagyok, igenis, kellenek az emberek, a barátok, és azt hiszem mégsem vagyok annyira béna velük, mint korábban hittem. Hogy ez a jövőben mit fog jelenteni azt nem tudom. Megpróbálok bekerülni koliba, de lehet ez nem jön össze. Mindenesetre most már nem félek attól, hogy új emberekkel kelljen együtt lenni.
-Nem a zene a minden. Nem mondom azt, hogy nagyot hibáztam, de kiutazásom előtt túl sok időt pazaroltam a zenére. A zene csodálatos dolog, de nem egészséges az, ha egy 20-as évei elején járó srác péntek, szombat esténként olyan koncertekről gépel írást, amire 40 év alatt kb. senki nem kíváncsi. Félreértés ne essék, össze lehet majd futni velem ilyen-olyan bulikon, de nem akarok havi 4-re, 5-re eljárni, ráadásul az odamegyünk korábban, zenészt várunk dolog is teljesen felesleges, időpocsékolás. Megyek inkább később, barátokkal, sörözve, ahogy minden más normális ember.
-A sport jó dolog. Tényleg. Mozogni kell, fontos, jól esik. Ez a legfájóbb pont amúgy, szinte 100%-ig kizárt, hogy csak fele annyit el tudjak majd járni úszni, mint Ouluban, a síelés meg abszolút kivitelezhetetlen. Pedig fontos odafigyelni arra, hogy mozogj, no meg, hogy kinézz valahogy. De Budapesten, Magyarországon ez nehéz, ez nem támogatott, ez rengeteg idő. Valamit azért megpróbálok rövidtávon összehozni, mindenesetre a pápai uszodában már csobbantam kettőt.
-Tervek. Van távlati, meg van közeli. Ki lehet találni melyik mi... A közeli, hogy újra találkozzak a barátaimmal. Talán ez a nyáron összejön, elkezdtem szervezni egy balatoni találkát, ráadásul Edginek vissza kell adnia a bicskámat, amit elvettek tőlem Rigában. Jó lenne ha összejönne, eddig mindenki pozitívan jelzett vissza, 2 lánynak pedig 100%-osan jó. Meglátjuk. :) A távlati terv pedig nyilván az, hogy újra kimenjek. Hogy hová, azt majd meglátjuk. Hogy mikor? Még diák koromban. Jövő nyáron szeretnék szakmai gyakorlatra. Meglátjuk milyen lehetőségek lesznek, illetve, hogy hová mehetek. Ez már motoszkál a fejemben hetek óta, de miután hazaértem vettem csak észre, hogy mennyire megviselt az utazás, a mászkálás, a sok városnézés, élmény... szóval az elmúlt napokban gondolni sem tudtam repülőgépekre, meg csomagokra. De ahogy üldögélek egyedül az albiban, szép lassan érlelődnek a tervek egy új kalandhoz. Van amúgy egy harmadik terv is, szeretnék csatlakozni a BME-s ESN-hez. Utánanéztem. Nem olyan, mint az Oului, hatalmas, rengeteg taggal, sokkal több programmal. Ki kell találni mit akarok. Nagyon nehéz lesz a sulival, melóval összeegyeztetni. Pláne a rockmagazinnal, és énekléssel, sajnos utóbbi kettő esélyes, hogy a prioritási listán hátul fog szerepelni amikor a programomat fogom összeállítani.
-Nem szabad az időt olyan emberekre pazarolni, akik azt nem érdemlik meg. Annyi remek emberrel ismerkedtem meg, találkoztam ebben a fél esztendőben, rájöttem, jobban meg kell válogatni, hogy kivel barátkozom. A kevésbé értékes, értelmes emberekre nem érdemes pazarolni az időt, helyettük keress megfelelő társakat. Rózsapeti féle őrültek a jövőben nem férnek bele a szabadidőmbe. Elnézést, de primitív/uninteligens/buta, vagy szimplán zakkant ismerősöktől facebookon is, és személyesen is elköszönünk.
Persze jöhetne most az élménybeszámoló. De valahogy úgy érzem, hogy annál, hogy konkrétan mik történtek, fontosabb jelenleg az, hogy mit kaptam ettől a fél évtől, miként változott meg a szemléletem, a gondolkodásmódom. Ebben mi változott. Hisz az álomban sem az a lényeg, hogy konkrétan mit álmodtál, hanem az, hogy nagyon megijedtél-e, vagy nagyon örültél-e valaminek. Persze sok minden hiányzik, és rengeteg megismételhetetlen, szenzációs dologban volt részem:
-Az első hetek. Varázslatos, nagyon sajátos atmoszféra. Mindenki, minden ismeretlen, rengeteg esély, lehetőség, gondolat, kíváncsiság, minden benne van a levegőben. Tiszta lappal, elölről, egy teljesen új életet kezdesz, néhány hasonló emberrel. Ez azt hiszem, hogy valami nagyon fura, és különleges dolog. Nem fogom soha elfelejteni az első sörözéseket Heidiékkel, Mortennel, mennyire nem szerettem Edgarst, a youtubeos esteket Kaisáékkal. Remek volt.
-Yllas. A werewolf eveningek. Az első síelések, a közös beszélgetések, az, ahogy barátok, csapat kezdtünk lenni. Ott kezdődött minden, azokkal az emberekkel akikkel akkor jóba lettünk végig kitartott, és elmélyült a barátság.
-Tomiék. A világ legaranyosabb kummi családja, varázslatossá tették a kintlétet. Nagyon szeretnék még velük találkozni valamikor, nagyon hiányoznak, és nagyon kedvesek voltak. Gokart, jégkastély, piknik, tényleg. Le a kalappal, csak a legjobb dolgokat kívánom nekik az életben.
-A síelések. Rengeteget síeltem, és néha Eglé, valamint Spela is velem tartott. Remek társaság, remek elfoglaltság, örökre emlékezetes marad a nagy túránk a város körül. Imádtam síelni.
-Úszások. Kezdetben Spelával, Dimitrissel, aztán Edgarssal, Katkával. Jó mozgás, nagy szauna, csak azt bánom, hogy elhagytam valahol az öreg Strato sapkámat.
-A közös ebédek Michaellel, Carlossal, Alexanderrel, Edgarssal. Fabolous! :D Legendásak voltak. Rengeteget nevettünk, s minden nap megbeszéltük, hogy Carlos épp kit akar megölni. :D Zsseniális arcok, zseniális témák, nehéz is leírni, hogy milyen jó társaságban, milyen jó kedéllyel eszegettünk.
-Club 16 partyk. Sok volt, sokszor tánncal, dizsival utána, rengeteg alkohollal. Főleg az elején voltak veszélyesek. :D
-Kirándulások: Lappföld, Sea Battle, Oulanka/Tromso. Mindig remek társasággal, remek barátokkal, rengeteg élménnyel.
-Lányok. Mit kell ehhez hozzátenni? Persze, nagy csajozások nem voltak, ezt kicsit bánom, de nagyon jó barátom sok kedves, aranyos lány. Az egyetem 5 évében együtt nem beszéltem annyit csajokkal, mint itt egy hónap alatt (és az első 2 évben volt ám barátnőm háhá!). Az orosz lányok kedves vendégszeretete, az elválaszthatatlan Karolina, és Laura, a mindig gyönyörű,és bájos Katka, a mindig barátságos, és mókás Spela, Eglé, a német/osztrák delegáció... hiányoznak.
-Bringázás. Sok, remek utakon. A második bringámat meg is szerettem. :)
-És úgy általában. Az arcok. A társaság tette ezt igazán kiemelkedővé, különlegessé. Mindenki hiányzik, mindenkit szerettem. Neveket most nem sorolok, legutóbb megtettem.
Valamit még kéne írni, hisz ezekkel a sorokkal befejezem a blogot végleg. Azt hiszem ebben a fél esztendőben én mindent leírtam amit le lehetett. Olyan szinten voltam nyitott, és őszinte az írások során, amilyen ritkán vagyok emberekkel, biztos páran egész más oldalamat is megismerték, mint amihez szoktak. Ha véletlen ráakadsz a blogra, és kérdésed van írj a mmarton88@gmail.com Én az erasmust ajánlani tudom csak, életem legjobb döntése volt, hogy kimentem. Ez volt életem legszebb féléve. Finnországot, Oulut pedig szintén bátran ajánlom. A diákokra, a cserediákokra kihelyezett képzés, programok, nagyon egyszerű a kolitalálás, a szállás, az ismerkedés, minden. Egyedül az árak drágák. Legyen cirka 750k-d ha szeretnél egy ilyenbe belevágni! De hidd el, minden egyes forintot meg fog érni. Nem hinném, hogy ennél jobb helyre be tudtam volna fektetni az elmúlt 23 évben hangyaszorgalommal összespórolt pénzemet.
Én meg szeretném köszönni Neked, hogy ezt elolvastad, minden kedves olvasónak, barátnak, családtagnak, hogy érdeklődött akár itt, akár személyesen, mindenkinek aki támogatott, hogy megtette. Nagyon sokat jelent, és nagyon köszönöm, hogy volt mindig érdeklődés afelé, hogy mi történik, hogy kérdeztetek, írtatok, ha nem volt frissítés. Köszönöm a lájkokat, meg Böröndy Elzinek, hogy facebookon az összes írásomat belájkolta. (Meg ha van még ilyen, visítson, a hála neki is jár. :))
Záró gondolatként egy jó barátom, Nagy Andris egy mondatát idézem:"Én azt javaslom, hogy írd bele a mostani blogod befejezésébe, hogy :
folyt.köv!"
Andriskám, legyen igazad! Remélem ez most nem a vég, hanem a kezdet, és hamarosan újra nekivágok a nagyvilágnak. A Jóisten áldjon meg mindannyitokat!
Molnár Marci - "Still alone, still alive, still unbroken."
FINLAND ROCKS!
2011. június 21., kedd
2011. június 1., szerda
I hate kissing you goodbye
No hát srácok, itt a vége.
Rigában vagyok, hajnali 5:48 van, részegen ülök a reptéren, és várok a Billund felé tartó járatra. Hogyan is kerültem ide? Ugye szombaton elment Edgi Boy, este lementünk a Caioba megnézni a BL döntőt, majd utána utolsó szombat este gyanánt elmentünk az Apollóba. Marhadrága volt, 11 lyuró csak a beengedés, odafele megittam a fél literes lett sört amit Edgárstól kaptam, meg a maradék vodkám javát. Szegény Dimitris csúnyán ráfaragott, nem engedték be, otthon felejtette a személyit. Én alapvetően az afrikai srácokkal, Asserrel, meg Marnussal lógtam, persze ott voltak a németek is, bár se a mindig részeg Dánielt nem igen kedveltem meg ( Szombat este az volt az új fertelmesen nagy poénja, hogy tampont aggatott a fülébe és úgy nyomult a városban, meg a dizsiben... Dagmar, meg Isa meg halálra röhögték magukat, hogy ez dejópofa, hát jajj....), se Hettát nem igen kedveltem meg (Dagmarék kummi studentje egy fertelmesen kövér, alapvetően kedvesés, jószándékú, de kissé unalmas, és semmitmondó csajszi). Mindegy utolsó tánc, utolsó bulizás, egy Deep Purple emlékbanda is fellépett, és végül még tomboltunk egyet a Selva Paivára.
Mikor zárt a klub hazabringáztunk, de csak, hogy hajnali 5-ig fentmaradjunk a spanyolokkal. Ugyanis a spanyolok közül 5-en hazamentek. 4 csaj, egy srác, és így a spanyol légió is erősen megfogyatkozott. A 2-on dumáltunk velük egy utolsót, majd egy angol srác javaslatára (kiderült, hogy Harisson nem is pöcs, hanem tök jó arc) mikor megérkezett a taxi levonultunk díszsorfalat állni, és amikor a srácok/csajok lejöttek megtapsoltuk őket. Miért? Mert a spanyolok voltak a legnagyobb partyarcok. Közvetlenül annyira nem ismertem őket, csak bírtam őket, mindig a bulin járt az eszük, és mindig fix pillérei voltak az estének, a mókának. Nélkülük nem lett volna ugyanolyan ez a félév, és ezért köszönet jár mindannyiuknak. Pláne aranyos volt, hogy két csaj akikkel sokat nem is beszéltem, csak hébe-hóba, odajött a búcsúkor megölelt, elköszönt, jajj nagyon aranyosak voltak. Majd taxi, és irány haza. Mi pedig negyed 6-fél6 magasságában hazaballagtunk, és nyugovóra tértünk.
Másnap fél1-kor ébredtem délután, és nekikezdtem a takarításnak. Erre ment rá az egész nap, kis főzés, kis forma 1, majd 5-kor nyomás a club 16 elé. Előző este kitaláltuk, hogy felmászunk az épület tetejére az oldalt elhelyezett létrán, így Dimitris, Tomas, Mino, Marnus, meg én a zuhogó esőben másztunk egyet. Jó volt. Mármint persze, majdnem leestünk, veszélyes volt, meg illegális, de ez volt az utolsó napunk Ouluban, muszáj volt megtenni,és ez csak még jobbá tette a barátságot, a hangulatot, faja volt. Amúgy Mino elmesélte, hogy előző este kidobták az amarillóból, mert seggbe rúgott egy biztonsági őrt. Dolgunk végeztével irány a pizzéria! Úgy döntöttem, mivel ez az utolsó napom, jó lenne utoljára összegyűlni a barátokkal, és csinálni egy nagy közös búcsúpizzázást. Úgyhogy kb 15-ödmagammal elmentünk pizzázni. Finom volt, jó volt. Sokan jöttek, aminek nagyon örültem, és elköszöntem többek közt Kaisától is. Nagyon aranyos lány volt, a világ legjobb Kummija, nagyon hálás vagyok mindenért amit tett értünk.
Last Journey Home. Utoljára hazatekertem, majd eladtam a bringámat egy magyar srácnak, Józsinak. kb 250-300 km-et bicózhattam az elmúlt három hónap során, remek vásárnak bizonyult ez a bicó. Repjegynyomtatás, búcsú a pakisztáni/indiai kollégáktól, majd irány a 2. Dagmarék apartmanja. Silke visszajött egy-két napra Németországból, hozott Wacken sört. Búcsútalálka, búcsúivás, elköszöntem Silkétől, Karolinától, Minotól, Dimitristól, Spelától, Isabellától, Dagmartól. Hiányozni fognak, aranyos, kedves barátokat ismertem meg a személyükben, rossz volt elköszönni. Viszont hajnali 1-től muszáj volt pakolni, és takarítani. Nem is feküdtem le, jött az utolsó takker. Hajnali 6:20-kor indult a busz, addig fent volt és takkereltem. Nem lett szebb a lakás. Ami nagy kár, mert ezt Edgárral sok pénzünk fogja bánni, ráadásul egy kis taktikai hibát is vétettem a fagyasztókiolvasztással, így erős az esélye annak, hogy jelenleg a Club 16 507-508-as apartmanjának folyosóján áll a víz, a negyediken meg szépen beáztak az új lakók. Hát... ohó. Nagy takker, gyors összepakolás, kapkodás, mindent belerántottam a bőröndömbe, a kedvenc söröskorsómat otthagytam Dagmarnak, majd lóhalálában a busz után futottam, majdnem lekéstem. Kb. 10-en mentünk ki a reptérre, valamint elkísért minket Marnus is, sőt, még Asser is felkelt, hogy elbúcsúzzon. Utolsó ölelések, kézfogások, szeretjük egymást, ígéretek, srácok, királyok vagyunk. Nem úgy, mint ahogy This hiszi, ezek az arcok tényleg királyok voltak. Végül elértem a repülőt, bár fürdés kimaradt úgy néztem ki, mint egy csöves, bakancs, a zokni a bőrödben maradt, télikabát, hiába, 20 kg-be bele kellett férni, és sietni kellett. De valahogy csak összejött a dolog, épp 20 kg volt a nagybőrönd, a kicsi 9, de felengedték. Majd fél 9-kor nagyon szomorú szívvel felszálltam a repülőre. Egy utolsó pillantást vetettem Oulura, és elhagytam a várost, elhagytam Finnorszégot.
És itt be is fejeződik a történet. Eltelt pár óra a bejegyzés írásának kezdete óta, Dániában ülök Morten mellett. Megjártam Lettországot, megismertem Edgi Boy családját, ittunk egy csomó sört 2 euróért, megtapasztaltam, hogy Lettország a nyugat Moszkvája, ebédeltem utoljára egy közöset Carlossal, Alexanderrel, megváltottuk a világot szokásunkhoz híven, kitárgyaltuk, hogy épp kit akar lelőni Csárli, de még előttem van egy hét Dánia, és a Sweden Rock fesztivál. De ez már egy másik történet.
Mit mondhatnék? Itt a vége! Lesz még egy bejegyzés, ha hazajöttem, pár hét múlva. Amolyan összegzés, konklúzió, egy kicsi értékelése a félévnek, egy kis elmélkedés. Addig is: itt a vége. Nagyon szomorú vagyok. Mert ez volt életem legszebb féléve, olyan öt hónap amilyent álmodni sem mertem. Barátokra leltem. Igaz barátokra. válaszokra leltem, és végre tudom, hogy mit akarok. Nagyon hiányzik már most mindenki, nagyon-nagyon szeretem ezeket az embereket, akiket megismertem. Szóval köszönet nekik: Edgarsnak, Kaisának, Heidinek, Mortennek, Carlosnak, Alexandernek, Michaelnek, Katkának, Eglének, Laurának, Nastiának, Annának, Karolinának, Dimitrisnek, Spelának, Silkének, Dagmarnak, Isabellának, Marnusnak, Assernek, Giuseppének, Jannak, Tulipnak, Marconak, Tomasnak, Joachimnak, Miroslavnak, Zuskának, Sylvainnak, Minonak, Kristinának, Marthának, a leírhatatlan nevű csoporttársaimnak, Tominak, és a Kummi családomnak, és mindenkinek aki a barátom volt, vagy csak sokszor buliztunk együtt a cserediákok közül az elmúlt hetekben, hónapokban. Nagyon sokat jelentett mindegyikőjük, borzalmas, hogy soha nem leszünk többé úgy együtt, mint ezekben a hetekben, hónapokban voltunk. Soha nem hittem volna, hogy ennyi remek embert mondhatok majd a barátomnak, hálás vagyok, hogy megismerhettem őket, ha a Jóisten is úgy akarja még találkozunk. Nagyon szeretlek benneteket! És nagyon köszönöm Neked kedves olvasó, hogy elkísértél erre a fél éves utazásra, erre a nagy kalandra.
Június 13-án irány Budapest. Addig pedig könnyes szemmel, és szomorú szívvel írom ezt:
"I hate kissing you goodbye."
Rigában vagyok, hajnali 5:48 van, részegen ülök a reptéren, és várok a Billund felé tartó járatra. Hogyan is kerültem ide? Ugye szombaton elment Edgi Boy, este lementünk a Caioba megnézni a BL döntőt, majd utána utolsó szombat este gyanánt elmentünk az Apollóba. Marhadrága volt, 11 lyuró csak a beengedés, odafele megittam a fél literes lett sört amit Edgárstól kaptam, meg a maradék vodkám javát. Szegény Dimitris csúnyán ráfaragott, nem engedték be, otthon felejtette a személyit. Én alapvetően az afrikai srácokkal, Asserrel, meg Marnussal lógtam, persze ott voltak a németek is, bár se a mindig részeg Dánielt nem igen kedveltem meg ( Szombat este az volt az új fertelmesen nagy poénja, hogy tampont aggatott a fülébe és úgy nyomult a városban, meg a dizsiben... Dagmar, meg Isa meg halálra röhögték magukat, hogy ez dejópofa, hát jajj....), se Hettát nem igen kedveltem meg (Dagmarék kummi studentje egy fertelmesen kövér, alapvetően kedvesés, jószándékú, de kissé unalmas, és semmitmondó csajszi). Mindegy utolsó tánc, utolsó bulizás, egy Deep Purple emlékbanda is fellépett, és végül még tomboltunk egyet a Selva Paivára.
Mikor zárt a klub hazabringáztunk, de csak, hogy hajnali 5-ig fentmaradjunk a spanyolokkal. Ugyanis a spanyolok közül 5-en hazamentek. 4 csaj, egy srác, és így a spanyol légió is erősen megfogyatkozott. A 2-on dumáltunk velük egy utolsót, majd egy angol srác javaslatára (kiderült, hogy Harisson nem is pöcs, hanem tök jó arc) mikor megérkezett a taxi levonultunk díszsorfalat állni, és amikor a srácok/csajok lejöttek megtapsoltuk őket. Miért? Mert a spanyolok voltak a legnagyobb partyarcok. Közvetlenül annyira nem ismertem őket, csak bírtam őket, mindig a bulin járt az eszük, és mindig fix pillérei voltak az estének, a mókának. Nélkülük nem lett volna ugyanolyan ez a félév, és ezért köszönet jár mindannyiuknak. Pláne aranyos volt, hogy két csaj akikkel sokat nem is beszéltem, csak hébe-hóba, odajött a búcsúkor megölelt, elköszönt, jajj nagyon aranyosak voltak. Majd taxi, és irány haza. Mi pedig negyed 6-fél6 magasságában hazaballagtunk, és nyugovóra tértünk.
Másnap fél1-kor ébredtem délután, és nekikezdtem a takarításnak. Erre ment rá az egész nap, kis főzés, kis forma 1, majd 5-kor nyomás a club 16 elé. Előző este kitaláltuk, hogy felmászunk az épület tetejére az oldalt elhelyezett létrán, így Dimitris, Tomas, Mino, Marnus, meg én a zuhogó esőben másztunk egyet. Jó volt. Mármint persze, majdnem leestünk, veszélyes volt, meg illegális, de ez volt az utolsó napunk Ouluban, muszáj volt megtenni,és ez csak még jobbá tette a barátságot, a hangulatot, faja volt. Amúgy Mino elmesélte, hogy előző este kidobták az amarillóból, mert seggbe rúgott egy biztonsági őrt. Dolgunk végeztével irány a pizzéria! Úgy döntöttem, mivel ez az utolsó napom, jó lenne utoljára összegyűlni a barátokkal, és csinálni egy nagy közös búcsúpizzázást. Úgyhogy kb 15-ödmagammal elmentünk pizzázni. Finom volt, jó volt. Sokan jöttek, aminek nagyon örültem, és elköszöntem többek közt Kaisától is. Nagyon aranyos lány volt, a világ legjobb Kummija, nagyon hálás vagyok mindenért amit tett értünk.
Last Journey Home. Utoljára hazatekertem, majd eladtam a bringámat egy magyar srácnak, Józsinak. kb 250-300 km-et bicózhattam az elmúlt három hónap során, remek vásárnak bizonyult ez a bicó. Repjegynyomtatás, búcsú a pakisztáni/indiai kollégáktól, majd irány a 2. Dagmarék apartmanja. Silke visszajött egy-két napra Németországból, hozott Wacken sört. Búcsútalálka, búcsúivás, elköszöntem Silkétől, Karolinától, Minotól, Dimitristól, Spelától, Isabellától, Dagmartól. Hiányozni fognak, aranyos, kedves barátokat ismertem meg a személyükben, rossz volt elköszönni. Viszont hajnali 1-től muszáj volt pakolni, és takarítani. Nem is feküdtem le, jött az utolsó takker. Hajnali 6:20-kor indult a busz, addig fent volt és takkereltem. Nem lett szebb a lakás. Ami nagy kár, mert ezt Edgárral sok pénzünk fogja bánni, ráadásul egy kis taktikai hibát is vétettem a fagyasztókiolvasztással, így erős az esélye annak, hogy jelenleg a Club 16 507-508-as apartmanjának folyosóján áll a víz, a negyediken meg szépen beáztak az új lakók. Hát... ohó. Nagy takker, gyors összepakolás, kapkodás, mindent belerántottam a bőröndömbe, a kedvenc söröskorsómat otthagytam Dagmarnak, majd lóhalálában a busz után futottam, majdnem lekéstem. Kb. 10-en mentünk ki a reptérre, valamint elkísért minket Marnus is, sőt, még Asser is felkelt, hogy elbúcsúzzon. Utolsó ölelések, kézfogások, szeretjük egymást, ígéretek, srácok, királyok vagyunk. Nem úgy, mint ahogy This hiszi, ezek az arcok tényleg királyok voltak. Végül elértem a repülőt, bár fürdés kimaradt úgy néztem ki, mint egy csöves, bakancs, a zokni a bőrödben maradt, télikabát, hiába, 20 kg-be bele kellett férni, és sietni kellett. De valahogy csak összejött a dolog, épp 20 kg volt a nagybőrönd, a kicsi 9, de felengedték. Majd fél 9-kor nagyon szomorú szívvel felszálltam a repülőre. Egy utolsó pillantást vetettem Oulura, és elhagytam a várost, elhagytam Finnorszégot.
És itt be is fejeződik a történet. Eltelt pár óra a bejegyzés írásának kezdete óta, Dániában ülök Morten mellett. Megjártam Lettországot, megismertem Edgi Boy családját, ittunk egy csomó sört 2 euróért, megtapasztaltam, hogy Lettország a nyugat Moszkvája, ebédeltem utoljára egy közöset Carlossal, Alexanderrel, megváltottuk a világot szokásunkhoz híven, kitárgyaltuk, hogy épp kit akar lelőni Csárli, de még előttem van egy hét Dánia, és a Sweden Rock fesztivál. De ez már egy másik történet.
Mit mondhatnék? Itt a vége! Lesz még egy bejegyzés, ha hazajöttem, pár hét múlva. Amolyan összegzés, konklúzió, egy kicsi értékelése a félévnek, egy kis elmélkedés. Addig is: itt a vége. Nagyon szomorú vagyok. Mert ez volt életem legszebb féléve, olyan öt hónap amilyent álmodni sem mertem. Barátokra leltem. Igaz barátokra. válaszokra leltem, és végre tudom, hogy mit akarok. Nagyon hiányzik már most mindenki, nagyon-nagyon szeretem ezeket az embereket, akiket megismertem. Szóval köszönet nekik: Edgarsnak, Kaisának, Heidinek, Mortennek, Carlosnak, Alexandernek, Michaelnek, Katkának, Eglének, Laurának, Nastiának, Annának, Karolinának, Dimitrisnek, Spelának, Silkének, Dagmarnak, Isabellának, Marnusnak, Assernek, Giuseppének, Jannak, Tulipnak, Marconak, Tomasnak, Joachimnak, Miroslavnak, Zuskának, Sylvainnak, Minonak, Kristinának, Marthának, a leírhatatlan nevű csoporttársaimnak, Tominak, és a Kummi családomnak, és mindenkinek aki a barátom volt, vagy csak sokszor buliztunk együtt a cserediákok közül az elmúlt hetekben, hónapokban. Nagyon sokat jelentett mindegyikőjük, borzalmas, hogy soha nem leszünk többé úgy együtt, mint ezekben a hetekben, hónapokban voltunk. Soha nem hittem volna, hogy ennyi remek embert mondhatok majd a barátomnak, hálás vagyok, hogy megismerhettem őket, ha a Jóisten is úgy akarja még találkozunk. Nagyon szeretlek benneteket! És nagyon köszönöm Neked kedves olvasó, hogy elkísértél erre a fél éves utazásra, erre a nagy kalandra.
Június 13-án irány Budapest. Addig pedig könnyes szemmel, és szomorú szívvel írom ezt:
"I hate kissing you goodbye."
2011. május 29., vasárnap
El Crusaito
Nézzük mi történt az elmúlt pár napban!
Szerdán el akartam menni Hailuottora. Bringával, körülnézni, túrázni, állítólag Hailuoto egy fasza hely, gondoltam csekkolni kell. 36km-et bringáztamn, mire elértem a tengerpartra...
és megdöbbenve láttam, hogy miután a komp elvisz a szigetre még 30 km-ert kell tekernem, hogy elérjek a végére, ahol az érdekes dolgok vannak. Az annyi mint66km, ezt szorozd meg 2-vel, mert odavissza... na neeem. Ott aludni nem akartam, nem volt szállás semmi, ráadásul 50km/h-s szél volt (nem vicc, a szélerőműnél volt mérőke) 3-3.5 óra alatt tettem meg a 36 km-et. Visszafordultam, kudarc.
Ellenben. Nem tudom hallottátok-e, Finnország megnyerte a jégkorong vb-t. És a jégkorong világbajnoki serleg Ouluba látogatott a helyi hokisokkal. Egy hatalmas ünnepség volt a városban, apraja-nagyja a lakosságnak kijött ünnepelni a hokisokat. A tinilányok már 5-6 órával a műsor kezdete előtt bevonultak az első sorba a színpadnál, hogy sikíthassanak a hokisoknak. Hoztak zenészeket is, a Terasbetonis Jarko énekelt Queent, meg ilyeneket. (Mintha a magyar focicsapat vb-t nyerne, és a Paksi Endre menne minden faluba a kupával... kemény) Szóval láttam élőben a jégkorong világbajnoki serleget, szerintem ezt nagyon nem sok magyar mondhatja el magáról. Utána a szomszédban az egyik legcsinosabb spanyol csaj, Bea búcsúbulit tartott. Erre nem voltam meghívva, Edgarssal, Oskarssal, meg Karolinával inkább biliárdoztunk egy a Caioban. Utána persze végül csak a buliban kötöttem ki, iszogatás, beszélgetés, semmi extra.
Másnap újra megpróbáltam Hailuotot. Újabb kudarc. A korai buszt elaludtam, a délutáni meg nem jött, így megint elmaradt a túra. Helyette elmentem az autómúzeumba, meg a helyi természettudományos múzeumba. Érdekes volt, szép volt. Bár az autós kicsit drága. Este elmentem egy utolsót úszni Raatiba, 100 hossz, nagy szauna, kellemes volt. Onnan irány Alpilla. Az orosz lányok elmentek másnap reggel. Meghívtak egy búcsúvacsira. Jajj, nagyon aranyosak voltak, az orosz palacsinta nagyon finom, s noha nem igen kedvelem a kommunista személetmódot, ezeket az orosz lányokat imádtam. Nagyon fognak hiányozni, nagyon örülök, hogy megismerhettem őket. Becsületes, jólelkű, aranyos lányok voltak. Nem kurvák, jó fejek. Eleinte ott volt egy finn csaj Tanja is, meg egy Francia srác, Tweed (nem ez a neve, de szegénynek úgy rángatózott az arca, mint Tweednek a South Parkból), később csak Edgi, Asser, Marnus, meg az orosz lányok. Marnus meg is kínált minket valami jó kis dél afrikai piával, fagyival ittuk, nagyon finom volt. Mesélte, hogy volt pultos, onnan tudja, hogy a jó inni/elkészíteni. Azért vicces volt, 2 ázsiai, 2 afrikai, 2 európai ember együtt búcsúzik. Ez a csoda, nem a telegráfegyenlet! Mikor végleg elköszöntünk, Nastia szemében még könnyek is megjelentek. Jajj, hiányozni fognak nagyon ők is.
Pénteken végre eljutottam Hailuotóra, szép hely. 18km-et túráztam, kis győzködésre kibuliztam, hogy felmehessek a világítótoronyba, láttam sünit, nyuszit, mókust, sok aranyos madárkát, tök jó volt. :) Mondjuk ehelyett be kellett volna mennem elkérni a transcript of recordsot, önéletrajzot kellett volna írnom, vagy valami mérnöki dolgot csinálni... de mondjam azt, hogy leszarom a sulit? Mondom! Utolsó napjaim ezek a Kánaánban, olyan jól érzem magam, olyan csodákat látok, amilyeneket eddig elképzelni sem mertem, mindenki bekaphatja.
Este gyors kaja, majd Edgarssal, Oscarssal, és Karolinával elmentünk, csináltunk Edgarsnak, meg Oscarsnak egy búcsúestét. Hisz ma reggel elmentek a lett fiúk. A barátaim. A Never Grow Oldot néztük ki, de tele volt, a szakadó esőben inkább a St. Michaels ír kocsmába mentünk. Ittam egy Guinesst, meg megpróbáltam megtanítani a többieket römmizni. Amúgy ír kocsma ide vagy oda, itt is rock/metalzene szólt... mint minden kocsmában. Oulu metal város, a kocsmák 80%-ban rockzene szól. Nem a disznóvágó vacakmetal, hanem a míves hard rock, régi tradmetal. Később átmentünk a KArleebe, de azene nem volt jó, s noha a nlémet barátaink épp visszaértek Norvégiából, végül csak nem éreztük olyan jól magunkat, 2 előtt valamivel eljöttünk.
Ma pedig végső búcsút vettem Edgarstól. Edgi Boytól. Istenem, nagyon hiányozni fog! Ő volt a legjobb barátom! :( Tudom, eleinte nem szerettem, és rossz véleménnyel voltam róla, de megtanultunk együtt élni, és nagyon össze tartottunk. Együtt ettünk, tanultunk, közös óráink voltak, közös barátaink, hihetetlen. Több időt voltam vele,m mint annó a barátnőmmel mikor együtt laktunk. És jó volt ez így. Marha jókat röhögtünk, baromi jó poénjaink voltak, együtt szidtuk mindig a melegeket... jajj, nagyon fog hiányozni ez a társaság. Remélem össze fogunk tartani. Ma azt mondta, hogy ha nem is lakunk többet együtt, a barátság megmarad. És ez tényleg igaz barátság volt. Nagyon hálás vagyok, hogy ő volt a lakótársam. Vicces, de pár napja azt álmodta, hogy itt hagyta a mikrosütőt, és nekem kellett utánavinnem Rigába. Ezért állandóan azt figyelte, hogy itt ne felejtse a mikrosütőt. :D Pár napja meg valamit lettül mondott nekem, én meg értettem, hogy mit mond, vagy mit akar, és tök fura volt, hogy noha nem beszélek lettül, már a végén ennyire marhára megértettük egymást. Egy-két trükk persze kimaradt amit meg akartunk együtt csinálni, de ht nah. Így is csodás volt ez. Persze reggel kicsit megcsúsztak Oskarssal, úgyhogy rohanni kellett a kocsival, hogy Finnország déli részén elérjék az utolsó hajót. :) Elvileg már otthon van, hétfőn pedig megyek hozzá, hogy Laurával, Edgi Boyyal, és Oskarssal egy remek napot töltsünk Rigában... illetve egy remek estét, mert megígérték, hogy nem engednek másnap hajnalban józanul a gépre. De visszatérve. Remek fickó Edgars, csak a legjobbakat kívánom neki!
Képek:
https://picasaweb.google.com/mmarton88/2011MajusHarmadikAdag#
Ma kb. semmit nem csináltam. Akartam venni finn hokimezt, de nem igen találok szimpatikusat, meg szuvenírbolt sem. Eddig az ajándékvásárlást nem vittem túlzásba,most meg már nem tudok semmit se venni, bocsi srácok, ne számítsatok tőlem nagy dologra. :S ezt egy kicsit mondjuk szégyenlem. Este meg utolsó szauna, takarítás, és BL döntő a Caioban, Csak a végére értem oda, de a spanyolok odavoltak. Gyors ivás, majd bringa a városba, bementünk az Apolloba egy utolsó bulira. Jó volt. Csak sajnos kicsit klikkesetünk,feloszlottunk, nem együtt bulizott mindenki. Meg nyilván marha későn értünk be, 1-fél2 fele kezdtünk partyzni, 2 óráért 11 eurót fizetni meg annyira nem buli... de hát utolsó szombat este, belefér. Szeszt nem is vettem odabent. Van még alkoholkészletem, holnap még felélem. Napközben utolsó ebéd a menzán, hamburgereztem. Táncolás, dizsi, buli, közben a disco másik termében egy DPurple cover band tolta, okés volt az is. Miután hazajöttünk, fent maradtam. 4:50-kor ugyanis elmentek a spanyolok.
Csak Carlossal voltam igazán jóban, aki ugye már elment pár napja, de a spanyolok jelenségnek számítottak. A top 5 csajból 3 spanyol volt, mindig ők szervezték a bulikat, stb. stb. Szóval noha senki nem hívott, csak bementem a többiekkel hozzájuk és az utolsó órájukat velük töltöttem. Aranyosak voltak, és nagyon fognak ők is hiányozni. Nem voltak közeli barátaim, de partyarcok voltak, fix, meghatározó pontjai az életemnek, pillérek, akik megint eltűntek. Nekik is csak a legjobbakat kívánom. Mikor a taxi megjött, az egyik brit srác (korábban nem igen bírtam a két brit srácot, de ez az ötlet zseniális volt, meg tényleg, úgy tűnik ők is ám tök jó fejek... legalábbis a kevésbé gík) mondta, hogy menjünk le, álljunk sorfalat, és amikor kivonulnak a taxihoz, tapsoljuk meg őket. Megérdemlik, nélkülük ez a félév fele ilyen jó se lett volna. Ők voltak a party szíve. Szóval ez is történt. És ami pláne aranyos volt, hogy noha én kb. egyik búcsú spanyollal sem beszéltem soha, mégis odajött két csaj, megölelt, kicsit dumáltunk, elbúcsúztunk, barátságos, jó fej emberek a spanyolok!
Amúgy vicces, hogy ahogy mennek el az emberek, hogy alakulnak át a kapcsolatok. Az utolsó hetekben két afrikai sráccal tök jóba lettem. Jajj, ez az Erasmus. Szenzációs.
Csak tudod, úgy érzem, hogy a "home" nekem itt Ouluban van. Nem Magyarországon. Tudom, ez most durva kijelentés volt tőlem. De őszinte. Ennek ellenére minden magyar barátom hiányzik, nagyon szeretlek titeket is!
Szerdán el akartam menni Hailuottora. Bringával, körülnézni, túrázni, állítólag Hailuoto egy fasza hely, gondoltam csekkolni kell. 36km-et bringáztamn, mire elértem a tengerpartra...
és megdöbbenve láttam, hogy miután a komp elvisz a szigetre még 30 km-ert kell tekernem, hogy elérjek a végére, ahol az érdekes dolgok vannak. Az annyi mint66km, ezt szorozd meg 2-vel, mert odavissza... na neeem. Ott aludni nem akartam, nem volt szállás semmi, ráadásul 50km/h-s szél volt (nem vicc, a szélerőműnél volt mérőke) 3-3.5 óra alatt tettem meg a 36 km-et. Visszafordultam, kudarc.
Ellenben. Nem tudom hallottátok-e, Finnország megnyerte a jégkorong vb-t. És a jégkorong világbajnoki serleg Ouluba látogatott a helyi hokisokkal. Egy hatalmas ünnepség volt a városban, apraja-nagyja a lakosságnak kijött ünnepelni a hokisokat. A tinilányok már 5-6 órával a műsor kezdete előtt bevonultak az első sorba a színpadnál, hogy sikíthassanak a hokisoknak. Hoztak zenészeket is, a Terasbetonis Jarko énekelt Queent, meg ilyeneket. (Mintha a magyar focicsapat vb-t nyerne, és a Paksi Endre menne minden faluba a kupával... kemény) Szóval láttam élőben a jégkorong világbajnoki serleget, szerintem ezt nagyon nem sok magyar mondhatja el magáról. Utána a szomszédban az egyik legcsinosabb spanyol csaj, Bea búcsúbulit tartott. Erre nem voltam meghívva, Edgarssal, Oskarssal, meg Karolinával inkább biliárdoztunk egy a Caioban. Utána persze végül csak a buliban kötöttem ki, iszogatás, beszélgetés, semmi extra.
Másnap újra megpróbáltam Hailuotot. Újabb kudarc. A korai buszt elaludtam, a délutáni meg nem jött, így megint elmaradt a túra. Helyette elmentem az autómúzeumba, meg a helyi természettudományos múzeumba. Érdekes volt, szép volt. Bár az autós kicsit drága. Este elmentem egy utolsót úszni Raatiba, 100 hossz, nagy szauna, kellemes volt. Onnan irány Alpilla. Az orosz lányok elmentek másnap reggel. Meghívtak egy búcsúvacsira. Jajj, nagyon aranyosak voltak, az orosz palacsinta nagyon finom, s noha nem igen kedvelem a kommunista személetmódot, ezeket az orosz lányokat imádtam. Nagyon fognak hiányozni, nagyon örülök, hogy megismerhettem őket. Becsületes, jólelkű, aranyos lányok voltak. Nem kurvák, jó fejek. Eleinte ott volt egy finn csaj Tanja is, meg egy Francia srác, Tweed (nem ez a neve, de szegénynek úgy rángatózott az arca, mint Tweednek a South Parkból), később csak Edgi, Asser, Marnus, meg az orosz lányok. Marnus meg is kínált minket valami jó kis dél afrikai piával, fagyival ittuk, nagyon finom volt. Mesélte, hogy volt pultos, onnan tudja, hogy a jó inni/elkészíteni. Azért vicces volt, 2 ázsiai, 2 afrikai, 2 európai ember együtt búcsúzik. Ez a csoda, nem a telegráfegyenlet! Mikor végleg elköszöntünk, Nastia szemében még könnyek is megjelentek. Jajj, hiányozni fognak nagyon ők is.
Pénteken végre eljutottam Hailuotóra, szép hely. 18km-et túráztam, kis győzködésre kibuliztam, hogy felmehessek a világítótoronyba, láttam sünit, nyuszit, mókust, sok aranyos madárkát, tök jó volt. :) Mondjuk ehelyett be kellett volna mennem elkérni a transcript of recordsot, önéletrajzot kellett volna írnom, vagy valami mérnöki dolgot csinálni... de mondjam azt, hogy leszarom a sulit? Mondom! Utolsó napjaim ezek a Kánaánban, olyan jól érzem magam, olyan csodákat látok, amilyeneket eddig elképzelni sem mertem, mindenki bekaphatja.
Este gyors kaja, majd Edgarssal, Oscarssal, és Karolinával elmentünk, csináltunk Edgarsnak, meg Oscarsnak egy búcsúestét. Hisz ma reggel elmentek a lett fiúk. A barátaim. A Never Grow Oldot néztük ki, de tele volt, a szakadó esőben inkább a St. Michaels ír kocsmába mentünk. Ittam egy Guinesst, meg megpróbáltam megtanítani a többieket römmizni. Amúgy ír kocsma ide vagy oda, itt is rock/metalzene szólt... mint minden kocsmában. Oulu metal város, a kocsmák 80%-ban rockzene szól. Nem a disznóvágó vacakmetal, hanem a míves hard rock, régi tradmetal. Később átmentünk a KArleebe, de azene nem volt jó, s noha a nlémet barátaink épp visszaértek Norvégiából, végül csak nem éreztük olyan jól magunkat, 2 előtt valamivel eljöttünk.
Ma pedig végső búcsút vettem Edgarstól. Edgi Boytól. Istenem, nagyon hiányozni fog! Ő volt a legjobb barátom! :( Tudom, eleinte nem szerettem, és rossz véleménnyel voltam róla, de megtanultunk együtt élni, és nagyon össze tartottunk. Együtt ettünk, tanultunk, közös óráink voltak, közös barátaink, hihetetlen. Több időt voltam vele,m mint annó a barátnőmmel mikor együtt laktunk. És jó volt ez így. Marha jókat röhögtünk, baromi jó poénjaink voltak, együtt szidtuk mindig a melegeket... jajj, nagyon fog hiányozni ez a társaság. Remélem össze fogunk tartani. Ma azt mondta, hogy ha nem is lakunk többet együtt, a barátság megmarad. És ez tényleg igaz barátság volt. Nagyon hálás vagyok, hogy ő volt a lakótársam. Vicces, de pár napja azt álmodta, hogy itt hagyta a mikrosütőt, és nekem kellett utánavinnem Rigába. Ezért állandóan azt figyelte, hogy itt ne felejtse a mikrosütőt. :D Pár napja meg valamit lettül mondott nekem, én meg értettem, hogy mit mond, vagy mit akar, és tök fura volt, hogy noha nem beszélek lettül, már a végén ennyire marhára megértettük egymást. Egy-két trükk persze kimaradt amit meg akartunk együtt csinálni, de ht nah. Így is csodás volt ez. Persze reggel kicsit megcsúsztak Oskarssal, úgyhogy rohanni kellett a kocsival, hogy Finnország déli részén elérjék az utolsó hajót. :) Elvileg már otthon van, hétfőn pedig megyek hozzá, hogy Laurával, Edgi Boyyal, és Oskarssal egy remek napot töltsünk Rigában... illetve egy remek estét, mert megígérték, hogy nem engednek másnap hajnalban józanul a gépre. De visszatérve. Remek fickó Edgars, csak a legjobbakat kívánom neki!
Képek:
https://picasaweb.google.com/mmarton88/2011MajusHarmadikAdag#
Ma kb. semmit nem csináltam. Akartam venni finn hokimezt, de nem igen találok szimpatikusat, meg szuvenírbolt sem. Eddig az ajándékvásárlást nem vittem túlzásba,most meg már nem tudok semmit se venni, bocsi srácok, ne számítsatok tőlem nagy dologra. :S ezt egy kicsit mondjuk szégyenlem. Este meg utolsó szauna, takarítás, és BL döntő a Caioban, Csak a végére értem oda, de a spanyolok odavoltak. Gyors ivás, majd bringa a városba, bementünk az Apolloba egy utolsó bulira. Jó volt. Csak sajnos kicsit klikkesetünk,feloszlottunk, nem együtt bulizott mindenki. Meg nyilván marha későn értünk be, 1-fél2 fele kezdtünk partyzni, 2 óráért 11 eurót fizetni meg annyira nem buli... de hát utolsó szombat este, belefér. Szeszt nem is vettem odabent. Van még alkoholkészletem, holnap még felélem. Napközben utolsó ebéd a menzán, hamburgereztem. Táncolás, dizsi, buli, közben a disco másik termében egy DPurple cover band tolta, okés volt az is. Miután hazajöttünk, fent maradtam. 4:50-kor ugyanis elmentek a spanyolok.
Csak Carlossal voltam igazán jóban, aki ugye már elment pár napja, de a spanyolok jelenségnek számítottak. A top 5 csajból 3 spanyol volt, mindig ők szervezték a bulikat, stb. stb. Szóval noha senki nem hívott, csak bementem a többiekkel hozzájuk és az utolsó órájukat velük töltöttem. Aranyosak voltak, és nagyon fognak ők is hiányozni. Nem voltak közeli barátaim, de partyarcok voltak, fix, meghatározó pontjai az életemnek, pillérek, akik megint eltűntek. Nekik is csak a legjobbakat kívánom. Mikor a taxi megjött, az egyik brit srác (korábban nem igen bírtam a két brit srácot, de ez az ötlet zseniális volt, meg tényleg, úgy tűnik ők is ám tök jó fejek... legalábbis a kevésbé gík) mondta, hogy menjünk le, álljunk sorfalat, és amikor kivonulnak a taxihoz, tapsoljuk meg őket. Megérdemlik, nélkülük ez a félév fele ilyen jó se lett volna. Ők voltak a party szíve. Szóval ez is történt. És ami pláne aranyos volt, hogy noha én kb. egyik búcsú spanyollal sem beszéltem soha, mégis odajött két csaj, megölelt, kicsit dumáltunk, elbúcsúztunk, barátságos, jó fej emberek a spanyolok!
Amúgy vicces, hogy ahogy mennek el az emberek, hogy alakulnak át a kapcsolatok. Az utolsó hetekben két afrikai sráccal tök jóba lettem. Jajj, ez az Erasmus. Szenzációs.
Csak tudod, úgy érzem, hogy a "home" nekem itt Ouluban van. Nem Magyarországon. Tudom, ez most durva kijelentés volt tőlem. De őszinte. Ennek ellenére minden magyar barátom hiányzik, nagyon szeretlek titeket is!
2011. május 24., kedd
Everything Dies
Hát itt a vége!
Az előző bejegyzést 3 napon át írtam, és lassan búcsúzik a blog. Nem nagyon szeretnék írni.
A múlt hétvége a buli jegyében telt, szombaton nagyon csúnya estém volt a Tivoliban, eléggé Awesome lett, bár elvesztettem a ruhatára bilettát, de a 3 sör 9 feles kombó meghozta a hatását, eléggé jó volt a hangulat. Muszáj is volt. Ez volt az utolsó közös buli, hétvége, Carlossal, Alexanderrel. Jött velünk Márta Peruból, meg az orosz lányok... meg ott találkoztunk is pár emberrel. Sokat bringázok, kicsit még tanulok, elvagyunk.
De a mai nap nagyon szomorú volt. Ma találkoztam utoljára a Kummi családommal. Tomiékkal. Nagyon, nagyon szerettem őket, borzasztóan fognak hiányozni. A legjobb család. 4 gyerek, mindig vidámak, kedvesek, ma is, még ajándékot is kaptam tőlük, nagyon finom vacsorával vendégeltek meg, jajj, hihetetlen emberek. Nagyon hiányozni fognak. Egy szomszédjuk is átjött, aki 1 évig élt Fehérvárott, és tök jól beszélt magyarul.
A másik, még szomorúbb dolog, hogy el kellett köszönnöm Alexandertől, Carlostól. Két nagyon nagyon közeli, és jó barát. Igazából ha számba veszem, igazán jó barátok, tesók, brók, ahogy tetszik csak Heidi, Morten, Michael, Carlos, Alexander, Edgars, meg mondjuk Dimitris voltak. Lassan mindenki elmegy. Szörnyű. Nincs több közös ebédelés, nincsenek nagy tervek a világmegváltásról, őrült ötletek, meg diskurzusok arról, hogy Carlos épp kit akar lelőni. Nagyon összehaverkodtunk, és valószínű soha többet nem látjuk egymást. Búcsúzásul ma elmentünk a turistofiszba szívatni Kaisát, aki közben lediplomázott, ott dolgozik azóta.
Szomorú.
Persze még lesz Dánia. Meg az ottani találkozás, meg ilyenek. De valahogy nem tudok erre gondolni. Mintha nem is lenne. Mintha nem is lenne semmi. Hétfőn megyek haza. Hétfőn elhagyom Oulut. Hétfőn vége a világnak. Nem igen vidít fel még a Sweden Rock sem, tökre nem érdekel. De hát az élet ilyen. Egyszer, minden véget ér. A lényeg, hogy remekül éreztem magam, éreztük magunkat. :)
Az előző bejegyzést 3 napon át írtam, és lassan búcsúzik a blog. Nem nagyon szeretnék írni.
A múlt hétvége a buli jegyében telt, szombaton nagyon csúnya estém volt a Tivoliban, eléggé Awesome lett, bár elvesztettem a ruhatára bilettát, de a 3 sör 9 feles kombó meghozta a hatását, eléggé jó volt a hangulat. Muszáj is volt. Ez volt az utolsó közös buli, hétvége, Carlossal, Alexanderrel. Jött velünk Márta Peruból, meg az orosz lányok... meg ott találkoztunk is pár emberrel. Sokat bringázok, kicsit még tanulok, elvagyunk.
De a mai nap nagyon szomorú volt. Ma találkoztam utoljára a Kummi családommal. Tomiékkal. Nagyon, nagyon szerettem őket, borzasztóan fognak hiányozni. A legjobb család. 4 gyerek, mindig vidámak, kedvesek, ma is, még ajándékot is kaptam tőlük, nagyon finom vacsorával vendégeltek meg, jajj, hihetetlen emberek. Nagyon hiányozni fognak. Egy szomszédjuk is átjött, aki 1 évig élt Fehérvárott, és tök jól beszélt magyarul.
A másik, még szomorúbb dolog, hogy el kellett köszönnöm Alexandertől, Carlostól. Két nagyon nagyon közeli, és jó barát. Igazából ha számba veszem, igazán jó barátok, tesók, brók, ahogy tetszik csak Heidi, Morten, Michael, Carlos, Alexander, Edgars, meg mondjuk Dimitris voltak. Lassan mindenki elmegy. Szörnyű. Nincs több közös ebédelés, nincsenek nagy tervek a világmegváltásról, őrült ötletek, meg diskurzusok arról, hogy Carlos épp kit akar lelőni. Nagyon összehaverkodtunk, és valószínű soha többet nem látjuk egymást. Búcsúzásul ma elmentünk a turistofiszba szívatni Kaisát, aki közben lediplomázott, ott dolgozik azóta.
Szomorú.
Persze még lesz Dánia. Meg az ottani találkozás, meg ilyenek. De valahogy nem tudok erre gondolni. Mintha nem is lenne. Mintha nem is lenne semmi. Hétfőn megyek haza. Hétfőn elhagyom Oulut. Hétfőn vége a világnak. Nem igen vidít fel még a Sweden Rock sem, tökre nem érdekel. De hát az élet ilyen. Egyszer, minden véget ér. A lényeg, hogy remekül éreztem magam, éreztük magunkat. :)
7
És még annál is kevesebb. 30-án elhagyom Oulut, 24-e van.
Tettünk egy kis kirándulást Oulankába, illetve Norvégiába. Nagyon jó volt, de részletes beszámolót most talán nem írnék. Itt van néhány kép, ez azt hiszem mindent elmond:
https://picasaweb.google.com/mmarton88/OulankaNorvegia#
Na jó, néhány gondolat.
-Oulanka gyönyörű, nemzeti park, sziklák, patakok, vízesés, tavak, blabla, mintha Kanada, vagy a Sziklás Hegység lenne. Jót túráztunk, éjjel is világos volt, így az éjszakai túra definíció új értelmet. Edgars volt ott, egy lett barátja, Martin, Eglé, illetve Miro, az ő barátnője, valamint Zsuska. Első este néhány részeg finn horgásszal aludtunk, ők alul, mi fent egy túristaházban, mi meghaltunk a melegtől, ők szarrá fagytak. Vicces volt, nehezen aludtunk. Ettünk egy csomó Makkarát, illetve... rámtört az "After Erasmus Depression." Mindenki elmegy. Az emberek napról napra tűnnek el. Azok, akik a fix, szilárd pillérei voltak az életemnek, a barátok, az ismerősök, akikkel együtt ettünk, buliztunk, sírtunk, nevettünk, akikre bármikor számíthattam... tűnnek el. Mennek haza. Minden egyes nap látod, hogy elmegy valaki, valószínű örökre az életedből. Mint egy álom, ami véget ér, ami darabonként hullik szét, hogy visszatérjen a brutális, kegyetlen valóság: Orosz Laci, Frigyes Pisti, a sok megkeseredett gonosz öregember az egyetemen, a napi 2 óra bkv, a mocsok, a sok kockafej. Gyönyörű volt ez a félév, és nagyon, nagyon szomorú vagyok, hogy vége.
-Norvégia egy fura hely: Egyfelől borzasztó büszkék arra, hogy mennyi bálnát, illetve fókát ölnek meg, erről kiállítások vannak, stb. Másfelől marhára fűti őket a hazaszeretet, amikor ott voltunk épp nemzeti ünnep volt. Mindenki, az egész város úgy vonult fel a sétálóutcán, mintha május 1-e lenne Mockbában. Ráadásul mindenki népviseletben, szabad akaratból. Az alap, hogy minden házon norvég zászló volt, de minden egyes ablakba tettek vagy 5-öt, a kirakatokban a próbababák kezébe zászlók voltak, sőt, még a fókashow plakátján, a fókák is zászlókat fogtak.
Ami nem volt jó:-Norvégia marha drága.
-Fura nyelven beszélnek.
-Egy csaj öngyilkos akart lenni a hídról mikor mentem haza, majdnem le is ugrott, épp, hogy megmenekült, mert valaki (fullrandom fickó aki arra járt) megmentette.
-Bezártak a természettudományi múzeumba
-Norvégia marha drága.
-Nem igen kedvelem Miro barátnőjét, azt meg marhára nem volt jó buli hallgatni napi ötször, hogy de vacak hely Finnország, bezzeg Oroszország (!!!) mennyire jó hely. (Meg ugye olasz...de most komolyan, orosz? Úgy megütném az összes olaszt aki odavan, hogy Oroszország de jó hely. Látszik, hogy fingjuk nincs az egészről, a panelekről, az 50 éves várható élettartalomról, csak azt tudják, hogy olcsó a vodka. Az oroszok épp eleget voltak nálunk ahhoz, hogy Oroszországot NE szeressem.)
-Norvégia marha drága.
De azért összességében pozitív a kép, jól éreztem magam, s noha női foci edzést is láttunk, a norvégok kedves, jó fej emberek, az ország meg gyönyörű. Csak...
Norvégia marha drága!
Tettünk egy kis kirándulást Oulankába, illetve Norvégiába. Nagyon jó volt, de részletes beszámolót most talán nem írnék. Itt van néhány kép, ez azt hiszem mindent elmond:
https://picasaweb.google.com/mmarton88/OulankaNorvegia#
Na jó, néhány gondolat.
-Oulanka gyönyörű, nemzeti park, sziklák, patakok, vízesés, tavak, blabla, mintha Kanada, vagy a Sziklás Hegység lenne. Jót túráztunk, éjjel is világos volt, így az éjszakai túra definíció új értelmet. Edgars volt ott, egy lett barátja, Martin, Eglé, illetve Miro, az ő barátnője, valamint Zsuska. Első este néhány részeg finn horgásszal aludtunk, ők alul, mi fent egy túristaházban, mi meghaltunk a melegtől, ők szarrá fagytak. Vicces volt, nehezen aludtunk. Ettünk egy csomó Makkarát, illetve... rámtört az "After Erasmus Depression." Mindenki elmegy. Az emberek napról napra tűnnek el. Azok, akik a fix, szilárd pillérei voltak az életemnek, a barátok, az ismerősök, akikkel együtt ettünk, buliztunk, sírtunk, nevettünk, akikre bármikor számíthattam... tűnnek el. Mennek haza. Minden egyes nap látod, hogy elmegy valaki, valószínű örökre az életedből. Mint egy álom, ami véget ér, ami darabonként hullik szét, hogy visszatérjen a brutális, kegyetlen valóság: Orosz Laci, Frigyes Pisti, a sok megkeseredett gonosz öregember az egyetemen, a napi 2 óra bkv, a mocsok, a sok kockafej. Gyönyörű volt ez a félév, és nagyon, nagyon szomorú vagyok, hogy vége.
-Norvégia egy fura hely: Egyfelől borzasztó büszkék arra, hogy mennyi bálnát, illetve fókát ölnek meg, erről kiállítások vannak, stb. Másfelől marhára fűti őket a hazaszeretet, amikor ott voltunk épp nemzeti ünnep volt. Mindenki, az egész város úgy vonult fel a sétálóutcán, mintha május 1-e lenne Mockbában. Ráadásul mindenki népviseletben, szabad akaratból. Az alap, hogy minden házon norvég zászló volt, de minden egyes ablakba tettek vagy 5-öt, a kirakatokban a próbababák kezébe zászlók voltak, sőt, még a fókashow plakátján, a fókák is zászlókat fogtak.
Ami nem volt jó:-Norvégia marha drága.
-Fura nyelven beszélnek.
-Egy csaj öngyilkos akart lenni a hídról mikor mentem haza, majdnem le is ugrott, épp, hogy megmenekült, mert valaki (fullrandom fickó aki arra járt) megmentette.
-Bezártak a természettudományi múzeumba
-Norvégia marha drága.
-Nem igen kedvelem Miro barátnőjét, azt meg marhára nem volt jó buli hallgatni napi ötször, hogy de vacak hely Finnország, bezzeg Oroszország (!!!) mennyire jó hely. (Meg ugye olasz...de most komolyan, orosz? Úgy megütném az összes olaszt aki odavan, hogy Oroszország de jó hely. Látszik, hogy fingjuk nincs az egészről, a panelekről, az 50 éves várható élettartalomról, csak azt tudják, hogy olcsó a vodka. Az oroszok épp eleget voltak nálunk ahhoz, hogy Oroszországot NE szeressem.)
-Norvégia marha drága.
De azért összességében pozitív a kép, jól éreztem magam, s noha női foci edzést is láttunk, a norvégok kedves, jó fej emberek, az ország meg gyönyörű. Csak...
Norvégia marha drága!
2011. május 12., csütörtök
Amazing
Tegnap a nap nagyrészében Tulippal, és Marcoval megírtuk a SzéFiMoKoRe házit. Nekem majd még egyszer meg kell írnom Edgarssal, nem tudom még pontosan, hogy ezt, hogyan is tervezem. Ezt követően este elmentem Alpillába pingpongozni egyet Carlosékkal. Ki is találtuk, hogy este visszamegyek hozzájuk, úgyhogy úszás után eltekertem megint Alpillába, és megnéztünk egy BBT-t, majd pedig az Eurovíziós dalverseny elődöntőjét. Nagyon élveztük, hogy mennyi gyenge előadó van, úgyhogy csütörtökön ismétlünk. Elég kélsőn értem haza, gyors fürdés, alvás.
Ugyanis ma volt az Amazing Oulu. 16 checkpoint, 6 óra, 4 fős csapatok bringával, minden csekpojtnál. Sajnos Eglé az utolsó pillanatban visszalépett, így csak 3-an voltunk, Spela, Joachim, meg én. Messze nem voltunk profik, de marha élvezetes kis napunkvolt. Végül 11 állomáson voltunk ott, s noha nem a legjobb pontokat kaptuk, csak elszórakoztunk. Hosszú évek után újra jártam színházban, és előadtunk egy kis performanszot (az egyetlen maxpontos feladatbeadásunk...), vívtam egy finn sráccal (ugye fél évig jártam párbajtőrre, aztán a suli miatt abbamaradt, de nagyon fura volt előbányászni a régi emlékeket, hogy miként csináljam. Ellenben több pontot is értem el, mint a többiek), volt céllövölde (de ilyen gagyi íjakkal, nem rendessel, ez azért így vicc volt), különböző játékok, festés,kultúra, miegymás. Nagyon jól éreztük magunkat, 4-től meg ebédelhettünk lazannyát. Az sem keserített el minket, hogy végül utolsó előttiek lettünk.
El akartam menni este úszni de 6 óra bringázás után annyira fáradt voltam, hogy végül nem bírtam elmászni az uszodáig. Helyette el akartam menni partyzni Dagmarral, Spelával, meg Isabellával... de ugye az ilyen csajos partyk kicsit veszélyesek ahol egyedül vagy srác (mondjuk próbálkozhattam volna a finn lányoknál), de hirtelen elég sokat kell beszélni a hazaiakkal, meg lemezkritikát írtam, végül csak 1-1.5 órát tudtam volna bulizni, azért meg 6-6.5 eurót perkálni nagyon sok, nm mentem. Holnap majd megyek úszni, meg eurovízió, meg ilyenek. Mondjuk valahová tökre el is mennék szórakozni, ki kell használni az utolsó estéket.
Az elmúlt napok képei:
https://picasaweb.google.com/mmarton88/2011MajusiKepek#
Ugyanis ma volt az Amazing Oulu. 16 checkpoint, 6 óra, 4 fős csapatok bringával, minden csekpojtnál. Sajnos Eglé az utolsó pillanatban visszalépett, így csak 3-an voltunk, Spela, Joachim, meg én. Messze nem voltunk profik, de marha élvezetes kis napunkvolt. Végül 11 állomáson voltunk ott, s noha nem a legjobb pontokat kaptuk, csak elszórakoztunk. Hosszú évek után újra jártam színházban, és előadtunk egy kis performanszot (az egyetlen maxpontos feladatbeadásunk...), vívtam egy finn sráccal (ugye fél évig jártam párbajtőrre, aztán a suli miatt abbamaradt, de nagyon fura volt előbányászni a régi emlékeket, hogy miként csináljam. Ellenben több pontot is értem el, mint a többiek), volt céllövölde (de ilyen gagyi íjakkal, nem rendessel, ez azért így vicc volt), különböző játékok, festés,kultúra, miegymás. Nagyon jól éreztük magunkat, 4-től meg ebédelhettünk lazannyát. Az sem keserített el minket, hogy végül utolsó előttiek lettünk.
El akartam menni este úszni de 6 óra bringázás után annyira fáradt voltam, hogy végül nem bírtam elmászni az uszodáig. Helyette el akartam menni partyzni Dagmarral, Spelával, meg Isabellával... de ugye az ilyen csajos partyk kicsit veszélyesek ahol egyedül vagy srác (mondjuk próbálkozhattam volna a finn lányoknál), de hirtelen elég sokat kell beszélni a hazaiakkal, meg lemezkritikát írtam, végül csak 1-1.5 órát tudtam volna bulizni, azért meg 6-6.5 eurót perkálni nagyon sok, nm mentem. Holnap majd megyek úszni, meg eurovízió, meg ilyenek. Mondjuk valahová tökre el is mennék szórakozni, ki kell használni az utolsó estéket.
Az elmúlt napok képei:
https://picasaweb.google.com/mmarton88/2011MajusiKepek#
2011. május 10., kedd
Sometimes I feel like...
...home. Szívesen írnám, hogy beköszöntött a nagy évvégi semmittevés, de ez nem igaz. Ma délután 5-ig Mobiltelkomrendszerekből kellett méréseket végeznünk, egy olasz sráccal, meg egy maláj lánnyal. Ez ki is tötötte nagyjából az egész napot, holnap majd írunk jegyzőkönyvet. Estefelé elmentem úszni, ma annyira nem volt jó idő, hogy nagyot kerékpározzak, túrázzak, vagy várostnézzek. Ellenben van két nyugtalanító dolog. Az egyik, hogy nem kaptam számlát a májusi lakbérről, és még nem tudtam befizetni,mindjárt írok emilt. A másik, hogy nem tudok belépni a Raiffesienes online bankfiókomba. Hihetetlen azért, hogy még mindig ezzel a vacak bankkal szívok, hazamegyek Pápára, első dolog az lesz, hogy bezáratom ezt a banki számlámat, hát nem hiszem el, hogy egy bank ennyire béna legyen. Na mindegy, túl sok pénz már nincs a számlámon, de legalább tudnám mennyit vehetek ki keshnek... wáhh.
Holnap tanulás, szerdán Amazing Oulu verseny, csüt tanulás, péntektől meg egy hét kirándulás megint. Juhú! :) Ma akartam lemezkritikát írni, de egyre nehezebben megy, valahogy nem jönnek a gondolatok, csak a cikkfelénél járok. Talán majd holnap. Ellenben ma az uszoda remek volt, utána szauna, szomorú, hogy már csak párszor lesz erre lehetőségem. :( Valahogy olyan egyszerű, és nyugodt itt minden, komolyan mondom, gimis korom óta nem éreztem ennyire jól magam, ennyire otthonosan, kényelmesen magam. Valahogy minden olyan nyugis, egyszerű, jajj, ez borzasztóan fog hiányozni. Ráadásul ma láttam egy sünit, elszaladt előttem, miközben bringáztam. :)
Holnap tanulás, szerdán Amazing Oulu verseny, csüt tanulás, péntektől meg egy hét kirándulás megint. Juhú! :) Ma akartam lemezkritikát írni, de egyre nehezebben megy, valahogy nem jönnek a gondolatok, csak a cikkfelénél járok. Talán majd holnap. Ellenben ma az uszoda remek volt, utána szauna, szomorú, hogy már csak párszor lesz erre lehetőségem. :( Valahogy olyan egyszerű, és nyugodt itt minden, komolyan mondom, gimis korom óta nem éreztem ennyire jól magam, ennyire otthonosan, kényelmesen magam. Valahogy minden olyan nyugis, egyszerű, jajj, ez borzasztóan fog hiányozni. Ráadásul ma láttam egy sünit, elszaladt előttem, miközben bringáztam. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)