Hát itt a vége!
Az előző bejegyzést 3 napon át írtam, és lassan búcsúzik a blog. Nem nagyon szeretnék írni.
A múlt hétvége a buli jegyében telt, szombaton nagyon csúnya estém volt a Tivoliban, eléggé Awesome lett, bár elvesztettem a ruhatára bilettát, de a 3 sör 9 feles kombó meghozta a hatását, eléggé jó volt a hangulat. Muszáj is volt. Ez volt az utolsó közös buli, hétvége, Carlossal, Alexanderrel. Jött velünk Márta Peruból, meg az orosz lányok... meg ott találkoztunk is pár emberrel. Sokat bringázok, kicsit még tanulok, elvagyunk.
De a mai nap nagyon szomorú volt. Ma találkoztam utoljára a Kummi családommal. Tomiékkal. Nagyon, nagyon szerettem őket, borzasztóan fognak hiányozni. A legjobb család. 4 gyerek, mindig vidámak, kedvesek, ma is, még ajándékot is kaptam tőlük, nagyon finom vacsorával vendégeltek meg, jajj, hihetetlen emberek. Nagyon hiányozni fognak. Egy szomszédjuk is átjött, aki 1 évig élt Fehérvárott, és tök jól beszélt magyarul.
A másik, még szomorúbb dolog, hogy el kellett köszönnöm Alexandertől, Carlostól. Két nagyon nagyon közeli, és jó barát. Igazából ha számba veszem, igazán jó barátok, tesók, brók, ahogy tetszik csak Heidi, Morten, Michael, Carlos, Alexander, Edgars, meg mondjuk Dimitris voltak. Lassan mindenki elmegy. Szörnyű. Nincs több közös ebédelés, nincsenek nagy tervek a világmegváltásról, őrült ötletek, meg diskurzusok arról, hogy Carlos épp kit akar lelőni. Nagyon összehaverkodtunk, és valószínű soha többet nem látjuk egymást. Búcsúzásul ma elmentünk a turistofiszba szívatni Kaisát, aki közben lediplomázott, ott dolgozik azóta.
Szomorú.
Persze még lesz Dánia. Meg az ottani találkozás, meg ilyenek. De valahogy nem tudok erre gondolni. Mintha nem is lenne. Mintha nem is lenne semmi. Hétfőn megyek haza. Hétfőn elhagyom Oulut. Hétfőn vége a világnak. Nem igen vidít fel még a Sweden Rock sem, tökre nem érdekel. De hát az élet ilyen. Egyszer, minden véget ér. A lényeg, hogy remekül éreztem magam, éreztük magunkat. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése