Soul of a vagabond.

Nem túl hosszú bejegyzés, egy nem túl eseménydús napról.

Igazából ma semmi nem történt. 1-től úgy volt, hogy lesz valami nagy cserediákos BBQzás. Igen tűnődtem, hogy lenézzek-e, azok szervezték, akik tegnap a karnevál bulit. Spanyolok, mexikóiak, olaszok, partyarcok, akik már régóta itt vannak, és én rohadtul nem ismerem őket. Nem volt sok kedvem, ezek a meditterán mácsógyerekek nem igen szimpatikusak nekem, amolyan titkos szövetség szerűségük van, minden csajt igyekeznek megfarkalni, minden csaj döglik értük, ők meg páran srácok elvannak a maguk secret societyjében, amibe nem igen tudsz bekerülni, ha nem vagy kellőképpen trendialter nyugatiarc, vagy napbarnította izomgyerek. De hát ne legyek mán antiszoc, lenéztem fél 2-kor a tűzrakó helyhez. Egy lélek nem volt a környéken, irány a Tockmann, vettem magamnak egy kis kaját, hazafele jöttömben belebotlottam egy villanymérnök olasz srácba, mondta h. a sütés fél óra múlva kezdődik, mindenki alszik még, nézzek majd le. Nem tettem. Már elsőre is nehezen mentem le, másikra meg pláne. Idefent sütöttem magamnak kolbászt, krumplit, hagymával, hazai pirospaprikával elfogyasztottam. Nem volt túl egészséges, de nagyon finom volt.

Kaja után HIMYM, meg tanulás. Holnaptól a hétfők halálosak lesznek, márc végéig reggel 8tól du 4ig óra, ebből 2-ig nonstop gyakorlat. Kicsit készültem, bár nem igen alaposan, inkább csak olvasgattam, tűnődgettem, készülgettem. Mivel tegnap a koncert előtt HIM-et tettekbe, ma egész nap a Wings Of a Butterfly, meg a Wicked Game járt a fejemben... annyira nem is rosszak. Na most a 14 éves Molnármarci jól felpofozna, gyűlöltem a himet. 7-re elmentünk pizzázni Kaisákhoz közel egy pizzériába, 15-en. Ott volt Kaisa, a lengyel lányok, két német lány, meg az Alpillai időseb srácok két csajjal. Nem volt rossz, sokat nevettünk bár a pizzafeltét összeállítása eléggé cselendzsing volt, ráadásul edgár megint bebizonyította, hogy egy paraszt pöcs. Nem vagyok a sértődékeny típus, de azért már túl sokat enged meg magának, a stílus, meg a hangnem igencsak nem szimpatikus amiben elkussoltat ha olyanja van mások előtt, ha úgy tartja kedve. Szóval nem igen szimpatizálok a csávóval, érdekbarát. Mindegy, nem nyafogok, max egyszer behúzok egyet neki ha elfogy a türelmem, tudom ez nem túl okos ötlet, mert 4-szer erősebb, mint én, de nyafogni nem fogok.

A pizza finom volt, csak kicsit kevés, utána kis beszélgetés, fél10-re hazaérés. Tanulás. Holnapra nincs kész a házi, de legalább átnéztem mit kellett volna csinálni, majd talán megbeszélgetjük a problémás dolgokat. Páran ma elmentek Nallikariba, az egy tök szép sziget, picit irigykedek, én is szívesen elmentem volna, csak hát senki nem hívott (mondjuk csak páran mentek). Na majd legközelebb vagy egyedül, vagy másokkal. Azért valami bro hiányzik, akivel el lehet lenni hétköznapokon, mint a tanszéki kollégákkal.

Közben befejeződött a blog első szavazása, mindenkinek köszönöm aki szavazott. Kissé limitáltak a jelmezszerzői lehetőségek, de ha lesz valami ESN farsangi móka, a Doppler effektust igyekszem majd megvalósítani. :) ja, és hatalmas gratuláció az Iron Maidennek, akik idén végre kaptak Grammy díjat! És ha valamelyik olvasóm véletlenül épp ott van a Grammy átadon adjon egy 20-ast a Mötley Crüeből kölcsön Nikki Sixxnek, most írta twitterre, hogy otthon felejtette a pénztárcáját. Bár amilyen tisztességtelen az a csapat, szerintem csak tarhál...)

Kitört a pesti retró-láz...

Ouluban. Na jó, ez azért talán túlzás. Ez a bejegyzés nem lesz túl hosszú, és javarészt értelmetlen süketelést fog tartalmazni a zenéről, sorry, minden nap nem lehet a világot megváltani. :)

Tegnap este átmentem Heidihez, és Mortenhez, valamint Kaisa is jött. Nem kell nagy dologra gondolni, ettünk egy kis chipset, ittunk pár sört (a nevére már nem emlékszem, de olcsósága ellenére nem volt annyira rossz. Mármint az ászok/soproni kategória alatt volt, de a Szalon/Kanizsai/Kőbányai triót még így is üti. :)), zenét hallgattunk, ilyesmi. Jópofa volt, igazából jó hangulatban telt el az este, vagy 3-ig ott voltunk Kaisával. :) Megkóstoltunk valami finn almalikőrt ásványvízzel, az azért igen fincsi volt.

Igazából a sörözésen, beszélgetésen túl javarészt azzal szórakoztattuk magunkat, hogy a youtuberól zenéket hallgattunk, mutogattunk egymásnak. Nézzük is akkor a dánokat. Ha Dánia, akkor Aqua. Tudod, Barbie Girl. Nyilván mindenki ismerte, és miként a 90-es években hozzánk is begyűrűzött az eurodance őrület, ezt a dánok is megkapták. Nagyon kemény volt látni a dán Backstreet Boyst, mint ahogy nekik is a mi Shygysunkat. Persze a magyar Aquának kikiáltott UFO láttán is elkerekedtek a szemek. Ezen felül mutogattak mai zenéket is. Érdekes, hogy Kaisa, illetve Mortenék mennyire képben vannak a svéd, finn, dán, stb. popzenékkel. Mármint ott egy csomó olyan csapat, akik fellépnek a nagy fesztiválokon, a Szigeten, de amúgy itthon soha nem látod őket, nem hallasz róluk. Valahogy itt északon szélesebb, nyitottabb a könnyűzenei média. Több, mint egy zenetévé van (és azon sem csak dévidgettó, zsüsztínbíber, gaga, illetve azok magyar megfelelői mennek), nyitottabbak a nem amerikai popkultúrára is. Műfajt tekintve amúgy elég fura dalok voltak, olyasmik, mint a kispál, meg a többi hazai hányadék, mégsem annyira gyenge, valahogy igényesebb, és nem ijednek meg attól sem, ha rá kell lépni a gitártorzítóra.

A finneknél rögtön a Bomfunk MC ugrott be mindenkinek (tudod, a frísztálylör), de nekik is megvannak a maguk mai, "divatos" alter/popcsapataik, akik azért úgy relatíve igényesebbek a magyaroknál. Aki azt hiszi, hogy finnország metal ország felejtse is el, az igazán népszerű bandák itt is popzenék. Valahogy ezek az északi, nyugateurópai könnyűzenék Magyarországon be vannak tiltva az elméletileg nem létező "médiacenzor"ok lévén (most ne politikusokra gondolj, hanem arra a 2-3 emberre, akik kitalálják, hogy mi is menjen a viván, meg a klasszefemen...). Hozzánk csak a mocsok jut el sajna. :S

Persze a közös nevező az úgynevezett retró volt, a 80-as évek olyan sikerdalait, mint a One Night In Bangkok, vagy a Never Gone Give You Up mindenki ismerte, akárcsak néhány Coco Jambo szintű bűntit a 90-es évekből. Persze az igazán kemény az volt, amikor Heidiről kiderült h. fejből vágja Peter André Mysterius Girljének dalszövegét, végig. :) Amúgy megmutattam pár magyar dalt nekik, a Hajolj bele a hajamba egész nagy sikert aratott.

No és a rockzene...:) Noha nem rockerek ezek az arcok, de valahogy jobban képben vannak ezekkel a muzsikákkal, mint az átlag magyarok. Totál lehidaltam, mikor kiderült, hogy az egyik kedvenc csapatuk a dánoknak a DAD, akik odahaza marha sikeresek, ők az egyik legnagyobb dán csapat, már rengeteg bulijukon voltak. Hát én örülnék, ha egyre el tudnék keveredni. Kaisa mutatott egy finn glamcsapatot akik most állítólag igen sikeresek itt, Reckless Love a nevük (TShaw, neked kötelező utánuk nézni, imádni fogod), és tényleg jók. Arról nem is beszélve, hogy a helyi metalfesztiválra lazán eljönnek a nemrockerek, tudják ki volt Dio, és a WASP-ra híres, nagy külföldi csapatként tekintenek az átlag emberek is. Azért ez nem rossz. :)

Dögfáradtan negyed 4kor keveredtem haza és legnagyobb meglepetésemre már vártak. :) Megérkezett az apartmantársam, Edward (lehet nem így írja), aki Rigából érkezett, és ugyanúgy nagyfrekis villanymérnök lesz, mint én. Awesome! Ellenben igencsak meglepődtem, mert az első kérdése az volt, hogy tegnap este voltam-e a buliban... milyen buliban? Azt mondta, hogy minden erasmusosnak szerveztek egy nagy partyt, de kiderült h. csak pár kummi student állt össze a csapataikkal, és mulattak egyet. Elhintette, hogy délben elmennek így jópáran cserediákok pizzázni... én meg csak nem bírtam megmaradni a seggemen s noha nem vagyok az a nagy pa-pa-partyarc, csak elkezdtem flangálni dél körül itt a környéken, és, hogyan-hogyan nem én is ebben a pizzázóban kötöttem ki a kummi studenténél, meg sok-sok eddig nem látott cserediákkal.

Maga a pizza rohadt drága, 6.5 euró, viszont ezért olyan nagy adagot kapsz, hogy én lehet nem is fogok vacsorázni, még mindig nem bírok kajára nézni. Nagyon kemény volt amúgy, tele volt cserediákokkal a pizzázó,megismerkedtem párral. a neveket persze nem tudom, de jót beszélgettünk amerikaiakkal, ausztrálokkal, egy olasz, meg egy namíbiai sráccal. Az akcentusok mondjuk nagyon brutálisak, már az szenzációs, ahogy hallgatod beszélgetni az afrikai srácot az amerikai lánnyal, miközben a háttérben az ausztrál lány hihetetlen lendülettel, bődületes frekvencián csacsog. Mondjuk a legkeményebb egy nem tudod honnan érkező leány volt, aki noha csinos teremtés, olyan borzasztó furcsán beszél, hogy alig értettük meg. Olyan volt, mint amikor a Nagyfiúk című filmben a strandon a parasztgyerek odament a Salma Hayekhez. :)

Más nem is történt, hamarosan átnézünk megint a dánokhoz, sütünk egy csirkét (de enni nem fogok belőle azt hiszem). Amúgy ma itt nemzeti ünnep van, minden zárva, mindenkinek szabadprogram volt.