Raw Like Sushi...

Első nap az egyetemen. Vagy talán mégsem. Kezdődik az oului élet, kérem tisztelettel, itt sem minden móka, meg kocogás. 10-re bementünk egy cserediákoknak tartott eligazítóra, kaptunk néhány hasznos útmutatást, jó tanácsot, illetve kurzuslistát, amiről választani lehet. Vicces, mert itt Ouluban nem minden tárgyat osztályoznak, vannak kurzusok, amelyek csak átment/megbukott értékeléssel végződnek, illetve nem kell a kurzusokat előre felvenni, elég csak a vizsgákat, amúgy arra, és úgy jársz be, amire akarsz. Ennek fényében az órarend még nem 100%-ig végleges, csak körvonalazódgatnak a dolgok. Vezeték nélküli kommunikáció, jelfeldolgozás, mobiltelekommunikáció... lesz itt minden. Amúgy az itteni villanykar kb. akkor, mint a V1+az I egyben, a bútorzat, meg a festés tiszta I épület.

Baromira büszkék a helyiek a vezeték nélküli kommunikációban elért képzésükre, GSM, és 3G technológia itt, ebben a suliban volt a világon először.Nem kerteltek, megmondták rögtön, hogy tisztában vannak azzal, hogy csak fél évre vagyunk itt, de azt akarják, hogy majd maradjunk, vagy visszajöjjünk. Hát, majd meglátjuk. :)

Mondjuk durva, mert míg a BME-n hozzászoktunk, hogy elvétve van egy-egy csoport vietnámi, vagy arab, addig itt 15 emberből, mindössze 4-en voltunk európaiak, a többi mint távol-keleti arc volt, esetleg indiai, pakisztáni. De jó fejek. Talán. Remélem.

Nem tudnám megmondani mi volt ma a kaja, hús, rizzsel, valami vadasnak tűnt, de csak finnül írták ki mindenhová. Délután volt egy kis nyelvi eligazítás, feliratkoztam hyperkezdő finn tanfolyamra, de félős, hogy ütközések lesznek az óráimmal, akkor sajnos ki kell majd hagynom. Az azért mekkora kemény, hogy valaminek a hyperkezdő verziójából megbuksz... Persze lehetne kötetlenül beszélni, meg tanulni a tandem partner keretein belül, de ehhez kéne egy balek, aki finn, és magyarul akar tanulni. Persze ilyen nincs, csomóan keresnek magyarok itt finn partnert, láttam a suliban a hirdetőtáblákon. Pedig higgyétek el, ha van valami, amire mi magyarok büszkék lehetünk (legyünk őszinték, kevés ilyen dolog van sajnos), akkor az a nyelvünk. Kifejező, összetett, változatos, érdemes, izgalmas, még a szleng is annyira találó benne, hogy az hihetetlen. Szinte mindenféle hangot használunk, nekem nem esik nehezemre egy külföldi diáktársam nevét sem kimondani, bárhonnan is jött... ezzel szemben engem mindenki csak "Mártí"-nak hív.

Volt ma egy szabad délután, én pedig utálok a seggemen csücsülni. Fogtam, és egyedül nekiindultam a városnak, vettem egy térképet, egy turistakalauzt, és végignéztem a város nevezetességeit. Nem vagyok nagy művészettörténet rajongó, de nah. Ha már sok ezer km-re vagy otthontól, ráadásul egy városban, amit emberek építettek, látnod kell, hogy mi is van ott, a történetét, a szépségeit, az emlékeit. Így csodáltam meg a városházát, az itteni templomot, a város legöregebb házát, ami ma múzeum, a könyvtárat, a színházat, szóval sok érdekeset. Persze hó volt, sötét volt, nem volt meleg... de, hogy egy barátom szavaival éljek: "Lehet hideg, nem fázunk, melegít a metalunk!" Pontosan. a kis kultúrkörút végén még a város egy legnagyobb metalklubját is megtaláltam. Mondjuk a kezdetek kezdetén meg jól eltévedtem, mert egy ismeretlen buszon utaztam, de hát ez is hozzátartozik a turistáskodáshoz.

Ma beszéltünk skypeon csoportosan a tanszéki kollégákkal, jó volt nagyon. :) Mindenkinek gratulálok a matekhoz, Thisnek meg kívánom, hogy legközelebb jobban sikerüljön. Ezen kívül sok érdekes nem történt. Megnéztem az új BBT-t, kötelező darab mindenkinek. Most meg valami partys, sörözgetés megy pár emelettel lejjebb. Le kéne menni, de valahogy csak fent maradtunk. Pedig most még van idő partyzni, de áhh. Hiába, ha két villanymérnök lakik egy apartmanban annak előbb-utóbb antiszoc-kockulás lesz a vége. :) Holnap úgyis lesz valami nagyobb volumenű, majd oda lenézünk.

Cottages...

...and Saunas. Azt hiszem, hogy a hét eddigi legérdekesebb napja volt a szombati, ám előtte még egy picit térjünk vissza a péntekre.

Valahogy csak sikerült egy "buliban" kikötni, szobatársam mondta, hogy a harmadikon van valami nagy móka, úgyhogy lenéztünk. Mivel már este 11 volt, és kissé hirtelen jött a dolog gyorsan átvettem a gatyómat, kimentem szobából, becsuktam az ajtót és...

...és igen! Kizártam magam. A kulcs a melegítőmben maradt, és ez így nagyon nem volt mókás. 30 eurót kellett fizetnem azért, hogy kijöjjenek, és kinyissák az ajtót a pótkulccsal. Itt nincs kilincs az ajtón, ha bezárod, rögtön kulcsra zárul, ez pedig nagyon veszélyes. Többen is kizárták már magukat, de egy srác mesélte, hogy az ő szobájában az előző lakó vagy 20 helyre kiragasztotta A4-es papírokra, hogy "Ne feledd a kulcsot!" Ez is megoldás, mi? :D Na de találtunk ennél jobbat, sikerült végül megbuherálni az ajtót úgy, hogy ne záródjon azonnal kulcsra (és vissza is tudjuk csinálni, szóval no para), illetve egy pótkulcsot is elrejtettünk.

A kellemetlen incidens után lementünk a harmadikra, ahol rengeteg cserediák volt már, javarészük alaposan becsiccsentve, a party már tartott. Épp akkor érkeztünk, amikor mindenki átvonult egy közeli kocsmába. Na és itt jött az a dolog, amit korábban csak kultúrsokként emlegettek nekem.

A finnek imádnak karaokizni. Mármint folyamatosan, kb. mindenhol, ahol csak lehet (és általában mindenhol lehet...). Mikor leértünk egy jellegtelen pálcikaember (még az öröksenki Pazgyera Gazsi is császárként feszítene mellette) tolta ezerrel a Juodaan Viinaa című számot...



De nem ám a Korpiklaanitól, hanem az eredetit! És ez így ment egész este, valahogy mindig sikerült valami lokálhírónak a mikrofon mögé keverednie, és végigbűntetnie a helyet valami harmadosztály finn popborzalommal. Persze a kultúrsokk itt nem állt meg. Az öt, de inkább hat euróba kerülő pohárnyi, jobb esetben pintnyi sörök egész egyszerűen nem az én pénztárcámhoz méretezettek, úgyhogy én csak igyekeztem becsatlakozni a társasági életbe. Persze ez nem egyszerű dolog, ha rajtad kívül mindenki be van szédülve, mint a malac, te meg csak méregeted az idegen embereket, és azon tűnődsz, hogy ha mondasz nekik valamit, vajh képesek-e még artikulált válaszokkal felelni, vagy igazából a negédes északi polka bűvhatalma alatt, már azt sem tudják, hogy hol vannak.

Na mindegy, azért csak megismerkedtem egy csomó arccal, s noha az első pár óra alatt roppant feszélyezve éreztem magam, végül még partyfész szobatársamnál is tovább, fél3-ig lent maradtam, egész jól el tudtam beszélgetni egyes figurákkal. Mondjuk az nagyot dobott ezen, hogy megismerkedtem egy Wackent megjárt metalarc germán lánnyal, aki roppant mód megörült a Blind Guardian, meg a Running Wild felé mutatott pozitív hozzáállásomnak.

Mondjuk a tegnap már bemutatott lengyel kockalányok alamuszi nyuszi módjára nagyot ugrottak, és kissé becsiccsentve fotóztak mindent, meg mindenkit, valamint igyekeztek litván szobatársnőjüknek párt találni egy járni is alig tudó talján fiatalember személyében. Eme sörbűzben bimbózó kapcsolat először minden idők legborzalmasabb Bon Jovi karaokeduettjeként manifesztálódott, de mikor leléptünk már nagyon tervezgették a fiatalok, hogy ki, hol fog aludni... ha értitek, mire gondolok.

Na és jöjjön a ma, mert ez csak az előjáték volt. Ma elmentünk BBQzni. Ergó egy Oulutól nem messze lévő kis vidéki, hétvégi ház felé vettük az irányt. Lehet utálni a folk metalt, szidni a Korpiklaanit, de azt a mai nap 100%-osan bebizonyította, hogy hiteles amit csinálnak, gyakorlatilag az ő videóik elevenedtek meg. Igen, faház, tűz, szauna, kandallóban sütögetett kolbász,gyakorlatilag a Karkelo turnés díszletek tökéletesen igazodtak ahhoz, amilyen is egy igazi finn vidéki hétvége. Mármint, igazából semmi extra nem történt, leültünk 70-en hosszú asztalokhoz, játékokat játszottunk, melegedtünk a kandallónál. A bejárat fölött rögtön ott volt egy szarvasagancs. Megkóstoltuk a finn kolbászt, melyet nyárson megsütögettünk odabent, a kandallónál,ettünk egy kis a karelian pie nevű furi, de nagyon fincsi pitét, és kipróbáltuk a finn szaunát. 70-80 fok volt bent,és nyílt egy ajtó rögtön a szabadba, hogy a hóban meg tudj hemperegni. Mivel most szaunáztam először, ehhez nem voltam elég bátor, és a többiek 2*20 percével ellentétben én csak 1 szer 20 percet voltam bent, de kipróbáltam azért a friss levegőre történő kimenetelt, illetve vízzel megfürödtem. Mondjuk 20 percig 75 fokon aszalódni már nem annyira kellemes, nagyon kevés a levegő, és nem tudom... na mindegy, majd hozzászokom. Ezen felül egy kockajátékot is kipróbáltam a germán metálszisztörrel, Heidivel, meg egy szemrevaló,fájósfogú osztrák hölggyel. Bár ez nem finn specialitás volt, de azért élveztük. Jajj, és találkoztam egy magyar lánnyal, aki Kolozsvárról jött, és csak erre az egy napra volt itt, amúgy Helsinkiben tanul. Érdekes volt magyarul megszólalni, bár állítólag sokan vannak itt állandótanuló mérnökök.

Ezen felül sétálgattunk egy befagyott tavon, melyen az otthoniakkal ellentétben nem korizni lehet, hanem sífutni, hisz olyan vastag hótakaró borítja. Szép volt nah, varázslatos, egész egyszerűen: finnes. És ez nekem nagyon tetszett. Lőttem képeket, de természetesen a memkártyát itthon felejtettem, szóval majd csak később tudom őket feltölteni, ha szerzek kábelt, amivel a belső memória képeit is át tudom tölteni a leptopra. Igen, még mindig borzasztó szórakozott vagyok.

Szóval sikerült sok új embert megismerni, és egy darab tradicionális Finnországba belekóstólni. Varázslatos, tényleg érdemes a való életben kipróbálni, a videoklip nem tudja visszaadni. Szombat este van, úgyhogy ma valami nagy móka lesz, átruccanunk majd rá sokan, de az estét ismét a dánoknál kezdjük, az előjelek bíztatóak. :)
Addig meg: I rise the wooden pints and I yoik and sing and I fight and dance 'till the morning. :) (Bár ez most nem az lesz hehe.)