Azaz MobTelKomSzi
Mobile Tellecomunication Systems a tárgy neve, vizsga lesz imhol. Pénteken. Jajjdejó lesz, sosevolt még ilyen jó. Semmi nem történik velem, semmit nem csinálok, tanulok egész nap. Kb. Tegnap közepesen bepánikoltam, le akartam mondani a vizsgát, de az utolsó 10 vizsgán kb. uazt a 15 kérdést tette fel, azt megtanultam, és csá. Semmit nem tudok amúgy a könyvből, 3*800 oldal információtól mentesen, egy mukkot nem értek belőle. akit érdekel átdobom pdfben. 4G-ről szól, ami ugye még nincs is. Tehát ha úgy vesszük ez egy izgalmas sci-fi trilógia! Tegnap elmentem úszni, hazafelé meghallgattam az új Sixx:A.M. lemezt eltalálták a srácok nagyon:
Na most ez a szám nem az, hogy király, ez a rockzenei evolúció csúcsa kb. A 21. században ez a rock. Modern, dögös, vad, dallamos, zseniális. az egész lemez ilyen. Kicsit sok a Muse hatás, de faja.
Ma meg ugye megint csak tanultam, vittem cuccokat Carlosnak ebédre bringaszereléshez, Anna kérte. Du meg elbúcsúztattuk egyik legkedvesebb cserediákomat, Katkát, reggel megy haza, hiányozni fog nekünk. Sütött tortát, ,mákból, meg mangóból. Jó, hogy nem magnóból. Utálom a mákot, mondtam is, hogy "I really hate mák". Gondoltam nem értik meg a többiek. Hát a mák szlovákul is mák... De azért finom volt. Amúgy pár napja egyik szlovák srác mondott nekem egy olyant, hogy eldobtam az agyam. Mesélte, hogy pár hónapja volt Budapesten, és teljesen meglepődött, mert egy csomó szlovák emberről vannak szobraink. Pl. Kossuth Lajosról. És ő tényleg úgy gondolja, hogy Kossuth szlovák. Csak lestem. Szóval volt egy kis búcsúztatás, meg este a csehek, szlovákok megnézték a cseh finn hokimeccset egy finn kocsmában. Kemény volt, csomó finn, csomó cseh, ejj. A végére benéztem, addig meg tanultam. Meg még most is fogok. Tegnap megnéztem az új himymet. Elég tetszetős, végre egy jó rész, az utóbbi pár lapos volt. Holnap meg megint tanulás, perjantai meg vizsga. Jáháááj!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: suli. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 4., szerda
2011. május 2., hétfő
Éljen május 1-e!
A csudát! Ez azt jelenti, hogy már csak kevesebb, mint egy hónap van hátra.
Nem igen van időm most írni, sőt, nagyon nincs. Tegnap vappu záró volt, elmentünk délután egy ilyen piknikszerűségre, ahol az elsőéves mérnökhallgatóknak a nagynyilvánosság előtt pucéran bele kellett csúszniuk a patakba, közben meg csapatták a Mötley Crüet a hangosból. Utána kis kajálás, bementünk a Winger nevű helyre (ahol Pantera szólt hehe), elvileg itt a legjobb a csirkeszárny a városban. Hazajöveteles, tanulás, este meg irány a Tivoli egy diszkósmulatságra, a zene nagyon ott volt, a társaság is.
Ma tanultam, délután bementem a városba egy légyottfélére az egyik igen igen csinoska lánnyal, kár, hogy 3 nap múlva megy haza. Holnap meg fellép az erasmus zenekar, még énekdallamokat, dalszöveget kéne írnom, meg magolnom, atyaég. + péntek vizsga, na ez így kemény lesz. De majd valamit összehozunk.

2011. április 22., péntek
Tragic comic
Kissé másnaposan ébredtem. Előfordul. Ez a carrebean fever buli nem volt rossz, mondjuk kevés ember volt, és sok pénzt költöttem, relatíve sok alkoholt is sikerült elfogyasztanom. Mennyire? Annyira, hogy odamentem az este sztár dj-hez, és megkértem, hogy tegye be a Bomfunk MC's-től a Freestylert. (Mintha Báránytól, vagy náksivéesbrunnertől kérnéd, hogy nyomja be a szomorú szamurájt...) Sajnos nem volt meg neki. Kár. Táncoltam pár lánnyal, Dagmarra, meg Elodira konkrétan emlékszem. Elég közeli volt a dolog, szóval szórakozás, mulatás, érintkezés, simulás volt. Ma napközben lemezkritikát írtam, olvasgattam a tankönyveimet, megebédeltünk, és rájöttem, hogy az édes savanyú szósz vacak. Vennem kellett volna fogkrémet, de elfelejtettem.
Mivel csütörtök van, ma elmentem úszni. Edgár le akart beszélni, húsvét van, az uszi hamar zár, felesleges, ne menjek. De csak elmentem. Találkoztam kedvenc szlovák úszótársammal, s noha beszélgettünk is, azért 50-60 hosszt megint le tudtam nyomni. Ellenbeben ez a hölgy továbbra is igen igen csinos, meg aranyos, egész jól el tudtunk dumálni. Szóval felmerült a kérdés, hogy most merre tovább? Csak el kéne hívni randira, ha szeretnék is valamit, nem csak társaságot úszás közben. Mondjuk szar ez így. Ugye eddig volt ez a finn sráca, a csaj meg másfél hét múlva megy haza... de hát nah. Mindenesetre vasárnapra elhívtam a litván lányok húsvéti ebédjére. Egyrészt. Másrészt a kijáratnál véletlenül újra egymásba botlottunk (azért nem volt egyszerű megoldani, hogy 10 percen át vegyem fel a kabátot, meg bíbelődjek a bringámmal, csak, hogy "véletlenül" összefussunk), s ha már közel lakik, hazakísértem. Ő pedig felhívott magához. Ejj. Nem kicsit örültem a dolognak. Mondjuk bélyeggyűjteményt sajnos nem nézegettünk, de hát mióta nem hívott át magához csaj (pláne ilyen dögös...)? Jó ideje... (a pontos dátumot túl égő leírni)
Szóval eltöltöttem egy kellemes estét, bár nyilván csak beszélgetés, ismerkedés volt az egész. Megkínált teával, fél 12-ig maradtam. De jó volt, élveztem. Mondjuk a hölgy igen sokat beszélt, ami nem baj, mert legalább nincs kínos csönd, de picit néhol túlzásnak éreztem a dolgot, pláne, hogy javarészt orvosi cuccokról, meg arról volt szó, hogy milyen volt a finn sráccal járni. Mondjuk azóta hajt rá valaki más, de hát ilyen csajra kb. mindig hajt paralell 5 ember, eddig kb. minden ország cserediákjai próbálkoztak nála. Nagyüzem. De még így is tök jó, meg élvezetes délután, este volt ez. Nem tudom lesz-e folytatás, vagy mi, de valamit jó lenne megpróbálni összefigurázni. Majd holnapeste megpróbálom rávezetni, hogy olyanok vagyunk, mint kétkicsilegó. De azért eléggé odavagyok, hogy áthívott, marha jó volt.
Amúgy a legérdekesebb dolog kimaradt. Tegnap Kristina levágta a hajkamat. Egy ebédért megcsinálta, fasza. Én volt a félévben a 23. kuncsaftja. Jó volt, nem igen dumálok az amcsi csajokkal, érdekes volt beszélgetni, sok érdekeset mesélt. És közben a hajam is lerövidült. 2.50 euróért marha jó. Mondjuk kicsit aszimmetrikus, de hát nah. Semmi nem lehet tökéletes.

2011. április 19., kedd
These Days
No, a seabattle miatt az utóbbi napokról nem készült rendes bejegyzés. Igazából az élet kissé lelassult. Kezd elmúlni a cserediákság varázsa, mindenki éli az életét, szürkül bele a hétköznapokba. Ahogy odahaza nem igen beszélget egy mérnök idegen közgazdászokkal, bölcsészekkel, úgy egyre nehezebb közös témát találni a cserediákokkal, barátokkal. Kb. Edgárs maradt meg stabil pontnak, hiába együtt lakunk, együtt tanulunk, sokat röhögünk, sok mindenről van beszélni. De valahogy az épület előtt cigizi osztrákokkal, németekkel egyre nehezebb megütni a közös hangot, hiába kedveljük őket nagyon. Valahogy... nem jön a téma.
Péntek este Sonata Arctica koncert volt, egészen zseniális lett, dvdt vettek fel, hatalmas piró, látványos tűzíjáték, blabla. Szerettem volna első sorba állni, három és fél órával a kapunyitás előtt odamentem. És már 50 ember sorbanállt. Az elsők hálózsákban, lehet ott is aludtak. 98%-ban 18 év alatt nagyon kövér és/vagy csúnya, szemüveges, fogszabályzós csajok. Jááájjj... ültek, és tömték magukba a csokit, meg a chipset, szívták a cigit, és... sminkeltek! Apám! Most nem azért, de mi a fenéért hiszi azt bárki is, hogy ha 200 kilógrammot nyom, úgy állnak a fogai, mint Bon Jovi haja a 80-as években, és olyan illata van, mint egy gyárkéménynek, akkor attól, hogy kifesti a szemét, meg a körmét, szép lesz? Nincs az a szemfesték a világon, amitől 40 kilót tudsz fogyni, pláne úgy, ha a másik kezedben a chipseszacskót fogod. Először marhára röhögtem, mert annyira szánalmasak ezek a finnmániás Sonata rajongó lányok. Érted jöttek Franciaországból, Angliából, Mexikóból, csak azért ide a világ végére, hogy a Sonata DVDs buliján ott legyenek. És miről beszélnek az angol csajok? Két téma: 1. De cuki a Tony Kakko. 2. Melyik bandatag után melyik macskájukat nevezték el. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Tarkólövés! De most a viccet félretéve... rájöttem, hogy ez azon felül, hogy végtelenül szánalmas... inkább szomorú. Nézd meg, láthatóan már kiskoruk óta mindenki bántja őket azért, mert marhára nem szépek, az életükben csak a Sonata Arctica, meg Tony Kakko szépszerelmes sorai jelentik a vígaszt, a kis buták meg el is hiszik, meg farkas, Finnország, telihold, jajjderomantikus! Illegnek, billegnek, mintha a TonyKakko majd pont le nem szarná őket, van neki valami macája, nem fog cserélni. Ezeknek a csajoknak mégis kb. ez az egy menedék az életben, mert amúgy az egész világ csak bántja őket. Sovány vigasz. Amúgy a vicc, hogy volt 1-1 jó csaj is ám köztük, akik így... szóval rájöhettek, hogy a sima fiatalok közt túl sok a rivális, ezért inkább felhúzzák a bőrnacit, meg a fekete kivágott fölsőt... vakok közt a félszemű a király, itt meg minden srác csorgatja a nyálat utánuk. Ők meg élvezik.
A buli amúgy marha jó volt, 2 óra, akusztikus blokk tábortűzzel, holnap, vagy utána megírom a HRMbe. Fotózni nem tudtam. Később jött Silke is, sajnos ő csak az előzenekar, a Tarot buliját nézte meg, ment a gépe haza. Még visszajön Ouluba május végén kirándulni... talán akkor még találkozunk. Elbúcsúztunk, azért hiányozni fog. Már bánom, hogy nem hívtam meg a szülinapomra. Aztán még később jött Edgars is Laurával, meg Terezával, ők is jól érezték magukat, Edgars még egy pólót is vett, pedig nem is ismerte korábban a bandát, csak eljött, mert, hogy én is megyek. Kaisa is elvileg ott volt, de nem láttuk. Szülinapom óta nem is találkoztunk vele. Kár. Ellenben a buli roppant termékeny volt, szereztem egy dobverőt (körülöttem csak 16 éves csajok álltak, na kinek volt a leghosszabb keze...), setlistet, meg gitárpengetőt is! Mesterhármas! :) Ha otthon lettem volna a kövér lúd miatt ezek után megvártam volna a bandát, de itt nem, jó is ez így. Erről a bandavárásról le kell majd szoknom. Mire visszaértünk hajnali2-re a Club 16-ba az már csendes volt, véget ért a nagy buli.
Amúgy előtte vizsgáztam is Kínaivitézfátiból. Talán nem lett olyan rossz. Reménykedjünk...
Szombaton gyógyulgattam, forma 1-et néztem, meg sorozatokat. Kicsit meg voltam fázva, csak este mentem Dagmarékkal karaokizni a Gloria nevű kocsmába. A csajok másfél órát vártak arra, hogy énekeljenek valamit de végül nem kerültek sorra, hazabuszoztak, mi meg páran bringáztunk. Azért jó volt, elsöröztünk, kicsit dumáltunk, megnéztük a Barca Reált. Jó unalmas volt.
Vasárnap csináltam egy nagy bringatúrát. Vészesen itt a tavasz. fél11-kor még dereng az ég alja, s noha +2-3 fok van, és még egy kis havat is lehet találni, a bringaút már jó, és az új bringám jobb is mint az előző. Könnyebb tekerni, élvezetesebb. Bár a seggemet nagyon nyomja. Tettem egy tavaszi túrát a város olyan részein amerre nem jártam annyit még, meg holnap elmegyek egy múzeumba. Jártam valami fura művházban is, de minden finnül volt, és a biztonsági őr nagyon nézelődött, hogy mit akarok...
Vas este Dimitrissel megnéztük az Avantasia koncert DVDt. Elég állat, csak a Masters képminőség gyatra, de nem kicsit. Kár. Ellenben aki megmondja, hogy melyik szám(ok)ban mutat a kamera felismerhetően, annak viszek csokit! Megsúgom, a Wacken részek alatt kell figyelni. ;)
Ma kicsit tanultam Marcoval mobiltelekommot... de kb. semmire nem jutottunk, eléggé szopás az anyag, sokat kell olvasni még, de van 3 hét a vizsgáig. Talán valamit majd összehozunk. Anyagtud 2 mármint a vizsga számonkérése lévén. Van 3 800 oldalas könyv, olvasd el, majd lesz 5 elméleti kérdés random belőle, válaszolj. Hát tessék elmenni a búsba...
Du Megnéztem a Get Him To The Greeket. Este meg úsztam. Régen úsztam már, holnap is megyek. Jól esett, a szauna utána állat volt... de kicsit keveset úsztam mert... mert neten intézni kellett egy nagyon kedves ügy: Kaptam akkredet Sweden Rockra. Remélem Klári is kap, mert egyedül nem akarok menni, kicsit félek. De ha nem kap, akkor is menni kell, nincs mese, ez hatalmas lehetőség. Mondjuk azon felül, hogy a fesztivál belépője marha drága (lenne) fizetős a kemping (ez viszont tényleg az...:S)Viszont a program űber fasza, 4 nap koncertek, kb. semmi üresjárat. Nah, remélem összejön, nagyon izgatott vagyok.
Addig meg itt a tavasz, meg a jó idő! (2 fok van)

Címkék:
átlagos napok,
avantasia,
betal,
buli,
csajok,
karaoki,
ronda rokkerlányok,
semmi különös,
sonata arctica,
suli,
sweden rock,
tanulás,
úszás
2011. április 5., kedd
Don't stop me now!
A mai nap (is) a kockulás jegyében telt. Meglepődtél mi...? :) 10-től délig kriptográifát tanultam a vizsgára, délben bementem előadásra, wireless 3 gyakorlat.. az utolsó. A héten amúgy nem lesz már több órám, vizsgaidőszak van, tanulni kell otthon, meg házit írni. Telkomszoftverből is, meg mobiltelkomból is... utóbbi necces lesz, 3 fős csapatok kellenek, de 4-en vagyunk, majd valahogy elosztjuk.
1-től ebédeltem egyet, húsos tészta sajt mártással, finom volt. Carlosékkal ettem, meséltek az őrült eurotripjükről, egy hétig Ausztriában, Lengyelországban, meg a balti államokban bolyongtak, volt min nevetni. (Csak egy pl. Helsikiben megbüntették őket parkolásért... utána már úgy parkoltak, hogy bent hagyták az ablakban a bírságot, nehogy megint megvágják őket...)
Du először az egyetemen tanultam, de nem igen vált be, hazajöttem, folytattam.Belefutottam ebéd közben a spanyolokba, meg Silkébe, aki noha 87 júliusi, pár hete eljegyezték, és nagyon fel van dobva, az esküvőt tervezgeti. Hihetetlen. Bakter, ő az első olyan korombeli ismerősöm aki azért fog házasodni mert terhes lett. Nem korai ez még? Oly fiatalok vagyunk, még előttünk a világ. Mondjuk Silke egy alapvetően kedves lány (ezzel ellensúlyozza szépségét...), de fura, itt pl. tökre nem illeszkedett be a közösségbe, nem járt Club 16-ba, inkább a heavymestás, magának való rocker lett. Hát, mindegy. Remélem boldog, és szép házassága lesz. :)
Du csengettek, Asser volt. Az amcsi csajokkal együtt gyűjtik az üres üvegeket, visszaváltják, a pénzt meg elutalják egy szervezetnek, akik romániai gyerekeket segítenek, olyanokat, akiknek nincs hol lakni. Nem szívesen adományozok, de a kb. 50 darabos üresüveggyűjteményemből 3 darabot felajánlottam a cél érdekében, ez nagyjából 45 eurocentet jelent. Nagyon lelkesek a lányok, minden hétfőn majd jönnek gyűjteni, összesen 500 eurót akarnak összegyűjteni, van is egy nagy plakát a lépcsőházban: "Yes, we can!" Hehhhhe. Ma 50 lyuró jött össze, kíváncsi vagyok mire lesz végül elég. Azért szurkolok. :)
Du elhívtak Tomiék vacsizni. Pontosabban Ulla szülei. Nagyon aranyosak voltak, ott voltak ketten a szülők, Ulla, Tomi, a négy gyerek, Ulla két tesója, Márti, meg én. Karéliai pite, szendvics, meg egy fura gyümölcs torta várt minket, aranyosak voltak nagyon, és minden nagyon ízlett. :) Pár éve jártak Magyarországon, mutattak képeket, jól esett látni, hogy jól érezték magukat Pesten, a Balatonon, Herenden, illetve Veszprémben. :) Még a bmeről is láttam képet, hát az annyira nem hiányzott. De oda voltak, hogy de szép suliban tanulok... Ezen felül családi képeket is láttam, Ulláék 8an tesók, Tomiék 13-an. Nagyon kellemes kis este volt, nagyon hálás vagyok, mindig jó velük találkozni, tényleg olyan, mintha lenne egy családja itt is az embernek. Még zenéltek, zongoráztak (harmónium pontosabban) is kicsit. :)
Meg is beszéltük, hogy csütörtökön a vizsgám után még gyorsan elmegyünk pecázni, amíg van jég. Mert olvad minden, nagyon gyorsan, olyan sáros, locspocs az idő, mint Pesten decemberben. Ellenben szomorúan tudtam meg, hogy Márti hazamegy (hihetetlen, 3 hónap után Tomiék még mindig nem hallanak különbséget a Márti, és a Marci között), csak 3 hónapig volt ezúttal Helsinkiben. A legjobbakat kívánom neki, remélem az itteni lengyel barátjával azért nem szakad meg a dolog, és hamar vissza fog térni. Jó volt néha találkozni vele, mint másik magyarral, az meg pláne poén, hogy azonos kummi családunk volt. Olyan fura amúgy azt hallani amikor azt kívánja neked valaki búcsúzáskor, hogy Have a good life! Legyen jó életed! Mert többet nem találkozunk. Fura volt ezt hallani Tomitól, és sajna hamarosan megint hallani fogom. :S :(
Este pedig tanultam a maradék időben. Elfelejtettem emilt írni Wackenbe meg a Sweden rockra akkreddel kapcs (pedig de még valami idegen szám fel is hívott, majd visszahívom, lehet valami akkred...???) Ezen felül még learningagreementet kellene majd intéznem, wáhh. Meg ma nézegettem,m hogy milyen külföldi ösztöndíj lehetőségek vannak a BMEről... szakmai gyakorlatként... tudod... Don't stop me now!

alpillai srácok,
kaja,
kockaság,
kummi family,
magyar lány,
suli
2011. március 31., csütörtök
For Unlawful Carnal Knowledge
Tegnap megkaptam az akkredet MORra! Juhú! :)I Ez igen örömteli dolog. Már csak a Wackent, meg a Sweden Rockot kéne intézni, ezt ma, azaz csütörtökön meg is teszem. Kell majd kicsit rockújságírni, meg sokat tanulni.
Nem úgy, mint a mai. De visszatérve, valahogy eszembe jutott így a nyár, a fesztiválok, a bulik, hát hmm. Őszinte leszek, nem hiányoznak a rockfesztiválok. Mármint persze, a Wacken, meg Mor, Sweden Rock király, de mondjuk a rokkmaraton, pafe, fezen, a sok vidéki agyatlan rokker aki nem tudja mi a különbség a Slayer meg a Megadeth között... meg ahogy rájöttem igazából az egész régi otthoni életem nem hiányzik. Persze, pár dolog igen. A barátok, ilyesmi. De ha most rágondolok, annyira borzasztóan üres, és sivár volt az életem mielőtt kijöttem. Mit csináltam? Tanultam, meg rockújságírtam. Itt meg végre élek, emberek közt vagyok, mozgok, szabad vagyok, barátkozok, bulizok. Is. Ha nem jövök ki, most írnám a szakdogát, igyekeznék bekerülni valami céghez, élnék egyedül a sulitól napi 2 óra BKVra, nem lennének új arcok, új ismerősök, barátok, csak a szürke Budapest, meg a várakozás, hogy egy nap majd történik valami csoda, és az életem hangyafasznyival is érdekesebb lesz, mint mondjuk Harold Crické (a film kezdetén).
(Haver, ez a film remek! :D Mármint az alapsztori. De a végeredmény is tetszett. Will Ferrel zseniális.)
Jajj ez az Erasmus, ez a cserefélév egy mentőkötél volt! Félek hazamenni. Félek, hogy utána ugyanolyan szürke és értelmetlen lesz az élet, mint eddig volt,és azok után, hogy végre igazán lehettem valaki, és élhettem, ahogy élnie kéne az embernek, még rosszabb lesz elviselni. Szóval szeptemberig újabb nagy célt kell megfogalmazni, és megvalósítani később, ez a legfontosabb. Miért? Mert "I want to live before I die..."
Persze ingyen semmi nincs. Eddig tartott a buli, itt a vizsgaidőszak. Jövő héten összvissz 2 órám lesz, a maradék időben itthon kell tanulni. És nem is csináltam ma sem mást. Ettem ebédet a menzán, hamburgert kivételesen, mert a default kaja nagyon vacak volt. Amúgy most választások lesznek, politikusok flangálnak mindenfele, ma is volt egy csomó stand az egyetemen, csákók cukrot, meg szórólapot osztogattak... Odamentem egyikhez, megkérdeztem mi ez? Kiderült, hogy ő képviselő, és mivel választások lesznek, oda lehet hozzájuk menni, beszélgetni velük. Kifogtam a legnagyobb pártból egy csávót, jobbos párt. Kaptam tőle csokit. Ez a legfontosabb. Ebéd alatt az aulában szapulták egymást a pártok, én meg hallgathattam, egy mukkot nem értettem, de a finnek nagyon figyeltek. Én meg nagyon ettem. Jól van ez így.
A másik, hogy ma jött a suliba egy cég, az Anritsu. Hoztak spektrumanalizátorokat, rádióadókat, vektoranalizátorokat, és termékbemutatót tartottak. Ők a piacon a legnagyobb gyártó, a Rohde & Schwarz riválisai, a csávó nagyon megmutogatta, hogy mivel mit, mennyire lehet mérni (48Ghz-ig felment a spektrumanalizátor, az azért nem gyenge, a vektor analizátor meg mind a 4 S értéket beméri/kiszámolja úgy, hogy nem kell semmit sem dugdosnod, meg átkötnöd, a kábeleket nem kell cserélgetni). Érdekes volt, szakmai volt, de nem tudom mi értelme volt, most nyilván nem fogok venni egy vektor analizátort, vagy egy adóállomást. Pénzem sincs annyi milla, meg a repcsin is hogyan vinném már haza...
Ezt leszámítva egész nap tanultam. Hazudok. Elmentem síelni. 1 órácskát. Muszáj volt, kellett a mozgás, tettem egy kört a tó körül, remek volt. Amúgy tanultam. Vizsga jövő csüt, déltől, még nem tudni kell-e regelni, meg, hogy hol lesz. Nem haladok elég jól az anyaggal, bár a mai nap egész rendben volt a progressz.
Viszont. Ma van Renato búcsúbulija. Ő egy olasz srác, látásból ismerem. A szomszédba Giuseppe csinált neki egy búcsú bulit, az összes barátom ott volt, meg meg volt hívva... kivéve én. Mondjuk tökre nem tudtam volna menni, tanulnom kell, de hát csak szar úgy tanulni, hogy az összes haverod melletted bulizik, meg jókedvű. Eléggé mérges, meg szomorkás voltam emiatt. Pláne, hogy ha kb. mindenki ismer (kivéve pont a srácot akit búcsúztatnak hehe) akkor legalább átköszönnének. Mindegy, teljesen le is mondtam a dologról, hagytam a francba. Mígnem...
Csöngettek. Ejj. Nem túl mácsó kék mackóalsómbanfelsőmben kislattyogok, óvatosan ajtót nyitok. Látok egy srácot, olasz, csoporttársam, pár órát együtt hallgatunk. Vigyorog, látszik, hogy a józanságot messze hagyta már. Nem vagyok biztos benne, hogy észrevette, hogy kinyitottam az ajtót. Ám ekkor meglátom, hogy nem ő a lényeg az ajtóban, az egyik portugál lány csöngetett (méghozzá a dögösebb #4), elkapta a karomat, lecseszett, hogy miért ülök otthon, amikor buli van, kiráncigált a folyosóra, a buliba (na mentem én magamtól is...), majd csapta is be az ajtómat... amit az utolsó pillanatban sikerült elkapnom, majd kizártam magam. Vagy inkább ő engem. Megígértem, hogy 1 perc és jövök, magamhoz veszem a kulcsomat. Megtettem, ruhaváltás, sörkinyit, irány a szomszéd. Rosszul gondoltam, nincs is itt minden haverom, sőt csak pár ismerős, de hát nem baj, elkezdtem dumálni Eglével, meg egy sráccal akit nem tudom hol láttam már korábban, kiderült, rögtön mondták, hogy jókor jöttem, épp indulnak a városba bulizni. Na hát basszus... nem mentem. Mármint persze, marha jó lett volna ismét berúgni, és a városban félig idegen arcokkal együtt duhajkodni, meg énekelni... de nem tettem. Tanulnom kellett. Abban a 10 percben amíg ott voltam beszélgettem, megittam a sörömet, stb stb, de utána sajnos maradnom kellett. Egy kicsit társalogtam a tegnapi bejegyzésből ismert szlovák lánnyal #5, kiderült, hogy lemaradtam Renato vetkőzéséről (na ezt nem bánom), és megbeszéltük, hogy holnap elmegyünk úszni... na sajnos nem együtt, hanem majd véletlenülotttalálkozósan. Remélem jön a finn sráca is, szeretném, ha megint nem a szaunában égnék leginkább. Mondjuk ez még a srác nélkül is összejöhet. :S
Kicsit dumáltam Joachimmal miután mindenki ment, ő holnap vizsgázik, aztán visszajöttem, tanultam, most meg lefekvés. Hát, ez egy ilyen nap volt. De azért basszus, ilyen odahaza azért durván nincs, hogy két ennyire durván csinos csajszi, mint #4 és #5 egyáltalán szóba áll egy magamfajta kockával. Nemhogy, hívják a buliba, még kicsöngetik a gép elöl. Max erotikus fantáziáimban. Pláne, hogy #4-el emlékeim szerint még talán soha nem is beszéltem, bár ez nem túl megbízható tény, lévén, hogy pl. a sitsit party óta is sok ember nagyon barátságosan tekint felém, úgy, hogy emlékeim szerint még soha nem beszéltünk. Sőt, valaki még fácsén is bejelölt, akit én még soha nem láttam. Elvileg. Nah, buli majd hétvégén lesz. Talán. Addig meg tanulás. Meg utána is. De mit ne mondjak, az alábbi nóta eléggé kifejezte esti gondolataimat... főleg a "you smell so fucking good..." rész.

2011. március 30., szerda
And Now For Something Completely Different:
A black/death metal nyelve a német. Esküszöm. Semmi nem szól annyira gonoszul, mint ha valaki németül hörög. Na nem a Rammsteinre gondolok, de most egy Apokalyptischen Reiter (ami szintén nem black/death) a kemény témáknál de keményen, pattogósan recseg! Vagy az Equilibrium Blut In Augenje? Vagy mondjuk az Endstille dalai? Nem ám a norvég nyelv, hát ugye. Vigernes elmehet a csudiba.
Nah, ez nem tudom miért kellett, csak eszembe jutott. Pár apró gondolat, furcsaság. Egy. Tegnap volt egy előadás, a finn politikáról angolul. Nem mentem el. Ki a francot érdekel? Most hülye politikusokból van elég odahaza is. Nade. Meghívtak 3 pártból három arcot, ők vitáztak egymással, meg a hallhatókkal. Meg se fordult a fejembe, hogy elnézzek, de Edgár elment. Vagy 20 ember volt kíváncsi a három idegszottyantra. Volt valaki a helyi zöld pártból, volt valami szélsőjobbos csóka, meg valami balos fazon. Állítása szerint mindhárom úgy nézett ki, mint valami diliházból szabadult idegroncs, és úgy is viselkedtek! Nade! Edgár mesélte, hogy a balos csóka elkezdett pampogni, hogy jajj de rossz, hogy Európában mindenhol erősödnek a szélsőségek, egyre több az olyan náci ország, mint Lengyelország, és MAGYARORSZÁG! (Na nem szóról szóra így mondta gondolom, de lényege ez volt. Hogy szerinte Mo. náci ország...) Na hát azért csókolom. Amikor ezt meghallottam egy másodpercre megállt bennem a gondolat, hogy csak el kellett volna mennem, aztán amikor ezt a marhaságot meghallom kissé helyretennem a hallhatóan nem teljesen beszámítható bolondbácsit. Hát heló. Oké, itt a Finneknél mindenki nagyon demokrata, ez tök jó, de ilyen egetverő marhaságot akkor se mondjon senki, ha politikus. Az elmúlt 10 évből odahaza 8-ban balos kormány volt, ez a náci ország? Vagy mert a négert négernek hívjuk, a buzit buzinak, és -noha ez még nem teljesen legális- nem általunk kijelenteni, hogy a cigány inkább lop, bűnözik, meg gyilkol, mint tisztességesen pénzt keres? Hát álljon meg a táncos menet, értem én, hogy itt északon nem tudják mi a dörgés, de tessék megnyitni a határokat a nyugatra szívesen érkező romák felé (hisz itt "Uriasan meg lehet élni a segélyből"), aztán utána tessék pampogni. Szóval a lényeg a lényeg, itt is bolondok a politikusok. (Mondjuk itt nincs akkora pereputty körülöttük, valamikor itt volt a suliban a köztársasági elnök/miniszterelnök aztán nem volt sok autó, meg díszkíséret, pár őrrel ott ettek a menzán, meg ott sétáltak beszéltek az emberek között.
And now for something completely different:
Még mindig politika. Vagy valami olyasmi. Tegnap mindenki megvadult, és bulit szervezett. Áprilisban lesz itt mexikói party, török party, japán party... ééééés: Csehszlovák party! :D Juhú! Már a neve is remek! Remélem nem fognak majd bántani, majd nem fogok a nyelvtörvényről beszélgetni velük, ezt megígérem. Beígérték, hogy a 70-es 80-as évek csehszlovák köbnyűzenei slágereit hallgathatjuk, és visszavisznek minket kicsit a komcsi érába, meg abba, hogy az de szar volt. Lesz egy kis szovjetellenes beütése a dolognak állítólag. Meg is hívtam sebtiben az orosz lányokat. :) De most érted, egy 70-es 80-es éveket idéző csehszlovák buliba otthon akkor se mennél el, ha fizetnének érte, kíváncsi leszek erre, remélem lesz sztrapacska meg gambrinus, meg hát a szoci fíling kissé a hazai életérzést is visszahozza majd. Amúgy a tradicionálisan szlovák dolgokat nehéz lesz megmutogatni... van ugye az a jópofa vicc is erről, hogy:
"Tábla egy szlovák könyvesbolt kirakatában: "Sajnálattal közöljük, hogy a szlovák történelemkönyv elfogyott. De kérésére SMS-ben elküldjük önnek."
Nah, de nem leszek gonosz, nagyon aranyos itt minden cseh, meg szlovák ember, nagyon szeretem őket, tuti jó lesz. :)
And now for something completely different:
Tegnap megkérdezte Edgár, hogy mi van köztem, meg Eglé között. Nem értettem. Mármint értettem, de nem vágtam, hogy miért kérdez ilyent. Hát nem ismer? Miért lenne köztem és bármiféle lány között bármi is. Azt mondta, hogy "Ugye bár itt a villamosmérnökök elég ügyesek a litván lányok felszedésében..." Na most ebben az egy mondatban csak 3 valótlan állítás volt, egyrészt ő fizikus, tehát itt csak egy darab villamosmérnök van, nincs királyi többes. Másrészt, noha igen jóban próbál lenni vele, végül csak nem jött össze Laurával, ahogy én sem jöttem össze senkivel. Na nem mintha annyira ellenkeznék ezen hölgy kapcsán, de hát noh. Bár annyira nem épp az én ízlésem a külleme, azért egész takaros menyecske, csak hát nagyon mélyen hívő kérem tisztelettel, szóval kavarás nem lehet, komoly dolog meg Erasmusból nem sül ki, úgyhogy nemnem. Ráadásul meg minek kezdene velem, ahogy észrevettem a lányoknál ez ilyen kritikus pont. De legalább felvetült valakiben, hogy köztem és egy csaj közt van valami, ilyen 2008 nyara óta nem volt. Mármint köztem, meg lány között valami. Az, hogy valakiben ilyen felvetült volna... olyan meg kb 2003 óta. Mondjuk ahhoz képest, hogy Erasmuson vagyok, ami elvileg arról szól, hogy annyit szexelsz mindenféle külföldi ismeretlenekkel, hogy 1.5 hónap után meghalsz végkimerülésben, (vagy szifiliszben, vagy mindkettőben) ez még mindig egy szánalomköbdíjas produkció. Gratulálok!
And now for something completely different:
THE LARCH
And now for something completely different:
Ma tanultam. Na jó. Terveztem. Szerettem volna. Akartam. Nem nagyon ment. Uncsi.
"-Fel kéne nőni kisfiam, nem lesz ennek jó vége! Mindig csak a hülyeségen jár az eszed, aztán dolgozni ki fog, he?"
Holnap is majd tanulok. Haladgatok lassan, okoskán szépen, kissé döcögünk, mint a pannon puma, de idővel jó lesz ez. Talán. Bementem ma órára, de elmaradt. Nem tudom miért. Nem mertem megkérdezni a tanár urat, ha múltkor bent lettem volna a múltkor, biztosan tudtam volna, hogy ma nem lesz. De nem voltam bent. Mert órán voltam. Épp. Egy másikon. Néha nem tudok egyszerre két helyen lenni, bár párszor már sikerült. Megsúgom, sokat kell inni hozzá.
And now for something completely different:
Ma azért elmentem úszni. Edgár elvitt. Nem hittem volna, el is mentem síelni. Mivel nagyon kell tanulni, csak egy rövidet... ittam előtte. Na jó, csak viccelek, csak egy rövidet... akartam síelni. Körbe a tavon. De mikor épp a tó túloldalán voltam, hívott, hogy megyek-é úszni? Hát mondomneki, hát megyek-é. Oszt uccuneki, meglódultam, egyik lábam itt, másik ott, visszaszaldok a jégmezőn. Nem vót olyan nehéz, a megiramodást a rádiórokkpiszteffi támogatta, ugyanis Destrucitont, meg Sodomot játszottak, arra lehet futni. Meg rombolni. Meg szo... mindegy.
Úsztam 38 hosszt. a nagymedencébe. Jól esett. Jó volt. Gyorsan úszok. Mellben. Jó, hogy nem fordítva: "egy mellen úszok gyorsba". Szerintem medencében jó úszni. Egy mellen nem igen lehet, csak max ha medencében van. A mell. De minek úsznék egy mellen? Egy medencében? Jajj, micsoda butaság lett ebből is.
Szóval megint. Ma voltam uszodában. Jó volt, egészséges volt, jól esett, sajnos ránkzárták az uszodát, ezért nem úsztam 50 hosszt, csak 38-at. De Edgár megdícsért, hogy ejjdejól úszok, és tényleg. Kár, hogy meg nem látszik rajtam. Érted, járhatok heti négyszer úszni 2.5 kilómétert, meg síelhetek heti háromszor 15 kilométert, rajtam egy deka izom nem lesz. Vannak ilyen izzadásgátló zselék, szerintem az én testem egy ilyen izomnövekedésgátló zselés valami. Edgár mondta egyek kokszot, meg gyúrjak rá, oszt én leszek a Vasmacsó.
De nem akarok. Nem érzem helyesnek. Na de miért is került ez szóba? Hát véletlenül az usziban belebotlottam a félig indiai félig szlovák, erősen csinos Katkába, és... hát sikerült egy olyan remek kis beszélgetést lenyomnom vele, hogy kb. ahhoz a fajta égéshez, amit közben éreztem, lópikula nem volt az, amit utána a szaunában kaptam mikor a perverz vén finnek felnyomták 100 fok fölé a hőmérsékletet, és Edgár sikítva menekült ki... de erről később. De hát nah. Nehéz aranyosnak, meg jópofának lenni, ha a hölgy éppen egy nálam háromszor szélesebb, és kb 6.75-ször izmosabb finn anyaszomorítóval van, és próbálnak... hát dűlőre jutni egymással. Vagy valami ilyesmit. Szóval az itt a baj, hogy a csajoknak alapvetően férfi kell. Én meg minden vagyok, csak férfi nem. Annyi a férfiasság bennem, mint a Hello Kittyben.
Amúgy tudod mit eszik reggelire Hello Kitty?
Hello Kifflyt.
Szóval nem vagyok testes, nem nő izmom, borostám, hullik a hajam, én egy bohóc vagyok. Ami tök jó, mert azt mindenki bírja, de a lányoknak férfi kell. Nem egy bohóc. Na majd egyszer az is leszek.
And now for something completely different:
Szóval égés. Bementünk Edgárral szaunázni, volt bent két finn csákó. Pakolgatják a vizet, nem úgy oktondi módon, csínján, de azért nem volt hideg. Feltöltik a vödröt, majd kimentek egy picit. Előtte Edgár tolt egy lazadumát: "Nem érzek forróságot, valahogy most a meleg nem igazán fog meg." Na, visszajön a két csákó, abban a 20 másodpercben amíg kint voltak én két lapáttal tettem a szaunára. Rámnéz a faszi, 51-61 év körüli lokálhíró: Tehet-e rá vizet? Hát, nah, nem volt hideg, de most hát ha akar, egyet még kibírunk. Uccu neki, 3 lapáttal rá vág, majd 5-10 másodperc szünet után még egyel. A laza 75-80 fokról így sikeresen feltornázta a hőmérsékletet 80-90 fokra, jól is esett, de ihaj, nem az, hogy égette a számat, a tüdőmet, meg mindenemet a levegő ha lélegeztem, de már a fülcimpám, meg combom is elkezdett égni, meg viszketni. Edgár egy fájdalmas "Áhhh" mellett le is lécelt, de hát gondoltam a vén kujoncnak nem adom meg az örömöt, hogy kifüstöl, engem azért nem faragtak olyan fából, maradtam. Na, csávókám laza mozdulattal ráküldött még négy(!) lapátnyi vizet a kövekre, így a hőmérsékletet sikeresen háromjegyűvé tornázta. Biztos vagyok benne, hogy nem azért csinálta, mert jól esett neki, arcoskodni akart, tudod ha a srácok bármit is csinálnak, cselindzs van. Na most ha pár srác bemegy a szaunába, rögtön verseny van, ki bírja meddig. A szauna háború. Na most pár percig férfiasan bent voltam, ne nézzen gyávának, de aztán én is elsomfordáltam, egyrészt zárt az uszoda, és kellett menni haza, másrészt meg a bőröm minden pontja fájt, viszketett, égett. Még szerencsétlen férfiasságom is, komolyan, a Taxidermia elején látható képkockákhoz lehet hasonlítani a történet, azért ez nem volt gyenge. Persze, mint már mondtam, nem ez volt a nap égése. Mondjuk kemény, hogy másfél hónapja egy ilyen kaland során tuti megállt volna a szívem, fejlődök.
Mit is mondhatnék végezetül?
-Now for something completely different.
Címkék:
lányok,
náci,
now for something completely different,
önsajnálat,
politika,
síelés,
suli,
tanulás,
úszás
2011. március 24., csütörtök
VHDL
Jajj, tegnap nem írtam bejegyzést!
Elnézést, szerettem volna, de kivételesen olyan álmos lettem éjfélre, hogy lefeküdtem, és csak az ágyban jutott eszembe, hogy ajjajj, elmaradt. De megnyugtatok mindenkit, semmi érdekesről nem maradtunk le, ugyanis semmi érdekes nem történik. Mindjárt itt van április 1-e. Ami azt jelenti, hogy itt az első vizsga. Úgyhogy... TANULOK! Most is majd mindjárt folytatom, nagyon nehéz, van 20 darab 40 oldalas diasor, azt kell bevágni, hát köszi. Az 5-nél járok, ma legalább a 7-et be akarom fejezni, holnap meg a 10-et. Nem egyszerű. De azzal vigasztalom magam, hogy Edgár is vizsgázni fog belőle aznap, de ő aznap még Antennkából is vizsgázni fog, és most sem tanul, hanem a családjával Inariban kirándul. Mondjuk neki 5 kreditet kell összehozni összvissz, nekem meg 20-at. Wáhh.
Tegnap végre valahára leadtam Janinak a kész VHDL fájlomat,, meg házimat, ha Edgár megcsinálja a maga részét, meglesz az etöf procikból. Ma lesz az első olyan buli, amit kockaság miatt kihagyok. French Kiss Party a Karleban... és nem tudok menni. :'( Na nem mintha olyan sok csókot kapnék, ez olyan lesz, mint a hug an engineer day. Nade... Tegnap úsztam 100 hosszt. Juhú! Ma is kéne 50et a nagymedencében, de lehet nem megyek. Mert Carlos meghívott vacsira hozzájuk, és inkább odamegyek.. .de úszni kéne na majd ezt még kitalálom. Na jó igazából nem kéne sehová mennem, itthon kéne ülni és tanulni. De úgy hívtak... az orosz lányok... na jó az egyik. Meg amúgy is, az alpillai srácokkal jól el lehet lenni. Holnap meg farsang, igyekszem majd beöltözni Doppler effektusnak, ha nem jön össze, megint Magnum lesz, jólvanna, itt eléggé limitáltak a lehetőségek ruházkodás terén. De igyekszem a legjobbat kihozni magamból. De a lényeg de a lényeg...
Az egyik, hogy tegnap megkaptam a promóját az új Avantasia DVDnek, és ANNNYIRA jó, hogy jájjj! Én is ott voltam a bulin, az első sor közepén! Ezen, ezen:
Persze ez szar tecsőminőség, az igazi sokkkkkaljobb. De élőben meg mégjobb volt, de jajj, nagyon oda vagyok meg vissza, hát annyira zseniális!!! Most nézd meg, ez volt életem egyik leggyönyörűbb másfél órája, ez a koncert.
Most nézd meg! Tökélettes!
Nadenade... ez még mindig semmi! Mert... MEGVAN AZ ÚJ SYMFONIA ALBUM!!!!!! JIhááááááááááááááááááááááááááááááá!!! :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D
És egész egyszerűen nincs időm meghallgatni (A DVDből is még csak 10 percet láttam), de gyorsan átfutottam, és jajj nagyon jó. Erősen eltűnődtem, hogy 8.5 vagy 9 pontot fogok rá adni, egyszerűen zseniális, de lehet annyit nem fog kapni, a végére kissé elfárad. De még így is annyira hihetetlenül remek, megkockáztatom, hogy az Infinite óta a legjobb Strato, vagy Rev Ren, vagy Timi Tolkki anyag. Ellenben az új Hammmerfall szám orbitálisan botrányosan felháborítóan béna, szar, vacak, gyenge. Fújj! Azt hiszem, hogy az Infected után hivatalosan is megszűnök Hammerfall rajongónak lenni. Most nézd meg:
A dal ami odabilincselt a heavy metalhoz, amit meghallottam, és az életem 4 perc 30 másodperc alatt teljesen megváltozott. És nézd meg ezt:
Gusztustalan. És a sok majom a lyutubon lájkolja. Tockost nekik!

2011. március 22., kedd
Remek a hangulatom tom tom...
...tom tororomrom. :)
Noh, igazából nem a mait akartam a szülinapi bejegyzésnek szánni, de hát így alakult, fél 3 van. :) Hamarabb akartam írni, de pár tanszéki drága jó barátommal beszélgettünk egy nagyot, így sokáig fent maradtam, a jó ég áldja meg őket, kár, hogy a tanszéket nem tudtam magammal hozni ide. :)
Amúgy körbenéztem a tecsőn, és igazából nem találtam ennél jobb szülinapi videót. Mármint persze, elsőre nevetsz rajta, hogy de gáz... de nem. Vidám, kellemes, olyan kis ártatlan, aranyos. Most a Halász Jutka féle már kissé uncsi, van valami kezdetphiai formáció féle reppelősagyatlankodós, az nem bejövős, meg valami übergiccses a DoReMi nevű formációtól. Ami még egész jópofa, az ez:
Na, ezt mondjuk nem hallgatom, kissé szomorúvá tesz az a sor, hogy "zokog a nagymamám". Sajnos a nagyi kórházban van. Már pár hete. Elesett, beverte mindenét, nem nagyon tud mozogni, hasmenése van állandóan, de a nagy baj, hogy agyrázkódást, és sorvadást kaphatott, zavart, nem tudja hol van, borzalmas. Nagyon rossz az állapota. Az orvosok nem igen tudnak rajta segíteni. A nagyi palacsintáját sajnos már többet nem fogom tudni megízlelni. :( Sőt. Nagyon beteg, és én ezt nagyon sajnálom. Ha kívánhatok valamit szülinapomra, akkor azt kívánom, hogy még egyszer találkozhassak vele. Nem számít, hogy milyen körülmények között, talán meg sem fog ismerni. :( De még egyszer szeretném megpuszilni, és elbúcsúzni tőle, megköszönni azt a sok mindent amit tett értem. Persze kívánhatnám azt is, hogy gyógyuljon meg, nyilván a szívem mélyén ebben reménykedek, de azt hiszem ez már túl merész álom.
Na de ne szomorkodjunk, mivel...
Bizony ám! Ma (vagyis tegnap) megmutattam a proci házimat Janinak. Nagyon megkedvelhetett a srác, mert nem akar elengedni, még mindig nem jó neki amit csináltam... vagyis jó, nagyon megdicsért de még adott munkát vele, hát wáhh. És persze nem jó, nem műxik, azt mondta fél5-ig bent lesz, 4 után 5 perccel felmentem hozzá kérdezni, nem volt bent. Na majd holnap...! De holnap már nagyon be akarom fejezni, kriptográfiát kéne tanulni, csókolom! Mert el-elkezdem, de nagyon lassan megyeget! :| Na jövő péntekig még van idő, de a hétvégén, meg jöv héten minimumra szorítjuk a szórakozást. Délután kicsit emóztam, de már megvigasztalódtam, méghozzá egy fura dolog miatt.
Mármint vigasztalódtam meg. Tominak nemrég volt a szülinapja (nekem meg...
) Úgy gondoltam, hogy veszek neki valami ajándékot. Na, hát ebben nagyon béna vagyok. Hosszas tűnődés után arra jutottam, hogy egy üveg itallal köszöntöm fel, mint ahogy azt a férfiaknál szokás. De hát itt ugye nem úgy megy, hogy bemész a bótba, veszel egy italt, és csókolom, el kell menni az alcoba, csak ott van ital. Biciklire pattantam, eltekertem. 6 euro alatt nincs bor, a legolcsóbb 6 euroért a "Magyar Bor" nevű magyar bor, ami tök igényesen néz ki, de hát nem parafa dugós, és az sincs ráírva, hogy milyen szőlőből készül, nyilván ez palackozott koccintós, szép címerrel. A parafás borok 10 eurotól kezdődnek. Na nézem tovább, és megláttam az ultimatet.
Törley pezsgő! Mert van, mert kapható kérem tisztelettel. Amikor az édesapám azt mondja, hogy:
akkor mindig Törleyt iszunk. Minden családi szülinapon, ünnepen azt iszunk, mert szerintünk az a legfinomabb és tényleg jó. Volt édes, meg száraz (és mivel magyarul volt rá írva meg is értettem), édeset vettem, ez piros színű. 7 euró volt. És itt jön a vicc: ez itt a legolcsóbb pezsgő. A Törley. Mikor átnyújtottam nem is láttam Tomi arcán a felhőtlen örömöt, de hát heló... Ha Mo-n ünnepelnénk a szülinapját akkor is ezt kapná, ennél hitelesebb ajándékot nem adhatok neki. :) Mondjuk van egy olyan érzésem, hogy a drágább finn pezsgők nem lehetnek ilyen jók. :) De ki tudja, lehet a Törley csak odahaza finom.
Na de. Mivel
Tomi elvitt gokartozni. 15 euro, 10 perc egy fedett gokartpályán. Biztonsági öv nincs, kanyarok, meg sebesség vannak. Beöltöztünk pilótaruhába, sisakkal, mindennel, pár kép is készült. Előtte lezsíroztuk, hogy ő lesz Mika Hakkinen, én meg Michael Schumacher de hát...
...én inkább Baumgartner Zsolti voltam.Csúnyán kikaptam a 10 perc alatt kb 15-20 kört mentünk és körhátrányt kaptam Tomitól. És még így is a végén majd kidobtam a táccsot. De azért nagyon élveztem, a közepe fele igen jól ment a járgány. Mondjuk a pályacsúcstól 4 mp-re elmaradtam. Amúgy bárki bármit mond, egy finntől autóversenyben kikapni nem szegény. Komolyan. Ha van valami, ami miatt a finnek fontosabbak/szimpatikusabbak, mint a metalzenei teljesítményük, az az autósporthoz való hozzáállásuk. Hakkinen, Raikonnen, Rosberg, Makkinen, kérem tisztelettel... kis koruktól fogva a srácokat kiengedik a tavakra, a jégre autóval, elviszik gokartozni, a finneknek a sebesség a vérében van. Rengetegen motorosszánoznak, jet skiznek, motorcsónakoznak, kvadoznak, illetve ilyen országúti kvadjuk is van, nagyon dögösen néz ki, és népszerű. A finnek imádnak száguldani, a gyorsaság, a motorsport fontos eleme a finn kultúrának. Ez pedig dicséretes, és szimpatikus! Szóval hihetetlenül jól éreztem magam, nagyszerű volt gokartozni! :)
Utána elmentünk Tomiék házába, megvacsiztunk, beszélgettünk, de picit hamar el kellett jönnünk, mert holnap/ma korán keltek, de cserébe hamarosan újra találkozunk, jövő hét elején elmegyünk pecázni. :) Ulla nagyon finomat főzött, a kölkök aranyosak voltak. Vittem nekik csokit, elfelejtettem odaadni. De holnap Tomi átadja. :)
Este tanulnom kellett volna, de barátokkal beszélgettem. Holnap ünneplés, utána viszont indul a tanulás 1000-el. Újfent. :)
Addig meg:

autó,
autóverseny,
gokart,
gyorsaság,
kockaság,
kummi family,
Ma van a szülinapom,
motorsport,
nagyi,
sebesség,
suli
2011. március 19., szombat
Badass
A mai nap nem telt túl izgalmasan.
Későn keltem, bementem egyetemre, hogy megmutassam Janinak mit kockultam össze. Jani nem volt bent. Ezért érdemes volt korán kelni... Vagyis későn feküdni. Bementem a városba együtt ebédelni az alpillai fiúkkal, meg a 4-en élő lánytrióval, jó volt. Mit jó, zseniális. Rántott hús volt, sajtos rizzsel. Mit kívánhatsz még? Meg is beszéltük Michaellel, hogy ez nagyon finom, és egészséges étel, igen jót kajáltunk. 3-ra értem vissza, mostam, elkezdtem írni az Evergrey koncertbeszámolót, holnap befejezem. Majd elmentem síelni. Két és fél óra alatt elmentem Auronmajáig, meg vissza, holnap folyt köv. Talán nagytúra Eglével, talán egyedül, majd elválik. Este meg elmentünk Reckless Love koncertre Edgarssal. Vicces, hogy Edgars is jött, valahogy kitalálta, hogy jön.
Szürreális élmény volt. Miért? Mert egy discoban volt. Haver, én már rengeteg helyen voltam rengeteg féle rockkoncerten, de ilyenben még soha. Márminrt a klub honlapján úgy volt, hogy ha 10 és 11 közt érkezel, 4 euró a beugró. Kiderült, hogy ez ránk nem vonatkozik, 8 volt. Na mindegy, még így is megéri. Piaárak 5.50 eurótól kezdődtek, semmit nem ittam, semmi akció nem volt. Apolloban volt, ami egy nagy disco, egy hatalmas retro teremmel, egy hatalmas modern disco teremmel, egy karaoke termes kocsmával, meg egy lazább, nem karaoke termes kocsmával. Nem tudtuk mikor kezd a banda, éjfélig ültünk a kocsmában, és dumáltunk. Fura volt, hogy akárhányszor egyedül hagytam Edgarst, mert elmentem wc-re, vagy ilyesmi, mire visszaértem, valami csaj odaült és dumált vele. Éjfél körül fellépett a kocsmában egy rossz Motörhead kópiának beillő előzenekar 3 számmal. Utánuk átmentünk a retro discoba, ugyanis volt egy pici színpad a sarokban, ott volt a koncert. 00:45-től. Addig viszont üvöltött a Macarena, DJ Ötzie, a Barbie Girl, stb. Kemény hallod! Mármint érted, a közönségben itt vannak a sminkhegyben fürdő plázacicák, mellette egy Nicki Sixx hasonmás, mellette egy csoport Zsásztinbíberrajongó csaj, majd egy Motörheadbanger... érted, sok előzenekart láttam már, de, hogy az legyen az előzene, hogy egy dj tolja az Eifel 65-öt? Amúgy kurva jó buli lett volna ha nem kettesben vagyunk Edgárral, hanem hozunk magunkkal csajokat, meg haverokat akikkel lehet táncolni, meg szórakozni, meg ha legurítok pár italt. 00:30-kor beálltam a színpad elé, az 1. sor már tele volt 26-32 közötti kétségbeesett nőkkel. Komolyan, mindegyikük vagy részeg volt, vagy 10000 kilós, vagy szexésnyújorkonevelkedett agszűz. Mindegy, hát beálltam a 2. sorba, és rájöttem, hogy hogyan lehet Finnországban csajozni.
Megállsz egy buliban valahol egyedül... és kész. Hihetetlen, de igaz, az első sorból a 20-onsokéves hölgyek hirtelen felém fordultak, és elkezdtünk dumálni. Mondjuk nagyon részegek voltak, 15 percig magyaráztam, hogy Magyarországról jöttem, és, hogy nem, Ankara az nem Magyarországon van, az Törökország, én nem onnan jöttem, hanem Budapestről, az Magyarország. Nem, nem Törökország, magyar. Ország, igen. Na mindegy. Mindenesetre a két nagyon részeg, idősödő finn "csaj" közül az egyik egész jó volt, mármint persze, nyilván nem volt az, de amilyen elkeseredett vagyok, ha szóba került volna, hogy merre aludjak, megjelöltem volna a lakását... Mondjuk ilyen egy éjszakás kalandra felcsípni csajokat dologban igen nem vagyok jó, nem igen vágom mit kell mondani, gondolom kb. semmit. Csak azt pepitán kell megfogalmazni, mindenesetre nem segített,hogy én full józan voltam, miközben ő annyira be volt rúgva, hogy a buli felénél váratlanul eldőlt, és leesett a földre mellőlem. A buli végén el is keveredtem tőlük. Maga a koncert amúgy igen jó volt, glam rock, tele visító huszonéves aggszűzzel, akik bepisiltek mikor a frontember ledobta pólóját. Jól nyomták a srácok, ügyesek, mintha a 80-as években lettünk volna. Kb 2-kor ért véget a dolog, kocsival voltunk Edgárral. Erősen tűnődtem, hogy felhívjam az alpillai srácokat, hogy merre vannak, buliznak-e, beszállhatok-e. Hiba volt, hogy nem tettem, 3-4-ig jó lett volna még mulatni valamerre. De nem, hazakocsikáztam Edgárral. De kifele menet a ruhatárban összefutottam Petrivel az Ensiferumból. Vicces volt, tudtam, hogy ő az... de basszus nem mertem megszólítani. Csak nem örül, ha zavarják a rajongók. Meg csak 99%-ban voltam biztos, odafordultam: -Bocsi, te Petri vagy az Ensiferumból. -Nem. -De. -Nem. -De. -Nem,tényleg. -Őőőő. De? -Nem, én Alexi vagyok a Bodomból. :) Szóval Petri volt, megsúgta, hogy 45 percet fognak játszani a turnén, én meg jó turnét kívántam nekik, találkozzunk holnap. Azért de kemény, hogy csak így belebotlok. Amúgy aki nem tudná, holnap startol a Bodom/Ensiferum turné Ouluban, ezért volt itt.
Majd meglátjuk, hogy mi lesz holnap. Addig is:

2011. március 18., péntek
3 óra 20
Reggel a tavasz és a mindössze -5 fok örömére a "tavaszi" bakancsomat vettem fel. Mint kiderült, ez volt a nap legnagyobb hibája...
Volt már egyszer olyan bejegyzés, hogy 'Fél 4 lesz tíz perc múlva", akkor egy mámorító buli után eléggé ittasan estem haza a félév elején eme korai időpontban. Most, a jól ismert magyar rocksláger címe azt az időpillanatot jelzi, amikor hazaértem...
a suliból. Megünnepeltem a St. Patrik napot egy maratoni kockulással, éjfélkor mentem be, és 3:20-ig bent írtam a processzoros házit. Na jó, ennél árnyaltabb a dolog. Először ugye bementem 10-re, 11-re, hogy bemutassam a tegnap du/este elkészített procis házimat Janinak, megnézte, visszadobta, megmondta, hogy még eztmegazt, meg amazt írjak bele, nagylevegő, sóhaj, bólintás. 11:55-kor elmentem ebédelni, 12:02-kor érkeztem az ebédlőbe, 12:15-kor kezdődött a köv órám. A rendelkezésemre álló 13 perből 9.5-et sorbanállással töltöttem, vettem egy nagy adag sonkástésztát, és elkezdtem tömni a majmot ahogy csak bírtam, de mivel sikerült friss tepsit kifognom, forró volt az egész, igen nehezen tudtam csak fogyasztani.. Silkével, meg Alexanderrel ebédeltem, később Edgár is becsatlakozott, de nagy bánatomra már 12:20 volt, mikor még csak a kaja harmadánál jártam. 2/3-ot ki kellett dobni (sírtam...) de az iskola szentség, 10 perc késéssel, 25-re beértem Mobiltelkom gyakorlatra. Eddig 2-szer kimaradt, mert rosszul tudtam a helyet meg az időt, egész érdekes volt. Mivel ütközésben van, hiába lett 1-re vége, rohantam át a 4-re, hogy elcsípjem a mai kriptográfia végét, hackelésről volt szó, majd elaludtam. Utána Wireless 3, ezen konkrétan el is aludtam. OFDM... igen kemény.
1 éve ebből önlaboztam, kentemvágtam, és 1 év elteltével nézem az ábrákat amiket mutat a csávó (és benne volt az írásbeli beszámolómban is a saját magyarázó szövegemmel) és már fullra elfelejtettem, hogy mi, hogyan van. És ami a szomorú, hogy fél éve SzoCsával is vettük ezeket, hiába noh, félévente meg kell tanulnom az OFDMet, én minden elfelejtek. szóval 4-ig isi volt, utána meg leugrottam az alpillai srácokhoz, hogy...
Szóval a múltkor úgy volt, hogy elkirándulnak a legközelebbi szigetre, én meg erről lemaradtam, tegnap du kitaláltuk, hogy pótolunk, mivel nem jártak sikerrel, újból megpróbáljuk megjárni a dolgot. Szóval elmentünk Nallikariba Karolinával, Michaellel, Carlossal, később Edgars is csatlakozott, és nekiindultunk.
Eleinte mókás volt. Sétálsz a jégen...
Aztán jött a hó...
Majd a víz...
Szóval itt a tengerpart olyan, hogy van a tengeren, azon felül van egy jó 60-80 centi vastag jégréteg. Ám itt jön a trükk, ugyanis a jég tetején 5-10 centi víz jön, ami fölött 40-50 centi hó helyezkedik el. Mire ezt sikerült teljes valójában kikockulnunk, már kb a tán negyedénél voltunk (a sziget 5-10 km-re lehet...), és hát nah, az 50 centi hóban gyalogolni nem egy nagy élmény, még Michael lábnyomaiban sem. De aztán jött a víz. Kb 5 lépés után totálisan beázott a bakancsom, és hát mínusz 5 fokban 50 centis hóban úgy sétálni, hogy az egész lábad a 0 fokos vízben úszik, és fagy meg éppen nem egy örömteli dolog. Szóval a táv harmadánál megmondtam, hogy srácok bocsi, papírkutya vagyok, én visszafordulok.
És visszafordultam. Visszamentem a partra, betettem a rockrádiót, és miközben döngettem a Bodomot, meg a Megadethet, néztem... ahogy a többiek a táv felénél visszafordulnak, és feladják, jönnek utánam.
És de jól tették! Nem sokkal azután, hogy megérkeztek, ugyanis a semmiből feltűnt egy jégtörő hajú, és végigment a tengerpart mellett, gyakorlatilag a part, és a sziget között is! Szóval ha nem fordulnak vissza, és végigmennek, kb. amikor a szigetre érnek, a hazafelé vezető utat el is zárta volna a hajó. Hatalmas mázli, hogy vissza jöttek. Amúgy a sziget lakatlan, pici, szóval semmi nincs ott, ha ottragadnak, hívhattam volna a rendőrt, a mentőt, meg kb. az összes újságot, hogy de hülyék a túristák. :)
Ennek ellenére őrült móka volt, Carlos "Michael for this I'll kill you" megjegyzése, illetve a "OK Michael now I go back it was nice to meet you" korrektül leírja az állapotokat. De legalább elvoltunk, bár a lábam konkrétan megfagyott. Van egy élményfürdő a bícsparton egy étteremmel, oda bementünk egy kávéra (én csóró vagyok, nem ittam semmi), de kicsit felmelegedtünk (nem úgy), és kitaláltuk, hogy holnap bemegyünk a városban, állítólag van ott valami fasza, és olcsó étterem. Meg lehet kedden is lesz valami királyságosnak ígérkező programunk...:)
Fél 8 körül leléptem, elbicóztam úszni. A nagy uszodába mentem, ami messze van, és nehéz odatalálni, elég későn érkeztem, de 46*50 méterrel csak elszórakoztattam magam... Mondjuk reménykedtem benne, hogy lesz pár ismerős csinos cserediák lány, nem volt. Igazából amíg be nem léptem az úszóterembe biztos voltam benne, hogy nem a csajok miatt jövök, hanem magam miatt, meg az úszás miatt. De miután rájöttem, hogy nincsenek lányok, az is egyértelművé vált, hogy pedig miattuk jöttem. Na nem baj. Úsztam egy jót, meg kissé túlbrutálra vettem a szaunát, annyira ellazultam, hogy majdnem elájultam. De jól esett. Hazafelé egy csoki benyom, háromnegyed 11-re jöttem meg. Vacsora, telefonálás szülőknek, éjfélkor meg bementem a suliba (miközben az egyik igenszemrevaló portugál hölgy vezetésével egy csoport cserediák a heavymestában bulizott... bár, mint már mondtam a portugál lányok eléggé fent hordják..., és bolondok is. De hát csak mennók mulatni, mint tanúnyi... de hát azt is kell ugye) és hajnali 3-ig kockultam, talán Jani holnap már elfogadja a házimat. Mondjuk 3-kor már full kész voltam, egy könnyed Overkill/Exodus/Testament válogatásanyaggal szórakoztattam magam a programozás közben, csak, hogy el ne aludjak, most meg üvölt a rádióból a Megadeth. Nektek meg itt egy kis A7X, most épp őket nyomja nagyon a rádió, nem is rossz.

2011. március 16., szerda
Félidő
Bizony, elérkeztünk a féltávhoz.
Mintha tegnap lett volna, hogy leszálltam a repülőről idegesen, félénken, a világ végén, a hatalmas hóban, tudván, hogy jó helyen vagyok, mégis szorongva, mi a fenéhez kezdjek, hogyan jut el a szállásra?
És itt vagyunk az út felénél, a félév felénél. Eddig befelé tartottunk a dologba, ismerkedtünk, mostantól kifele tartunk, búcsúzunk. Noha igyekeztem, nem sikerült elérnem, hogy március 15-e itt is munkaszüneti nap, és nemzeti ünnep legyen, remélem mindenkinek odahaza remekül telt. Nekem természetesen kockaságokkal, délelőtt a vhdl-es cuccot írtam, délután meg elmentünk a természettudományos múzeumba, úgy volt, hogy megnézzük a planeáriumot. Meg is néztük, de csalóka volt, mert nincs is semmilyen planeárium, a planeárium kimerül egy 20 perces mozifilmben, amit a hely mozitermében néztük meg, és a naprendszerről szólt. Szerintem nem volt rossz, a lányoknak nem tetszett. Ezen felül sokat nem változott a science center, inkább azért mentem, hogy kissé szocializálódjak. Hiába, kell, hogy legyek emberekkel, nem igazán elég az, hogy egész nap Edgárral kockulunk, meg programozunk, rossz egyedül, jól esik igazán, ha bármit tudok csinálni bárkikkel. Annyira hozzászoktam már az egyedülléthez, hogy észre sem veszem mennyire rosszul érzem magam társaság nélkül.
Este meg elmentünk a Caioba, mindössze hármasban, Karolinával, és Laurával, ittunk egy sört, beszélgettünk, jó volt. Közben meg tanulás, kockulás. Ma bejelentették h. ápr 1-én lesz a kriptográfia vizsga, hát jajj. Két hét, el kell kezdeni vészesen készülni, remélem holnap be tudom fejezni a processzoros házit, és neki tudok feküdni. Mondjuk egy kis házi még kriptográfiából is van, de azzal most Edgár vesződik, nem tudom én majd mennyire kellek még bele. Nem akarok pofátlan se lenni, és kihúzni magam belőle, de ez most igen gusztustalan, és bonyi program, nem könnyű dolog.
Ma amúgy kaptam egy levelet a helsinkii Rush koncert szervezőitől, megkapták az akkreditációs kérelmemet, nagyon kevés hely van csak a sajtónak, így nem igen ígérik, hogy mehetek, de a buli előtti héten dől majd csak el, majd értesítenek. Jajj apám, de lenne. De a hazaút még mindig para, még nem találtam ki, mit, hogyan kéne csinálnom, nem igen bírom magam rávenni. Talán írok még egy akkredkérelmet a svédenrokknak, ezúttal fizetőset, basszus, csak mehessek a fesztre, akkor mehetek Mortenékhez. Amúgy igen jópofa volt ma Laura, a litván lány, azt mondta Svéden rokk után ha már úgy is a közelbe vagyok, látogassak el hozzá, hát azért egész kajak, hogy így a hazautat megcsinálhatnám úgy, hogy minden héten máshol töltenék 1-1 hetet, aztán augusztus végére hazaérek... :D
Amúgy van egy másik nagy kérdés is ami már egy ideje foglalkoztat, vajh szervezzek-e szülinapi bulit? Mert itt a lakásban tökre nem tudok, ráadásul keddre esik, kedden meg ki akar elmenni kocsmázni? Deeee.... ma felajánlották a lányok a 4-en, hogy náluk megrendezhetném, na holnap ezt még megbeszélem velük, jó lenne. Csak félek, hogy senki nem jönne el. :S Ezért nem szeretek bulikat szervezni. Nem vagyok akkora jó fej, ki jönne egy saját bulimba? Na majd még kitalálom.
...és végezetül jöjjetek Ti, kedves, drága olvasóim. Hisz féltávnál járunk, jöjjön néhány érdekes statisztika, egy pár érdekes adat a blogról. :)
A blog a virágkorát bármily meglepő január legelején élte, 5-én 147 napi olvasást produkált, mely egészen kiemelkedő. Nagyon meglepődtem, nem hittem volna, hogy ennyi ember kíváncsi rám, vagy arra mi történik velem, igazán meghatott. Aztán folyamatosan csökkentek az adatok, nyilván a mindennapi mókuskerék lehűtötte a kíváncsiságot. Tegnap pl. 50 olvasással büszkélkedhettünk, általában ebben a hónapban napi 37-43 olvasás a jellemző. Ez a szám az idő előrehaladtával lassan, de biztosan csökken, remélem május végéig azért csak sikerül kitartani, és a mágikus 0-t nem fogom elérni. :)
Legtöbb olvasást a január 4-i bejegyzés ért el, 123-an kattintottak az Aki a hideget nem szereti kezdetű irományra, az Awesome 100 olvasással a második 5-éről, de 70 fölött van 17-ről a Hirdetés, illetve 20-ról a Let's Drink.
Magyarországról eddig 3 032-szer kattintottak a blogra, a második helyezett Finnország 471 kattintással, ennek 90%-a nyilván én voltam. :) Harmadik 201 kattintással Ciprus, ezúttal köszönöm Nagy Andris barátomnak, remélem jól telik az ideje, és mihamarabb viszont láthatom, a legjobbakat kívánom neki! Hasonló helyzet Toldy Árpival, 62 oldalmegtekintés érkezett Szingapúrból, nyáron majd leromboljuk Wackent! 37 kattintás érkezett az Egyesült Államokból, 26 Spanyolországból (köszönöm McFly barátomnak), 18 kattintás Svédországból, 11 Romániából, 8 Ausztriából, és 6 Franciaországból.
A blogot javarészt Firefoxxal nyitjátok meg (66%), 21% Chromeozik, 5% Explorerezik, 4% Opera (Ennek 90%-a Hászi...:)), és külön köszöntöm azokat, akik Mobile, Version, Illetve Ubuntu böngészővel olvasták egyszer-kétszer az oldalt. Az olvasók 96%-a Windowst használ, 1% Unixot, 1% Macet, az iPodosokat, iPhoneosokat, Nokiásokat, Linuxosokat pedig szintén külön szeretettel láttam vendégül oldalamon.
A keresési kulcsszavaknál a "Minek öltözzek be farsangkor?" kérdés az abszolút vezető, aki erre is a netet használja annak hadd gratuláljak, akárcsak azoknak, akik trükkösen a Rock Band slágerét akarták letölteni illegálisan, és a "fél4 lessz 10 perc múlva mp3" kulcsmondattal keveredtek ide. Értem én, hogy a rockerek buták, mint a föld, de a lesz szót akkor sem így kell írni... Népszerű még az "Accept póló", a "kopaszodom", a "kalevala day", de a legnagyobb elismerésemet, és respektemet azon drága olvasóm kapja, aki a "kínaivitézfáti" kulcsszóval talált rá az oldalra. :)
Hát ennyit mára, köszönöm szépen mindenkinek, hogy elkísértetek, velem voltatok, velem vagytok. Pihenjünk most egy nagyot, holnaptól jön a 2. felvonás! Igazán jól esik minden komment, minden lájk, kimondhatatlan köszönet mindenkinek aki eddig elkísért. Isten áldjon benneteket!
Pár eddig még nem mutatott kép az elmúlt hetekből:
https://picasaweb.google.com/mmarton88/20110312OuluKepek#

félidő,
kockaság,
planeárium,
statisztikák,
suli,
társaság,
tudomány
2011. március 14., hétfő
Would?
Mindenek előtt boldog pí napot mindenkinek! :)
A mai nap a kockulás jegyében telt. Melyik nem, kérdezheti az ártatlan blogolvasó, és igaza is van, a kérdés jogos.:) Ma volt az utolsó órám ami 8-kor kezdődött, ez volt az uccsó kriptográfiagyakorlat. C-ben kell írni valami borzadalmat, protokollkezelő furcsa program, eléggé nagy, meg komplex meló, a tököm tele van vele. Tegnap hajnali 2-ig írtam, ezek után fél9-től délig is ma ezzel szívtam Edgárral, hát azt hittem agyhúgykövet kapok. Még mindig marhára nincs kész, vagy 80 valahány hibát kidob, majd szépen lefaragjuk, meg még kérdezgetjük a gyakvezt emilben. Déltől kettőig Wireless 3 gyakorlatom volt, ami nagyon brutális volt, ugyanis:
2en voltunk csak, én, meg a tanárnő.
Végül is ha bele gondolok ezt remek alapsztori egy pornófilmhez, de semmi ilyen nem történt, a tanárnő ugyanúgy eltolta az előadást, mintha tele lenne a terem. Eszembe jutott, hogy ha kimennék wcre hirtelen, folytatná-e az üres teremnek? Na mindegy, mókás volt, legalább átmenetileg megértettem valamit. Mondjuk egy néger srác becsatlakozott a műsor felénél.
2-től fél 3-ig gyors ebéd, majd kockulás tovább, prociervezés 5-ig, de eléggé zökkető voltam belőle, kissé döcög a dolog, de talán a héten befejezem, és akkor már lesz 10-ből 5 pontunk, ha Edgár megírja a maga részét, talán valami négyesötös is összecsúszhat. Ma pí nap alkalmából a fizikus lányok elmentek a planeáriumba, én nem mentem, holnap megyek Isabelláékkal, az jobb társaságnak ígérkezik, majd meglátjuk. Elvesztettem a kis füzetet amibe fel volt sorolva, hogy miket kell meg érdemes meglesni Ouluban, majd kell szereznem egy újat. Talán holnap. Kis szenvedés délután, majd úsztam. Usziban összefutottam Spelával, megbeszéltük h. megvár úszás után, nem várt meg, hát ezen már nem is csodálkozom, a lányok ilyenek. De legalább úsztam, meg szaunáztam egy jót. Illetve elkezdtem nézni a The Expandables című filmet, egész jó kis mozi. Amikor Schwartzi, Stallone, meg Willis közös jelenete van, az zseniális, filmtörténeti pillanat. :) Ennyit mára, remélem holnap mindenki megemlékezik márc. 15-ről, de a tüntetés, meg a lázongás helyett a barátaival, a családjával, a szeretteivel lesz a természetben. Micsoda marhaság ilyenkor tüntetni, meg hőbörögni? Állítólag odahaza már tombol a tavasz. Itt reggel elhúztam a függönyt, és olyan hóvihar volt, hogy ihaj. Hőmérséklet -8 fok.

2011. március 12., szombat
Amikor fáj az élet
Nem is kicsit.
Voltak ugye előjelek, meg figyelmeztetések, hogy a csoffadt, kis habtestemet nem lehet csak úgy uccuneki leterhelni, ahogy már két hete csinálom, a napi 2-3 órás testmozgásoknak pedig ma volt a betetőzése. Ugye írtam már, hogy itt a tavasz, na hát itt is volt, szétnézett, majd jól elhúzott. Már két napja folyamatosan esik a hó, közben meg +1 fok van, ami azt jelenti, hogy ez a nehéz, tapadós hó esik. Végre tudsz hógolyózni, hóembert építeni, na de síelni...? No nem baj gondoltam, csak kimentem délután, és egy laza két és fél órát síeltem... Na most annyi hó esett, hogy a pálya kb. szűz volt, mindössze egy sínyom volt amiben tudtam menni (és ez nem a tavi, hanem a nagy, a profi pálya volt), és az is csak azért, mert előttem valaki már síelt ott. Addig mentem, amíg a csákó előttem az erdő közepén hirtelen vissza nem fordult, mert onnantól már nem volt nyom. Szóval ebben a tapadós hóban nagyon nehezen csúszik a léc, nagyon sok energia, meg erőfeszítés kell, és baromi lassan mész. De azért nem volt rossz, 2.5 óra testmozgás.
No de ami utána jött. Már hetek óta vártam, ma végre rockkoncertre mentem. Az Evergrey játszott a Teatriában, ami durván a város túloldalán van, 10-15 kilométer. Tűnődtem, hogy busszal megyek, de sajnáltam a pénzt a buszra, meg annyiszor szívtam már utolsó busszal, hogy nem mertem... bicózzunk egyet!
Na ez volt az óriási hiba, a kolosszális tévedés, nem, nem lett volna szabad nyeregbe szállni. Ugyanis szakadt a hó, a bicikliút szűz volt, és hát a tapadós hóban bringázni igen kemény, nagyon nehezen gurul előre a canga.. de azért hajrá. Odafele egy laza 50 perc alatt meg is voltunk. De az egész buli alatt szakadt a hó, így visszafelé tényleg nem volt semmi nyom, amin jöhettem volna, másfél óra szenvedés után érkeztem meg, és most a hátam, a lábam, a karom, mindenem fáj. Na nem baj, holnap elmegyek síelni.
A koncert amúgy marha jó volt, majd írok beszámolót a hardrock.hu ra. De ezek a finnek ..."furák". Nincs motozás beengedéskor, sőt, a koncertjegyemet sem kérték el. Csak a személyimet! 18 év alatt nem mehetsz be, de a jegyemet csak azért csekkolták, mert olyan jó fej voltam, hogy odamentem külön a csekkolós nénihez a saját jószántamból, amúgy elsőre lazán kihagytam a procedúrát. Mondjuk volt mellettem egy részeg finn gyerek, az eléggé belerondított a koncertélménybe, egyrészt mert kitúrt a helyemről, másrészt mert folyamatosan pofázott a haverjaival a buli alatt. Minek megy valaki koncertre, ha végig dumál? Pláne miért az 1. sorba? Részeg pöcs. Egyszer amúgy ki is akart konkrétan lökni a helyemről, de nem engedtem, ezek után magyarázott valamit finnül, majd megölelgetett, meg a haverja is, akit a helyemre akart betuszkolni. Most mondd meg, ki érti az ilyent?
Maga a buli kajak volt, van mindenkivel közös fotóm, dedikált cdm, amit a bejáratnál kaptam, meg dedikált setlistem, remekül szórakoztam. Bizony, a jó kis rock/metal koncertek hiányoznak. Nah, holnap még intéznem kell a svédenrokkot, meg a hazautat. Ma am suli volt 4 óra kriptográfia gyakorlat. C programozás, én meg abból már annyira nem vagyok pönge, Edgárra hagytam a munka javát (nem is mert a C-jét haha) de azért kb. vágom hanyas a dzseki. Még hétfőn egy gyak, aztán no more kriptogyak. De hétvégén ezt jó lenne megírni, meg azt a vhdl-es marhaságot is, ami Janinak kell. Mármint a másik gyakvez Janinak. Ezen felül jó lenne síelni, szeretnék kicsit városnézni, meg németMichaelnek lesz szülinapi bulija. Nah, ezt, hogyan fogom belesűríteni a hétvégébe? Amúgy nagy kérdés, hogy mivel 10 nap múlva itt a szülinapom, én majd csináljak-e bulit? Csinálnék, csak hol? Itt baromira senki, sehogy nem fér el. Kedd este kocsmába menni meg... na ezt majd még kitalálom. Amúgy holnap lesz sífutás verseny, egy amcsi srác, Jonatán indul, 65 kilóméter, szeretné 4.5 óra alatt megtenni. Edgárt ez teljesen szíven ütötte, eddig ő volt a sportosgyerek, hát mostantól nem, ő 25 km után kipurcan. Én meg 10 után. :)
Amúgy a nap hőse egy másik német Michael, aki a Mercivel Barcelónában edzésrekordot ment. Hajrá Schumi, Te vagy a legjobb! Nyáron nagyon nagyon szeretnék vele találkozni. :S :)

2011. március 11., péntek
50
Ennyi hosszt úsztam ma le, viszont 50 méteres medencében. Ez 100-nak felelne meg a pápaiban, és ennek örülök, egy rég dédelgetett terv valósult meg. Majd még ismételgetem.
Semmi olyan nem történt, ami bárkit is érdekelhetne. Procit terveztem napközben, bemutattam két működőt, van 3 pontunk a 10ből. Ha Edgár is elkészíti a maga részét, lesz 6. Eddig még 0 van kész, azért remélem majd összehoz valami. Lassan kezdek megbarátkozni a gyerekkel, persze, néha pöcs, de ki tudja. Lehet a végére nem csak kirakathaverom lesz. Tudjátok, tanulni sokkal kevésbé költséges, mint bulizni, ezért nem bulizok. Sok volt ez az utóbbi időben, s noha a vizsgák még messze vannak, inkább írom a házi feladatokat. Ha minden jól megy még 2 pont összejöhet jövő hétre procitervezésből, most vhdl-ben kell bohóckodni valamit, előre a jó jegyért! No meg holnap reggel lesz megint kriptográfia gyakorlat, az kajakra sok időt elvesz megint, na majd meglátjuk.
A síszünet miatt csak 1 előadásunk volt, jött egy csákó a Nokiától és a WCDMAról mesélt. Utána is kis procitervezés, majd egy nagy úszás, szaunával. Edgár bevitt a városba a nagy uszodába, most először úsztam 50 méteren. Amúgy Edgár nem tolja gyengén, mesélte h. kocsival jött Rigából... hát apám Saabja van. És nem is egy olcsó modell, de nem ám. Én kértem elnézést, 22 évesen a saját Saaboddal furikázni, bosch. Mondom neki h. ezzel bármelyik csajt össze tudja szedni ha elmegy egy discoba, hát mesélte,hogy a finn lányok erőteljesen próbálkoztak vele kedden, de egyikből sem lett semmi. g33k.
Nah, a nap legérdekesebb része az volt, hogy megnéztem a facebook filmet. Ma van az: International Day Of Awesomeness... és ez a film igazán AWESOME! volt. Nem kicsit. Már a kezdés apám, a full szociopata kockagyerek randizik egy csajjal, és már majdnem annyira balfasz tapló, mint én. :D És csak egyre jobb és jobb, jó, a vége kissé elnagyolt, de nem baj. Csomó ember lehúzta, hogy uncsi, de nem. Ez pontosan az a sztori, amiről az öreg schsok mesélnek a szakmai esteken, van egy jó ötleted, és pénzt csinálsz belőle. Persze, ki volt színezve, biztos vagyok benne, hogy a "Háuvárdon" nincsenek olyan partyk, mint amilyenek mutogattak, meg a kockagyerekek nem tolják úgy a söröket, meg a feleseket, mint a filmben, de hát ha a 100% valóságot mutatnak, csak az IT/villanymérnök embereknek lenne érdekes a sztori, mindenki más unná. Mert ilyen az IT/villanymérnök élet. Persze sokaknak még így is túl száraz ez a mozi, pedig higgyétek el, az élet valami ilyesmi. Programozol, dolgozol 24/7 mert élvezed, és ha ügyes vagy, tiéd a nagy dobás.
Emlékszem, egyszer Thissel elmentünk valami Aegee táborba, ahol közgázos fiúk, de inkább lányok mutatták be a saját kis csoportjukat, akikkel utazgathatsz külföldre 2-3 hetekre nyári egyetem címén alkoholt pusztítani. Na ők javasolták, hogy közösségformálás, meg közösségkovácsolás címén nézzük meg így jó sokan együtt a Hajrá Boldogság című filmet, mert: "teljesen feltölti az embert."
(A sztori: Poppyt nem érdeklik a szürke hétköznapok, élvezi az életet: szeret táncolni és utazgatni. Akkor sem esik kétségbe, amikor ellopják a biciklijét. Sebaj, itt az ideje, hogy megtanuljon vezetni. A sors egy ingerlékeny oktatóval hozza össze. Scott mindenbe beleköt, ám Poppyt nem lehet zavarba hozni. Sőt, ő szembesíti a fickót a rossz szokásaival. Poppy életvidám természete minden nehézségen átsegíti, legyen az rosszcsont csemeték jobb belátásra bírása a suliban, ahol tanít, vagy egy veszélyesnek tűnő hajléktalan leszerelése éjnek évadján. Hatása alól a körülötte élők sem tudják kivonni magukat. Heteroszexuális férfi nem rendezhet ilyen filmet.)
Nem tudom elképzelni, hogy engem ez a "valami" jobban fel tudna tölteni, lelkesíteni, inspirálni, vagy motiválni tudna, mint a Social Network. De tudod mit, holnap megnézem, aztán megmondom ki győzött. Hihetetlen sztori, awesome film. RESPEKT. A 21. század "tündérmeséje". Ami történetesen valóra is vált.

2011. március 5., szombat
I want to ride my...
...bicycle! :) Avagy vettem egy bringát. Miért is ne? Itt a tavasz, és míg egy havi buszbérlet 40 euró, ezt a bringád 45 euórért meg tudtam venni. Járt hozzá lámpa, lakat, pumpa... van itt minden.
Csak hát hmm. A többiek még drágábbért vettek bringát, 50-60 eurókért, illetve lehet venni az Alppis store nevű 2nd hand boltban 12 euróért is nagyon rosszat. Hát nem vagyok benne biztos, hogy nem lettem-e átvágva, és ez nem olyan, mondjuk megbízok a srácban aki eladta, jó fej volt, csak nem. De azért ez nem egy Scwinn Csepel. Egyrészt kontrás, amire azt mondod, hogy hmm. De a finneknél ez még divat. Másrészt nem váltós, ami már igencsak hmm, de még ezt is megindokolod, hogy itt nincsenek hegyek... De a harmadik a legfájóbb, olyan 8-as van a kerekekben, hogy ihajj. Nem lehet a bringával egyenesen menni, folyton korrigálhtasz. Jó, hát majd megszokom. Amúgy az előző tulaj kb. Godzilla lehetett, olyan magasan volt a nyereg, hogy a lábam nem bírtam átemelni. Nem hogy felülni rá. Szóval van egy bringám.- Remélem nem lopták még el. Ennek ellenére veszek egy 40 alkalmas buszbérletet, hébe-hóba szükség lehet majd rá. Remélhetőleg inkább csak hébe, mint hóba.
Tegnap elmentem síelni Eglével. Jó volt, két és fél óra síelés, nagyon élveztem, jó messze elmentünk, még a helyi szemétdombot is megtaláltuk. Ez a sífutás egy igen kellemes dolog, a táj gyönyörű, és olyan felfedezés jellege van az egésznek, roppant mód élvezem. Ma is elmegyek, igaz ma egyedül. Amúgy Egle egy litván lány, ő azért már elég profi a sífutásban, állítása szerint Litvánia nagyon hasonlít Finnországra. Elhiszem.
Ebédnél hosszú hetek után újra összefutottam Kaisával, kummi studentemmel. Új haja van, megdicsértem, noha szerintem sokkal rosszabb, mint a korábbi, de a lányok szeretik ha megdicsérik az új frizurát. Vele, Carlossal, Alexanderrel, és Michaellel beszélgettünk ebédeltünk együtt. A téma az egyes országokban a születéskor várható átlagos élettartam, meg az öngyilkosság volt. Vidám kis ebéd mi? Mondjuk az azért igen durva, hogy Spoban, Ausztriában jelentősen magasabb a várható élettartam, mint nálunk, hát hmm. Széll Kálmánnak ezt kellene megreformálni. :S Amúgy semmi érdekes, izgalmas nem történt. Este volt buli a koliban, de igen antiszoc vagyok. Nem tudom miért. Valahogy eddig tudtam tettetni a világi Marcit, aki minden partyban mókásan jópofizik, és most előtört a valódi én, aki inkább otthon ül egyedül a szobájában, és néz valami filmet. Vagy tanul. Tegnap meglestem az Anvil, és a Lemmy filmeket, egész jók. Bár a Lemmy először nem tetszett. Ma a Spinal Tap jön. Tegnap valami spanyol srác búcsúbulija volt, de hát én nem is ismerem a gyereket, eddig a létezéséről sem tudtam. Akkor most mihez kezdjek, menjek oda búcsúzkodni? Lenéztem, de kevés volt az ismerős, hagytam a francba. Ma is lesz valami, egy olasz srác szülinapja, de hát őt sem ismerem. Edgár mondjuk akar menni, majd lehet, hogy "odarakódom".
Alternatívaként ma Kalmah koncert van a városban. Sajnálok rá 10 eurót, akkor is ha híres death metal együttes, nem valószínű, hogy megyek. De majd még elválik.

2011. március 3., csütörtök
Jajj de nagyon be vagyok én ááállítva...
Jájj.
Meg jájj megint. Tegnap elmentünk bulizni valami árenbí buliba. Jó volt... ha érted, hogy mondom. Mármint. Wáhh. Elnézést drága olvasóim, most egy kicsit zilált vagyok.
Más érdekes amúgy nem történt. Na jó de. Váratlanul reggel bejelentette kínaivitézfáti h. végére értünk az anyagnak, ennyi volt, sziasztok. Nincs többet előadás reggelente szerdán meg csütörtökön. Juhú! Na hát ezt alaposan meg is ünnepeltem tegnap este hehhe. Tegnap de elmentem síelni a tóra. A szivatóra. A tó igen szar síterep, nem igen van pálya. Mármint elzúgott mellettem egy motorosszán amelyik sípályát "rakott le" de hát csókolom fúj a szél, meg minden, nem lehet ott semmit se csinálni, 5 perc után tönkremegy a pálya. Wáhh.
Du óráim voltak, este elmentem úszni, majd ebbe az árenbí partiba. Antiszemita dolog, hogy míg a világ különböző nációinak képviselői 2-3-4 italtól pörögnek az asztalon, nekem 9 azaz kilenc adag sör/vodka kellett egy kis jókedvhez. Mondjuk töményen vodkát nem ittam kb. 20 éves korom óta, Nem örülök, hogy felelevenítettem e régi szokásomat.
Amúgy a legviccesebb az volt, amikor a buszon két csaj szájrapuszizott, majd mondták, hogy "többre srácok ne számítsatok, nem vagyunk már 15 évesek." :D Lol. 15 évesen én is a barátnőmet csókolgattam, de más így eszembe nem jutott, de hát ahogy mondták, valakin kellett gyakorolniuk. Nice.
Ma lesz finnvizsga. Tanultam... nem eleget. Még majd átnézem, 20%-tól 2-es, erre hajtok. :)
Külön köszönet Hászinak, akivel elkezdtem zsücsetelni este, jó fej volt, meg türelmes, megérdemeltem volna, hogy elhajtson a búsfrancba. Remélem ma ezen a SOTEs eseményen jól érzik majd magukat Andrissal. :)

2011. február 17., csütörtök
"Elpusztítalak a lé-zel-rel"
Boschánat, boschánat itt a tegnapi bejegyzés. Váratlan hiba miatt elmaradt, megijedni nem kell, a szokott hajnali időpontban érkezik majd a mai is.
Szóval. Szerettem volna egy videóval indítani, de sajnos nincs fent sehol. Az Austin Power című klasszikus második részében Dr. Genya el akarja pusztítani a világot a "lé-zer-rel". Na most mivel ezt prezentálni nem tudom, ezért légyszíves csak higgyétek el, hogy így van, házi feladat mindenkinek megnézni. És, hogy miként kerül ide a lézer? Tegnap elmentünk lasertagezni. De haladjunk csak szépen sorjában. A reggelt kínaivitézfátival kezdtük, szegénynek egyre kevesebben járnak az óráira, hiába a fél9-es kezdés nem túl előnyös, alig bír az ember nem elaludni. Ma alávaló módon ki is hagytam az előadást, már bánom is, de hát nah. Tegnap mikor beszéltem az egyik ázsiai villanymérnöktanonc kolléganőmmel piszkálódásként megjegyezte h. én micsoda rendes gyerek vagyok, hogy mindig mindenre bejárok... ezután ma muszáj volt rebellisnek lennem. 10-12-ig tanulni szerettem volna SzéFiMoKoRét, de inkább aludtam. Ez az a vicces tárgy, ahol a csákó sosem tart rendes órákat, csak mutogat egy-két diát és azt mondja olvasd el a maradékot a könyvben. Amúgy ez a csákó valami nagy arc lehet, írt 3 darab 6-800 oldalas könyvet, azokat kell olvasni. Minden órára 60-70 oldalt. Tegnap kezdtem el ezt csinálni, de hát csak a kijelölt fejezet felét tudtam elolvasni és azt is inkább csak átnyálaztam rendes tanulás helyett. Amúgy amikor magyaráz, akkor jól tolja a csávó. De érted, most megint csak 1 órát tartott, a 66 diából megmutatott 10-et, majd azt mondta olvassuk el a könyvet. És jövő héten megint nem lesz óra, olvassuk inkább el a könyvben. Mondta, hogy amúgy is -32 fok van odakint, ne mozduljunk ki fölöslegesen, meg hát az ő könyve olyan jó, hogy elég azt elolvasni. hmm. Arra mondjuk figyelni kell, hogy ne áruljam el, hogy nem a könyvtárból vannak meg a könyvei hehe. Utána ebéd, hát ejj. Nem volt semmi ehető, úgyhogy úgy döntöttem a drágább, húsos helyen eszek, de hát csesszék. Burger meg ilyesmi még nem volt, mert az csak 3-tól van, de kaptam főtt krumplival beef steaket. Jól is nézett ki, frankó is volt... az előttem lévő srácé. Az én húsom fele akkora volt, és jóval vastagabb, szóval a közebe nem sült meg, és elég sem volt, így este 6-kor már vacsiznom kellett. Volt még egy finn órám, előtte beszélgettem egy szingapúri csajjal, meg egy pakisztáni sráccal, tök fura h. Pakisztán nem az a trópusi nyomortanya aminek hisszük. Mondta h. tilos náluk az alkohol, de ennek ellenére mindenki iszik, csak hát arany árban van, de mégsem nehéz szállodákból beszerezni. Ugyanilyen a házasság előtti szex, meg a fiúklánytalálkák, az is tilos, de mindenki csinálja, nem veszik annyira szigorúan az emberek a muszlim törvényeket, hisz mindenki hibázhat, senki sem tökéletes. Az mondjuk kemény, hogy nyáron van náluk 54 fok is!
El is érkezett a finn óra, gyors háziírás, már csak 1 óra lesz, és vizsga, el kell kezdenem tanulni bizony. Remélem fel fogok majd tudni készülni, igyekezni fogok. Utána pedig... elmentünk laser tagezni. ESN gaming night volt, elmentünk egy ilyen játszós helyre, ahol toltunk egy 20 perces laser taget (a mi csapatunk nyert naná:)) a maradék időben meg csocsó, billiárd, léghoki, autóverseny, wii, stb. játékok voltak. Móka. Főleg a laser tag, csak egy picit nagyobb királyság, mint amilyennek Barney leírja. :)Labirintusos hely, közben fények, dübörgő metalzene, mozgás, izgalom, kaland, ojjdejóóó! :)
De a többi játék sem volt rossz, jó a szimulátor pici csalódás, minigolfban meg igen béna voltam ezúttal, sőt billiárdban is, de hát nah. Legalább a csocsó ment. Bár ez volt az első finn csocsó amit láttam, és sokkal kevésbé csúsznak a bábuk, mint otthon, nehezebb vele játszani. Itt gondolom az asztali jéghoki a menő.
11 fele értem haza, kis tanulás, alvás. Ma elküldöm a jegyzőkönyvet, már majdnem teljesen kész.
2011. február 12., szombat
Thomas Magnum dísznót vág
Elaludtam. Noha 9-fél10-re akartam bemenni a suliba, kissé rácsesztem, és csak délre értem be. Legalább pihentem egyet. Gyors kajálás, valami fura pizza volt, valami fertelmes rizzsel, hát nah... ez az étkezés dolog még mindig cifra. Utána meg irány a labor, munkára fel. Sokat kellett vacakolni a farrow szűrő C kódjával, kissé a specifikáció hiányos volt, meg a típuskonverziókba belebonyolódtam, de hát semmi nem lehet tökéletes... Reggel 16300 byteból mindössze egy hibám volt, 3.5 óra szenvedés után sikerült megcsinálni pöpecre. Este még visszaszaladtam procit tervezni, valahol elcsesztem, majd holnap még bemegyek kijavítom, hétfőn a működő procit be akarom majd mutatni.
De a munka közben gyorsan elszaladtam, ma csináltunk Trip To Yllas afterpartyt. Azok az emberek voltak hivatalosak, akik Yllasban is ott voltak, a móka a 4-en volt, és a téma a rock'n roll volt, a 60-as 70-es 80-as évek. Előzetesen azt terveztem, hogy a T.J. Hooker, Charlie Angyalai, Stursky és Hutch, Miami Vice vonalon indulok el, veszek valami göndör parókát, műbajuszt, nagy napszemcsit, valami gagyi virágmintás inget, mellszőrzetet, rövid gatyát, meg pajeszt. 10 eurónál többet nem akartam költeni, íme a végeredmény:
http://a5.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash1/182491_197497396943926_100000510027729_716815_7624451_n.jpg
Parókából igen állatok voltak, 1 az egyben Dieter Bohlen, valami zseniális szőke bundesligafazon, spéci módon a 80-as évek retropartijaihoz fejlesztve, ám 25 lyuró sok érte. A mellszőrzet nem volt megfelelő, pajesz nem volt, maradt a szimpla műbajesz, meg egy ótvar virágmintás ing egy szekondhendsztórból. Mondjuk kemény, itt a second hand store nagyon ritka állatfaj, kínai ruházda, vagy kínai piac egyáltalán nincs. Az egyik second hand egy raktárépületben volt, olyan, mint a kőbányai piac mellett, lehetett venni egy rahedli Kiss posztert, meg mindent. Az ing eredetileg 2 euró 40 volt, de egyért megkaptam. Napszemüvegből 6 és fél lyuróért láttam nagyot, erős tűnődés után megvettem, de nagyon bántam hazafele menet, túl sok pénz érte. Hoztam otthonról is, nem ide passzolót, dehát nah. Aztán amikor felpróbáltam a napgépet, rájöttem, hogy ez simán megért ennyit, tökéletesen 80-as évekbeli szemüveg. A bajusz is megfelelő mértékben pornósbajusz, szóval lájkos összhatás. Ezen felül vettem jegyet a holnap Terasbetoni koncertre. Ők a finn Manowar, csak szar középtempós dalokkal. Na majd meglátjuk. egy kis igazfém azért már jól fog esni.
A suliból 9, fél10-kor jöttem el, gyorsan felöltöztem, aztán mentem a negyedikre. A jelmez hatalmas sikert aratott, és a sérót is egész jól be tudtam lőni hozzá. Mondjuk az áhított pornósztár/miami vice imidzsek találkozása helyett egy sovány Torrente klón lettem, de hát nah. A spanyol srác tudta egyedül ki az a Torrente, de ő is szidta, hogy az egy mekkora vacak, gyenge, mocsok film, hogy vagyunk képesek nézni. Whiskey nem volt. He-he. Volt pár üveg söröm, megittam gyorsan mindet. A buliban semmi extra nem volt, először olyant játszottunk, hogy mindenki homlokán volt egy celeb, találd ki ki vagy. Utána meg vérfarkas. De először nem volt jó. A lányok bulizni, táncolni akartak, dumálni, nem igen játszani. Nem is toltunk sokat, inkább beszélgettünk, zenét hallgattunk, eszegettünk, elvoltunk. Aztán valamikor igen hajnalban Kaisáék elmentek az utolsó busszal, 10-en meg elkezdtünk megint vérfarkasozni akik maradtunk, na az nagyon jó volt már. Csatlakozott hozzánk egy igen tehetséges szlovák lány is (ha érted, hogy mondom), bár arcilag azért messze a tökéletestől. Jó volt, eljátszottunk, 4-ig tartott a buli. Mondjuk a végén már nem igen rock'n roll szólt, hanem Metalicska, de hát ez legyen a legnagyobb baj. :)
Lesznek majd képek is hamarosan. :D A lányok élvezték a végén, hogy lehúzhatták a... bajszomat. Móka volt, jók azért az ilyen lazán dumálós bulik. Ma voltam amúgy a prizmában, vettem úszószemüveget! És végre valahol elfogadták a hitelkártyámat! Hihetetlen. :) Mondjuk nézett rá a nő, mint borjú az új kapura, hogy ez meg hunnan van... Útközben a rádióban toltak Stratovariust, az új lemezről az Under Flaming Skiest. Valamint a nap jóhíre, hogy a mai herezi tesztelésen Michael Schumacher volt a leggyorsabb. :) Végre valamilyen lista tetején ismét Schumi neve állt! :) Lehet soha többet nem lesz ilyen. :S
Azt hiszem, hogy ma dal helyett elég ennyit betennem:

2011. február 9., szerda
Louhen yhdeksas poika
Avagy igen, ma végre megírtam az új Korpiklaani lemezről a kritikát. Ki is megy hamarosan a HRM-re.
Na mi történt ma? Suli! Az bizony. Bementem 10-re írni a procis házit és este 8-ig bent is maradtam, és írtam. Úgy tűnik, hogy a FIR szűrőm már működik. Közben beesett Edgár is, nem a Monyók vitte el. Együtt szívtunk ezzel a vacakkal. Volt egy órám Kriptográfiából, lövésem nincs mi ez, az első 2 óráról hiányoztam, és a következőről is fogok ütközés miatt. Ezen felül mostam. Semmi más nem történt, hiába na, a kockaság mindenhol kockaság. Viszont annyira elegem volt este 8-kor, mikor kijöttem a suliból, hogy elmentem Edgárral biliárdozni egyet. Megvert. De azért jó volt. Mondjuk mást nem tudtunk megfűzni, hogy jöjjön velünk. Első pár percben francia sanzonok szóltak, majd egy bodom lemez. Jó hely ez. Edgár hozott egy csomó dolgot Lettországból, többek közt helyi fekete kenyeret, megkínált, borzalmas. Lefekvés előtt lemezkritikát írtam, meglestem pár HIMYMet. Holnap elmegyünk sílécet nézni, de addig nem akarok venni amíg nem tuti, hogy a Kummi családom nem tud szerezni kölcsön. Majd meglátjuk. Viszont kaptam egy mailt, hogy jött még egy a limitált Strato lemezből, holnap elmegyek érte. Remélem tudok kártyával fizetni, az egyetemen nem tudok. Gyanús. Utána kell járni mi lehet a baj. Eddig csak a buszon tudtam használni. Rájöttem, hogy nagyon béna vagyok chatelésben. Mármint, ez nem nekem való. Tegnap este is, meg ma este is rám írt fácseten egy-egy igen dögös csaj, és nem bírtam velük beszélgetni. Élőben könnyebben megy. Neten, chaten... olyan béna az egész. Pont a társalgás lényege a mozdulatok, gesztusok, mimika veszik el. Nem véletlenül nem vagyok MSN-en.
Dimitrissel lehet elmegyünk Helsinkibe Rush koncertre. Találtunk jegyet neten. Dimitris fél. Vagyis nem tudja, hogy el tud-e jönni, és, hogy megér-e neki ennyi pénzt. Nem lenne olcsó. De basszus, 3.5 óra Rush... hát csak el kéne menni rá! Na még kitaláljuk. Gyanúsan nyugis ez a hét, csak pénteken, szombaton lesz buli. Holnap páran elmennek meccset nézni. Lehet én is köztük leszek? finnt kéne tanulni, meg ezt a mobilkommunikációs cuccot, mert naná, hogy még mindig nem néztem bele. Na majd holnap. 8-tól kínaivitézfáti... Éjjen.
Az új Dalriada. Mert hazai, nép, meg mert jó. Na nem az egész lemez, csak ez a szám:
"Ötödéves öreg csókák mennek fel a Várba. Irinyitől a Hiltonig Buda le van zárva..."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)