Hirtelen felindulásból elkövetett kirándulás

Az elmúlt napokban nem voltam netközelben.

Sokat agyaltam, hogy elmenjek-e erre a Mökki hétvége dologra. Ugye, ha elmegyek, nem tudok felkészülni a keddi vizsgára, bebukom a 8kredites Wireless 3-at. A kérdés, hogy mit veszthetek vele. Ha el tudom fogadtatni SzéFiMoKoRénak odahaza, akkor marha nagot, mert az fél évvel lerövidítené a BME-t. De lévén, hogy digitális kódolásról, csatornakódolásról meg ilyenekről nincs szó, és csak az anyag 50-60% lenne lefedve... nem tűnik valószínűnek. 24 kredit meg meglesz ha megvan a pénteki vizsga... ha megvan. Mert ez azért marha nem egyértelmű. Edgár 10 oldalt írt, én 4-et... simán benne van, hogy megbukok. Ebben az esetben pár 10k-t kell visszafizetnem állambácsinak, meg az Erasmusnak. Szóval lehet rossz döntést hoztam... de a napok fogynak, én meg lehet soha többé nem járok a környéken, meg kell nézni mindent, amit csak lehet. Úgyhogy fél 4-kor beadtam a vizsgám és kitaláltam, hogy elmegyek erre a Mökki hétvégére. Mondjuk Michaelnek még i kell fizetnem, az ő nevében mentem.

Milyen volt? Erdő, tábor, nincs víz, (csak kútból), nincs áram (végül volt, de azért én csak májkrémet, meg kenyeret vittem, nem tudtam, hogy lesz), nincs bolt a környéken, nincs alco a környéken... Gyors vásárlás, bepakoltam 12-13 sört, egy üveg vodkát, ruhákat, kenyeret, konzerveket, aztán irány murány!

Íme a képek:
https://picasaweb.google.com/mmarton88/MokkiWeekend#

Elég jó volt. Az idő javát a németekkel, illetve Dimitrissel töltöttem, de megismertem egy új francia párt, egy új görög matematikust, perzsa (iráni) lányokat, meg egy angol srácot. Péntek, vasárnap 10 fok fölött volt, szombaton csak 3-4. Naná, hogy szombaton mentünk kirándulni. Volt egy 200 valahány méter magas dombocska a környéken, oda mentünk. Az út elég nehéz volt, noha volt turista jel, meg útvonal, nem igen lett egyszerű a dolog, ráadásul óriási víz, sár, meg hó volt még mindenhol, be is áztam hamar. De így is kellemes, élvezetes volt a finn erdőkben barangolni. Most túráztam először Finnországban, gyönyörű. A képek magukért beszélnek. Még egy kutyás finn párba is belefutottunk, tündéri volt a kutyus, jajj, nagyon hiányzik a Pepi!

Mivel még a tó be volt fagyva a csónakázása elmaradt, de a hétvége legnagyobb királysága a szaunázás volt. Mixelt szauna, fiúk lányok együtt, igaz fürdőcuccban, de nem elektromos, hanem fa szauna volt. Sokszor feltettük 100 fokra a hőmérsékletet, de gyakran még afölé is. a top 120 fok volt. És 15-20 perc szauna után mindig kimentünk a 3-4 fokos levegőre, és megmártóztunk a 0 fokos tóban. Ilyent pár hónapja még tuti nem csináltam volna, de borzasztó jól esett. Mind a száz fok fölötti süldögélés, mind utána a hidegben álldogálás, csobbanás. Vagy 4 sört le is gurítottam közben odabent a szaunában, és hát mit ne mondjak, marha nagy fíling volt, amikor a 120 fokban már csak Dimitrissel ketten maradtunk bent, és énekeltük a Ragetől a Set This World On Firet teli torokból, hogy aztán rohanhassunk a tóhoz mártózni. Órákon át csináltuk, de még bírtam volna folytatni. Estnénként tábortűz,mesélés, makkarázás, beszélgetés. Sokat meséltek a perzsa lányok, Irán állítólag nem is olyan fanatikus meg őrül ország, mint Irak, meg Afganisztán, az emberek nem vallásbolondok, terroristák,sokat isznak, buliznak, normálisak. Állítólag.

Kipróbáltam egy fura finn játékot, olyan, mint a teke, mindig ezt játszák itt a finnek, a nevét nem tudom, fa rudakat kell ledöntened egy másik fa rúd dobálásval, és pontosan 50 pontot kell összegyűjtened. ez is mókás volt, akárcsak az, hogy 7-8 év után újra fociztam, igaz, csak kicsit passzolgattunk egymásnak. a németek amúgy jó fejek voltak. Az elején kicsit nagyobb társasági életet képzeltem, de így is jó volt. Páran berúgtak, Dagmar végül Daniellel hált fölöttem, s noha kicsit túl sok galambot röptettek, azért elvoltunk.

4 körül értünk haza, kicsit kitakkeroltam, megvettem a repjegyemet (júni 13-án érkezek haza, Budapestre), majd elmentem egy nagy bringázásra, vagy 2.5 órára éjfélig, jártam mindenfelé, jó volt. Vicc, hogy nem megy le a nap. Na jó, de... deh érted. A csillagok nem jönnek fel, annyira nincs sötét, nyári estéken olyan 9-fél10 felé van olyan világos, meg idő, mint itt éjfélkor, egykor. Amúgy marha jó volt ez a hétvégi lazulűs az erdúben, ha tehettem volne nem jövök vissza. Tiszta Korpiklaani. "I was born in a deep forest I wish I could live here all my life." :)

Ma egy fura dologra jöttem rá. Annyi év eltelt! 2003-2004. 77-8 évvel ezelőtt egy fura tinédzser srác voltam, akinek az élete mindenben megváltozott azóta. Más helyzetek, más emberek, más helyszínek, más körülmények, tényleg, semmi nem ugyanolyan. Csak egy valami. Itt vagyok, több, mint 2 és fél ezer kilométerre, és amikor feszült, vagy mérges vagyok, még ma is ugyanazok a dalok tudnak a legjobban megnyugtatni, kikapcsolni, felüdíteni, mint akkor:



Ma is, ha mérges vagyok, a Hearts On Fire segít, és a többi Hammerfall, Manowar, amik 15-16 évesen voltak a nagy szerelmek. Minden megváltozott, minden elmúlt, minden átalakult. Barátok, barátnők, ismerősök, helyek, nevek, szokások, eszmék... minden eltűnt. Csak a zene maradt. "A dal ugyanaz maradt." Na ez is csoda valahol.

Cottages...

...and Saunas. Azt hiszem, hogy a hét eddigi legérdekesebb napja volt a szombati, ám előtte még egy picit térjünk vissza a péntekre.

Valahogy csak sikerült egy "buliban" kikötni, szobatársam mondta, hogy a harmadikon van valami nagy móka, úgyhogy lenéztünk. Mivel már este 11 volt, és kissé hirtelen jött a dolog gyorsan átvettem a gatyómat, kimentem szobából, becsuktam az ajtót és...

...és igen! Kizártam magam. A kulcs a melegítőmben maradt, és ez így nagyon nem volt mókás. 30 eurót kellett fizetnem azért, hogy kijöjjenek, és kinyissák az ajtót a pótkulccsal. Itt nincs kilincs az ajtón, ha bezárod, rögtön kulcsra zárul, ez pedig nagyon veszélyes. Többen is kizárták már magukat, de egy srác mesélte, hogy az ő szobájában az előző lakó vagy 20 helyre kiragasztotta A4-es papírokra, hogy "Ne feledd a kulcsot!" Ez is megoldás, mi? :D Na de találtunk ennél jobbat, sikerült végül megbuherálni az ajtót úgy, hogy ne záródjon azonnal kulcsra (és vissza is tudjuk csinálni, szóval no para), illetve egy pótkulcsot is elrejtettünk.

A kellemetlen incidens után lementünk a harmadikra, ahol rengeteg cserediák volt már, javarészük alaposan becsiccsentve, a party már tartott. Épp akkor érkeztünk, amikor mindenki átvonult egy közeli kocsmába. Na és itt jött az a dolog, amit korábban csak kultúrsokként emlegettek nekem.

A finnek imádnak karaokizni. Mármint folyamatosan, kb. mindenhol, ahol csak lehet (és általában mindenhol lehet...). Mikor leértünk egy jellegtelen pálcikaember (még az öröksenki Pazgyera Gazsi is császárként feszítene mellette) tolta ezerrel a Juodaan Viinaa című számot...



De nem ám a Korpiklaanitól, hanem az eredetit! És ez így ment egész este, valahogy mindig sikerült valami lokálhírónak a mikrofon mögé keverednie, és végigbűntetnie a helyet valami harmadosztály finn popborzalommal. Persze a kultúrsokk itt nem állt meg. Az öt, de inkább hat euróba kerülő pohárnyi, jobb esetben pintnyi sörök egész egyszerűen nem az én pénztárcámhoz méretezettek, úgyhogy én csak igyekeztem becsatlakozni a társasági életbe. Persze ez nem egyszerű dolog, ha rajtad kívül mindenki be van szédülve, mint a malac, te meg csak méregeted az idegen embereket, és azon tűnődsz, hogy ha mondasz nekik valamit, vajh képesek-e még artikulált válaszokkal felelni, vagy igazából a negédes északi polka bűvhatalma alatt, már azt sem tudják, hogy hol vannak.

Na mindegy, azért csak megismerkedtem egy csomó arccal, s noha az első pár óra alatt roppant feszélyezve éreztem magam, végül még partyfész szobatársamnál is tovább, fél3-ig lent maradtam, egész jól el tudtam beszélgetni egyes figurákkal. Mondjuk az nagyot dobott ezen, hogy megismerkedtem egy Wackent megjárt metalarc germán lánnyal, aki roppant mód megörült a Blind Guardian, meg a Running Wild felé mutatott pozitív hozzáállásomnak.

Mondjuk a tegnap már bemutatott lengyel kockalányok alamuszi nyuszi módjára nagyot ugrottak, és kissé becsiccsentve fotóztak mindent, meg mindenkit, valamint igyekeztek litván szobatársnőjüknek párt találni egy járni is alig tudó talján fiatalember személyében. Eme sörbűzben bimbózó kapcsolat először minden idők legborzalmasabb Bon Jovi karaokeduettjeként manifesztálódott, de mikor leléptünk már nagyon tervezgették a fiatalok, hogy ki, hol fog aludni... ha értitek, mire gondolok.

Na és jöjjön a ma, mert ez csak az előjáték volt. Ma elmentünk BBQzni. Ergó egy Oulutól nem messze lévő kis vidéki, hétvégi ház felé vettük az irányt. Lehet utálni a folk metalt, szidni a Korpiklaanit, de azt a mai nap 100%-osan bebizonyította, hogy hiteles amit csinálnak, gyakorlatilag az ő videóik elevenedtek meg. Igen, faház, tűz, szauna, kandallóban sütögetett kolbász,gyakorlatilag a Karkelo turnés díszletek tökéletesen igazodtak ahhoz, amilyen is egy igazi finn vidéki hétvége. Mármint, igazából semmi extra nem történt, leültünk 70-en hosszú asztalokhoz, játékokat játszottunk, melegedtünk a kandallónál. A bejárat fölött rögtön ott volt egy szarvasagancs. Megkóstoltuk a finn kolbászt, melyet nyárson megsütögettünk odabent, a kandallónál,ettünk egy kis a karelian pie nevű furi, de nagyon fincsi pitét, és kipróbáltuk a finn szaunát. 70-80 fok volt bent,és nyílt egy ajtó rögtön a szabadba, hogy a hóban meg tudj hemperegni. Mivel most szaunáztam először, ehhez nem voltam elég bátor, és a többiek 2*20 percével ellentétben én csak 1 szer 20 percet voltam bent, de kipróbáltam azért a friss levegőre történő kimenetelt, illetve vízzel megfürödtem. Mondjuk 20 percig 75 fokon aszalódni már nem annyira kellemes, nagyon kevés a levegő, és nem tudom... na mindegy, majd hozzászokom. Ezen felül egy kockajátékot is kipróbáltam a germán metálszisztörrel, Heidivel, meg egy szemrevaló,fájósfogú osztrák hölggyel. Bár ez nem finn specialitás volt, de azért élveztük. Jajj, és találkoztam egy magyar lánnyal, aki Kolozsvárról jött, és csak erre az egy napra volt itt, amúgy Helsinkiben tanul. Érdekes volt magyarul megszólalni, bár állítólag sokan vannak itt állandótanuló mérnökök.

Ezen felül sétálgattunk egy befagyott tavon, melyen az otthoniakkal ellentétben nem korizni lehet, hanem sífutni, hisz olyan vastag hótakaró borítja. Szép volt nah, varázslatos, egész egyszerűen: finnes. És ez nekem nagyon tetszett. Lőttem képeket, de természetesen a memkártyát itthon felejtettem, szóval majd csak később tudom őket feltölteni, ha szerzek kábelt, amivel a belső memória képeit is át tudom tölteni a leptopra. Igen, még mindig borzasztó szórakozott vagyok.

Szóval sikerült sok új embert megismerni, és egy darab tradicionális Finnországba belekóstólni. Varázslatos, tényleg érdemes a való életben kipróbálni, a videoklip nem tudja visszaadni. Szombat este van, úgyhogy ma valami nagy móka lesz, átruccanunk majd rá sokan, de az estét ismét a dánoknál kezdjük, az előjelek bíztatóak. :)
Addig meg: I rise the wooden pints and I yoik and sing and I fight and dance 'till the morning. :) (Bár ez most nem az lesz hehe.)