Kemi

Elnézést, megint somfordiskodok, tegnap nem írtam, majd ma megint kettő jön. Szóval, mivel ma van a holnap tegnapja, íme egy kis beszámoló egy remek kirándulásról, amiben tegnap volt részem...:)

Elmentünk a kummi familymmel Kemibe. Juhú! 11:30-kor indultunk, egy Volvo kombival, heten mentünk, Tomi, Ulla, négy csemetéjük, és én. Nagyon mókás módon a Volvo csomagtartója úgy van kialakítva, hogy legyen benne két hely ülni, van bent egy kis ülés háttal a hátsó üléseknek, ott ültek a lányok. Ilyent otthon, még nem láttam. Kemi itt van a közelben. Mindössze 100km-re. Tudom, otthon ez nagy táv, de hát itt ez szomszédság. Nagyon aranyosak voltak Tomiék, én ülhettem az anyósülésen, megkínáltak házilag sütött kenyérrel, szendviccsel. Noha a csemeték fáradhatatlanok, és nem beszélnek angolul, hátul Ulla folyamatosan velük foglalkozott, én pedig Tomival beszélgettem az úton. Érkezésünk után megnéztük Kemi nevezetességét, a hó kastélyt. Hasonló, mint a hófalu volt, kevesebb a beltéri rész, de itt is van szálloda, étterem, szánkópálya. Az idei "feelingje" a várnak a rajzfilmek voltak, már belépéskor Muumik vártak minket. Vicces módon a képregény, meg a rajzfilm összekeveredett, úgyhogy Batman, Pókerember, Rozsomák is megelevenedtek a jégszobrokon, de voltak itt Törpikék, Mickey Egér, Tinti, Gyalog Kakukk, meg még sok mókás figura. Szegény Olli (a legkisebb fiú) meg is ijedt egy jelmezes idegenvezetőtől, aki valamilyen finn jégdémonnak volt öltözve. Amúgy a családban a legenergikusabb Olli, ő folyamatosan beszélt, szaladt, énekelt, ilyenek a kisgyerekek. Viszont meglepő módon jól nevet, aranyos volt mind a négy lurkó, lelkesek voltak, szaladtak, kiabáltak, nevettek, vidámak volt. Öröm volt nézni őket. A jéghotel még mindig túl hideg nekem, tuti nem szállnék ott meg, hát az azért nagyon kemény. Még Tomi is csak nevetett rajta. A jégbárat pedig ezúttal sem próbáltuk ki, nem is baj.

A szánkópálya persze remek mulatság volt, noha én már kicsit nagyra nőttem hozzá, párszor lecsúsztam, de inkább a lurkóknak segítettünk Tomival, nagyon élvezték. Mire végeztünk Ulla már vár minket a kávézóban egy finom forró csokival, és mindenki kapott mellé egy-egy fánkot is. A gyönyörű faház telis-tele volt képregényrelikviákkal, hihetetlen, hogy Supermanék már a 30-as években elkezdték menteni a világot.

A finomságot követően még egyszer megnéztük a szobrokat, és a jéglabirintust, készítettünk pár képet a jégkorszak figuráival (Valahogy illett a környezetbe :D), pláne Motkány, és a jégbe fagyott makk passzolt a jégkastélyhoz. Meglestünk egy múzeumot, ahol gyönyörű köveket, kőzetek állítottak ki, láttam a finnek koronáját (noha királyságuk sosem volt, koronát készítettek, mert hátha...), meg néhány reprodukciót a világ leghíresebb gyémántjairól.

Ezt követően kicsit körbejártuk kocsival a kisvárost, majd megebédeltünk egy étteremben. Olyan hülyén érzem maga, semmit nem engedtek Tomiék kifizetni. Pedig egy éttermi ebéd hát nah... 10.50 euró volt, a jégkastélyba a belépő 8, a múzeumba plusz 5, kicsit hülyén éreztem magam. Nem tudom kapnak-e pénzt azért, mert Kummi familyskednek, remélem igen. De akár igen akár nem,muszáj lesz eljönniük Mo-ra, hogy visszavendégeljük őket. :) Az ebédlőben rénszarvas wrapot ettem, bőséges volt és nagyon finom. :) A rénszarvas remek csemege. Mondjuk kissé furán néztek rám a gyerekek, hogy rénszarvast eszek. :) A finneknek amúgy fura az ízlésük, arról beszélgettünk, hogy mennyire imádják a medvecukrot, hát a medvecukor borzadalmas, itt meg szinte mindenhez azt esznek, van belőle tömény, csoki, fagyi, minden. Egyedül Larri, a nagyobb fiúcska nem szereti a családban, és a zöldségekkel sincs annyira jóban, végre egy hasonló ízlés. :D Amúgy mikor Olli kérdezett valamit tőlem finnül, tudtam finnül mondani, hogy nem beszélek finnül, Ulláék egész meglepődtek. :D Éljen a Survival Finnish.

Ebéd után meglestük még a Sampo nevű jégtörő haját. Sajnos a fedélzetre nem mehettünk, csak egy picit tudtam ráállni, de szép (és régi), bár a kikötőben nagyon hűvös szél fújt. De érdekes ez a dolog, arról nem is beszélve, hogy láttunk egy óriási jégtörő teherhajót is a kikötőben. Először véletlenül rossz helyre mentünk. :) Amúgy a feltört jég nagyon fura. Állítólag most olyan vastag a jégréteg itt a a finneknél, hogy szinte mindegyik jégtörő hajónak dolgoznia kell.

Napnyugatkor indultunk haza, a mindig eleven gyerekek persze gondoskodtak a megfelelő hangerő biztosításáról az autóban is, míg én Tomival beszélgettem. Nagyon jó kis nap volt ez, remekül éreztem magam, csodálatos dolgokat láttam, és igen remek hangulat uralkodott. Kedden megyek Lappföldre, ha megjövök majd találkozunk, és csinálunk újfent valamit. :) Ellenben azért egy kérdés nem hagy nyugodni. Odahaza mikor látok olyant, hogy egy négy gyermekes család csak úgy elmegy egy hétvégén kirándulni, négy jól nevelt gyerekkel, úgy, hogy mindenki vidám, jól érzi magát, remekül szórakozik, és még egy ötödik gyereket is meghívnak magukkal? Odahaza ilyenre mikor van ideje, meg pénze egy családnak? (Meg egyáltalán négy gyerekre...) Na nem baj, tegnap véletlenül észrevettem, hogy egy gimis évfolyamtársam parlamenti képviselő! Ejj, mi? Hát miért nem én ülök ott, semmittenni sokpénzért én is tudok. Na de ne legyünk rosszindulatúak, gratulálok Istvánnak, emlékszem, hogy első találkozásunkkor felkelt hajnali fél 1 kor, minden további nélkül odavizelt a szobája közepére, majd visszafeküdt aludni, és másnap ebből semmire nem emlékezett. Na hát, ő majd kihúzza az országot a csávából, anyuék pénze jó helyen van.

Este elmentünk a heavimestába, (már nem a kummi familyvel) jó zene, horror árak, de legalább ez egy szórakoztató este volt. Nem mind a club 16-es bulik szoktak lenni.

A nap képei:

https://picasaweb.google.com/mmarton88/20110219Kemi#